Tisztára olyan volt, mint egy Békemenet. A szervezők becslése szerint 240 ezer ember menetelt Berlin központjában egy „nyitott és szabad társadalomért” a rasszizmussal és idegengyűlölettel szemben, írja az MTI. A résztvevők az Alexanderplatztól a Tier­garten parkhoz vonultak egy hat kilométeres útvonalon. Heiko Maas szociáldemokrata német külügyminiszter „erős jelzésnek” írta le a menetet, és mint mondta, nem hagyják, hogy megosszák őket a jobboldali populisták. Ugyanis az új nacionalizmus semmilyen problémát nem old meg, ellenben „a sokszínűség az örökséget, bőrszínt, vallást és életmódot illetően gazdagít, és nem fenyeget minket” – tette hozzá bölcsen.

Fotó: MTI

Hát ebben jó nagyot téved, de félő, hogy mire a külügyminiszter úr agyában eloszlik a vörös köd, és felfogja a népvándorlás következményeit, késő lesz. A német nép (veszélyes szavak ezek manapság, más országban talán le sem szabadna írni, inkább a „Németországban élő emberek” kifejezést kéne használni) egyre nagyobb része már tudja, hogy baj van, és szeretne védekezni ellene. Őket nevezi Maas miniszter jobboldali populistáknak. Ellenük vonultatta fel az ellen-Békemenetet Berlin szívében. Jó nagyot gyalogoltak, mert mi itthon – igaz, minimum kétszer annyian – félakkora utat szoktunk bejárni.

Néhány év múlva Franciaországban az újszülöttek több mint fele már Európán kívüli származású lesz. A migráció feltartóztatása és az európai születések serkentése helyett a francia kormány azonban inkább az erre utaló statisztikákat tiltja be, írja Almássy Ferenc, a Visegradpost.com szerkesztője. Bővebben a jelen lapszámban.

A bajról tehát Franciaországban sem lehet beszélni. Így aztán nincs semmi meglepő abban, ha néhány gyanútlan honfitársunk a nyáron Franciaországban kalandozván egy marseille-i tengerparti szállodában szállt meg, és a kedélyes esti borozás után úgy döntöttek, hogy kisétálnak a meleg nyári éjszakába, megnézni a híres kikötő fényeit. Amikor felszedelőzködtek, megszólította őket a szálló egyébként arab tulajdonosa, majd megismervén szándékaikat, kézzel-lábbal bizonygatta, hogy ha jót akarnak, sötétedés után ki sem teszik lábukat a szállodából, és főként nem a kikötőbe. Merthogy élve nem jutnak onnan vissza. A gazdagító sokszínűség francia változata szerencsére megrémisztette annyira honfitársainkat, hogy lemondtak a francia valóság ilyeténképp való megismeréséről, így élve hazatértek.

Közeledvén a magyar történelem talán legvégzetesebb pillanatához, a száz éve október 28-án kitört őszirózsás forradalomhoz, amely egyenes úton vezetett el bennünket a trianoni tragédiához, kesernyés elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a „sokszínűség az örökséget, bőrszínt, vallást és életmódot illetően” nemhogy gazdagította, hanem a pokolba taszította a századelő Magyarországát, de amint világosan látható, errefelé tart ma Franciaország és némi késéssel mások mellett Németország is.

Mert a történelem logikája előbb-utóbb kérlelhetetlenül érvényesül, és ahol a sokszínűség mennyisége minőségbe csap át, ott bekövetkezik a robbanás – mint az atombombánál. Félelmetes párhuzamot kínál a századelő magyar elitjének vaksága és a tényekkel szembeni gyávasága a mai nyugati politikusok vakságával és gyávaságával. Szinte percekre pontosan meg lehetne jósolni, hogy mikor következik be a francia Trianon – ha nem titkolnák el a demográfiai adatokat. De ettől még bekövetkezik.