Merjünk nagyok lenni
A koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére és szociális támogatásokra fordítsa inkább a kormány a nagyszabású augusztus 20-i tűzijáték és rendezvénysorozat költségét, szólította fel az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn az érintetteket.
Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán elmondta, tudomása szerint a kormány minden idők legnagyobb tűzijátékára és programsorozatára készül augusztus 20-a alkalmából. Az adófizetők pénzén. Emberek tízezrei, százezrei vesztik el a munkájukat, a családok biztonsága, megélhetése kerül veszélybe, ilyenkor felelőtlenség ilyen nagyszabású rendezvényt tervezni, amely ráadásul milliárdokba kerül, tette hozzá a szociálisan érzékeny honatya.
Annak idején elődje, Kovács László ezt tömörebben fogalmazta meg: „merjünk kicsik lenni!”. Ami lényegében ugyanaz. Legyünk pitiánerek, földhözragadtak, mindent pénzt osztogassunk el azok között, akiknek a szavazatait a legolcsóbban lehet megvásárolni, közben mondogassuk, hogy ennyi és ennyi lélegeztetőgépet veszünk majd a pazarló fasiszták helyett – és amit lehet, azt közben szép csöndben lopjuk el…
De ne fordítsunk túl sok figyelmet a demagógokra, a sunyi népszónokokra, akik a választási kampányban az ellenfelet korrupcióval és pazarlással vádolják meg, aztán amikor hatalomba kerülnek a városi önkormányzatokban, akkor először saját fizetésüket emelik fel, majd a cimborák cimboráinak a cimboráit is jól fizető állásba helyezik, gátlástalanul fosztogatván a közkasszát – az adófizetők pénzét –, amíg csak van benne ellopható pénz.
Figyeljünk inkább a fonákja helyett a dolgok színére. A kormány olyan nagyszabású tűzijátékot tervez a Szent István-nap alkalmából, amilyenre még nem volt példa. Az előjelek szerint ez lesz Európa legnagyobb tűzijátéka, ráadásul a naptár jóvoltából az ünnep többnapos lehet, és lesz is. Miért teszi? Pazarlás volna? Nem inkább pénzt kéne osztogatnia? Nem inkább lemondani kéne az egész ünnepet, és lerogyni sírva az út szélén, hogy milyen borzasztó nehéz az élet?
Válaszoljunk sorban. A koronavírus-járvány padlóra küldte a világ legtöbb országának gazdaságát, a miénk is megsínylette, és lesznek még nehéz napjaink. Éppen ezért nem mindegy, mikor és milyen lendülettel lehet beindítani a gazdaság motorját, hogyan lehet a megrendült és – valljuk be – kissé megfélemlített lakosságnak visszaadni az életkedvét, a hitét a folytatásban, az életben, a munkában. Ehhez pedig nagyszerű alkalom az augusztus 20-i monumentális örömfesztivál. Amely ráadásul szabadtéri program, és mivel a Duna partján a Margit híd és a Petőfi híd között sokan elférnek, kellően veszélytelen is.
Pazarlás volna? Nem az. Milliárdokat ér minden visszaszerzett óra a gazdaság motorjának újraindításakor. Egy ilyen nagyszabású rendezvény hatalmasat lendíthet például az idegenforgalmon, hiszen ilyet a megrendült Európában másutt nem lesz mód látni, egyúttal jótékonyan hat a nemzeti közérzületre, mert van olyan. Ami pedig a pénzosztogatást illeti, arról az antik bölcsesség beszél: hálót adjál inkább, ne halat.
Nem öröm, hogy a magyar politikai közélet Európa legsilányabb, legalávalóbb ellenzékét termelte ki, mintha valami szörnyű fátum volna, hogy ha egy országban hatalmas lelki magasságokba emelkedik egy közösségi akarat, akkor ott a legmélyebb mocsárból kell brekegjenek az ellenségei. De ha így van, akkor is: merjünk nagyok lenni. Merjünk hinni. Merjünk örülni.
