Mi 1956 máig élő tanulsága?

1. Örök szabadságharc

Majdnem ezer éve volt már, 1046-ban, amikor István király utóda, Orseolo Péter idején felkelés, mai fogalmakkal egyenesen forradalom tört ki. Az idegenekre támaszkodó, olaszokat, németeket pozícióba juttató idegenszívű uralkodóval szemben a Körösök vidékének ura vezetésével széles népi rétegű magyar, etnikai lázadás támadt. Aztán egy évtized múlva mindez újra megtörténik. A magyarok az idegen érdekeket képviselőkkel szemben, ahogy erről a Képes Krónika megemlékezik. Urak és nép együtt: szinte értelmezhetetlen annak, aki szerint ilyesmi csak valamikor a felvilágosodás környékén történhetne meg először. Azonban megtörtént; és aki nem érti meg az okot, az ’56-ot sem értheti. Sőt, alighanem ma sem érti, mit jelent a nemzet, mit a szuverenitás; miért fontosabb a saját mint az idegen, a közeli mint a távoli.

Innentől, tetszik vagy sem: dokumentáltan ez adja a mi létezésünk vezérfonalát. Két képzet áll szemben egymással: az idegen érdekek, a nemzetközi és globális erők, valamint a lokális, a nemzeti érdekek és értékek. Bánk bán összeesküvését nem véletlen emeli ki a zseniális operaírónk, Erkel Ferenc is ezekből a nehéz időkből. Bánk bán és köre az a magyar nép, az etnosz köréből érkező ellenállás, mely újra és újra a felszínre tör, szemben egy visszatérően nemzetközi, nyugatos udvarral és a külföldi érdekekkel szemben. 

Ennek aztán részben maga az Aranybulla is egy lenyomata. Az Aranybulla mögött álló királyi szerviensek a népre, nemzetre irányuló tudatát mi sem mutatja jobban, minthogy a szerviensek, a király alá tartozó katonáskodó szabadoka magyar származásukat hangsúlyozzák és – szemben az idegen arisztokratákkal, akiket ekkortájt kezdenek bárónak hívni – már egy a honfoglalók közé tartozó elődről nevezik magukat. Kézai Simon a középkor mélyén is élesen megkülönbözteti a magyar „száznyolc nemzetséget” az idegen jövevényektől. 

Nem állítom, hogy a történelem ne lenne ennél sokkal bonyolultabb. Mégis, folyton változó mértékben és dinamizmussal, de ez az ellentét ott van a következő századokban. A Csákok, Abák zászlói alatt küzdő magyarok és a johanniták zászlói alatt támadó francia lovagok küzdelmében Rozgonynál, vagy a magyar haza érdekeiért karddal harcoló Hunyadi és az országot cseh zsoldosokkal dúlató idegen, dinasztikus királyné konfliktusában. 

Mindig ugyanúgy. 1440-ben az okleveleink szerint a regnicola, vagyis az országlakók egésze szinte megszállja Budát, hogy kikényszerítse egy rátermett magyar uralkodó választását. A regnicola valójában a kor esetlen latin műnyelvén a nemzet egészét jelenti! Szilágyi Mihály így fogalmazza meg az nemzeti óhajt ekkor: „az idegen trónkeresőket okvetlenül vissza kell utasítanunk”. Az itáliai történetíró Bonfini szerint Hunyadi Mátyás királlyá választásakor paraszti tömegek is ezt kiáltozták: „éljen Mátyás, ő szabadít meg minket az idegenek kegyetlen uralmától!”

A 15. századra már mindez a nemzeti törekvés a jog nyelvén is kifejezést nyert. II. Ulászló 1490-ben arra vállal kötelezettséget, hogy nem juttat egyházi javadalmakat idegeneknek, „hanem csakis magyaroknak és olyanoknak, akik régtől fogva a korona alattvalói”.  Az 1523-iki törvények megkülönböztetik a magyarokat azoktól, akik közjogilag szintén a Szent Koronának vannak alávetve, de nem a magyar etnoszhoz tartoznak; egy 1525-ös jogforrás szerint hivatalt az országban csak a magyar nemzethez tartozó nemes emberek viselhetnek.

Nem sorolom tovább. Amit leírtam, Mohács után aztán a történelem vezérfonala lesz a 16. században György barát és Habsburg Ferdinánd, a 17.-ben a Zrínyiek és Montecuccoli, a 18-ban kurucok és labancok, a 19-ben az aradi 13 és Haynauék örök, feloldhatatlan ellentétben. És mi köze ennek 56-hoz? Minden. Idegenszívűek és magyar gondolkodásúak: ezer éve ez a distinkció a magyar létezés kulcsa. A magyar érdek az idegennel szemben. A magyar nép, osztályhelyzetre tekintet nélkül a hódítóval szemben. 1956 ennek egy egészen közeli, talán az egyik legragyogóbb példája! Sőt.

2. Mi volt hát a tét ’56-ban?

1956 ennek az örök szabadságharcnak az a példája, ami legközelebb van hozzánk, ezért leginkább és a legrészletesebben is látunk. Ekkor a globális szovjet birodalommal és idegenszívű kiszolgálóikkal szemben harcoltunk. Ahol a nemzetiszínű zászló közepén éktelenkedő idegen, kommunista címert kivágták a forradalmárok, mint az idegenszívűek, a birodalmi megszállás szimbólumát. 

Mi, a nemzeti oldal mindig a globális erőktől, birodalmaktól akartuk kivívni a Haza függetlenségét. Ahogy a modern korhoz közeledve a Bocskai- majd Rákóczi-szabadságharcban, úgy immár a modern viszonyok közt 1848-ban és 1956-ban is. Ennek ugyanúgy jelképe a nemzeti trikolór, mint a mi lyukas zászlónk. Ez egy hatalmas kontinuitás – máig! Az origója pedig a nemzet és állam szoros, szerves kapcsolata, melyet a haza szó ad vissza. A haza, amit ugyanúgy meg kellett érteni 200 éve, 100 éve és ma is. Ennek a szempontjából érthetőek csak a függetlenségi törekvések, szabadságharcok. Máshogy: sehogy.

1956-ban ismét ez volt a tét. Aki a magyar függetlenséget akarja az 1046-ban, 1848-ban, 1956-ban is és most is ugyanazt akarja. Ez a bináris kód: önálló karakterű, független magabíró Magyarország vagy az idegen tengerben feloldódó, formátlanná váló, alárendelt csatlós, akinek nincs önálló politikája sem. Faék egyszerű kérdés, ki melyik oldalon áll, ebben nincsenek árnyalatok. Ennek az értése nélkül nincs történelmi értés, de nincs politikai értés a jelenben sem.1956-ban is pontosan erről volt szó és ez volt a tét is. Ne higgyünk a félremagyarázásoknak 56 kapcsán. Nem pusztán a nagyobb jólét, a nyugati értelemben vett fogyasztási javak birtoklásának a vágya szólított az utcára munkást és egyetemistát, fiatalt és időset, hanem a nemzeti függetlenség akarása. Ezt 14 éves koromban az akkor még élő 56-os parancsnok, az iskolánkat meglátogató Pongrácz Gergely négyszemközt mondta nekem és véste az eszembe.

1956-ban a bárhonnan jövő idegen elnyomás és a magyar függetlenség csapott össze, a Szovjetunió mint az akkori globalista csúcshatalom és a magabíró Magyarország évezredes ösztöne. Persze a sztálinizmus ellen több, a szovjet érdekszférába tartozó országban is voltak megmozdulások 1953-1956 között, például Kelet-Berlinben. Ám igazi szabadságharc csak itt lett, nálunk, akárcsak 1848-ban. Ez nem véletlen, és ez itt a lényeg, az első tanulság. Ebben benne van ezerszáz év tudatos öröksége, a pozsonyi csatától máig. Az örök szabadságharc, amiről beszéltem.

1956 a magyar nép kiolthatatlan szabadságvágyának volt újabb bizonyítéka. Nem a szovjet csapatok amerikaira cserélése, hanem a nemzeti önrendelkezés volt a tét. Ha úgy tetszik, mai divatos szóval a szuverenitás. A Szovjetunió általi fegyveres és politikai megszállás nem volt ezzel összeegyeztethető. Idegen ideológiát, idegen politikusokat, idegen érdekeket akartak ránk kényszeríteni, és olyanok kezébe adták sorsunkat, akik ilyen idegen, globalista látomásban hittek. Az internacionalista kommunizmus pontosan egy ilyen globalista látomás volt, mint korábban a nemzetközi uralkodóházak vagy ma a woke. 

Még a barátomnak mondhattam a már idős Váncza Józsefet, aki 56-ban a forradalom előestéjén a műegyetemen diákként elszavalta a nemzeti dalt. Együtt dolgoztunk a Magyar Energetikai Társaságban, ahol sokat beszélgettünk arról, micsoda tiszta, magától értetődő természetességgel csatlakozott mindenki a nemzeti függetlenség hatalmas menetoszlopához. És ez a második tanulság. Nem győzködtek senkit, nem agitáltak, mint a kommunisták száz éve vagy a cancel culture, meg emberijogizmus politikai hittérítői ma. Nem is kellett győzködni senkit, mert valaki vagy érti, mi a történelem és a létezés bináris kódja, vagy nem.

Pontosan ezért a mi forradalmunk spontán volt, 56 alulról jött. Ez pedig a harmadik tanulság. A harcban osztály- és felekezeti különbségek nélkül vett részt az egész magyar nép. Bibó István, aki a forradalmi kormány egyetlen képviselőjeként maradt a magyar Parlamentben a meginduló szovjet invázió után, maga írja, mennyire megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása. Ez a közszellem pedig egészen sajátos, láthatatlan köteléket hozott létre a résztvevők közt. Igen, hiszen az emberek megértették és megélték ezer év, a népük előttük élt generációinak világos üzenetét és szerves tapasztalatát. Magukra vették az örök szabadságharc ezeréves feladatát, spontán módon, organikusan, alulról szerveződve.

3. Mit jelent ‘56 ma?

‘56 üzenete, feladata ma sem jelent mást, mint akkor: a magyar függetlenséget és önrendelkezést. Ahogy ezer éve mindig! Ezt adjuk át generációról generációra, ez a magyar nemzethez tartozás alfája és omegája. Ez a nemzedékről nemzedékre átvett feladat köt minket össze az őseink végtelen láncával, ezáltal a kozmosz rendjével. 

Magyarország él, élő szervezet, és egy élő szervezet a cselekvési szabadságáért, autonómiájáért és függetlenségéért újra és újra meg kell, hogy küzdjön. 56-ban az akkoriak által, ma éppen általunk. A feladat ugyanaz, a fenyegetés eszközei változnak. Árpádéknak Pozsonynál a németek támadásával szemben karddal és íjjal kellett megvédelmezni ezt, 1956-ban a szovjet lánctalpak ellen molotov-koktéllal és géppisztollyal. Ma a gazdasági gyarmatosítással, a woke ideológiai agymosással, az online cenzorok politikailag motivált tartalommoderálásával, a nyugati választási befolyásolással, a közvélemény nemzetközi NGO-k általi manipulálásával kell szembe nézni. Ma a függetlenségért tenni azt jelenti, hogy ne az online óriásplatformok mondják meg, ki szólalhat meg Magyarországon. Ne is a Meta jogtanácsosa. Hogy ne brüsszeli rendelet és ne az amerikai nagykövet határozza meg hazánk cselekvési irányát. Hogy ne globális nagyvállalatok döntsenek a sorsunkról. A magyar önrendelkezésért, a magabíró Magyarországért ma is küzdeni kell, ugyanúgy kell küzdeni, mint 56-ban és ezer éve mindig.

Például ahol a nemzetközi, globalista baloldal annak újjong, ahogy az EU az online térben elveszi a nemzetállamok szabadságát, szuverenitását. A digitális szuverenitás ugyanúgy szuverenitás! A megszállásnak pedig minden útja-módja ugyanúgy megszállás, melyet ugyanúgy kell ledöntenünk is. A szuverenitás, a nemzeti függetlenség védelmének tárgya és végső alanya a magyar nemzet saját állama. Hazánk minden magyar állama, amelynek küldetése a nemzet és minden magyar védelmezése. Ez örök küldetés előfeltétele pedig a függetlenség, hogy a magyar állam döntéseit a magyarok hozzák: mi hozzuk, akiké ’56 is. A magyar nemzetállam szabadságáért vívtuk az 1956-os szabadságharcot. Szégyellje magát ezért mindenki, aki a lyukas zászlóval akar takarózni, miközben a brüsszeli bürokraták vagy online óriásplatformok kezére adná a Hazánkat. Ne dőljünk be ezeknek a globalistáknak, a tetteik bizonyítják, hogy ők ’56 vérbe fojtóinak politikai örökösei.

A más nemzetiségűek millióit elnyomó vagy részben az amerikai érdekekért proxiháborút vívó mai Ukrajna harca nem ’56 Magyarországának a harca.  Ne hagyjuk azt sem, hogy az egyoldalú amerikai-nyugati törekvésünk példájaként vagy az orosz nép elleni harcként hazudják el a célját olyanok, akik valójában a mai modern, digitális szovjet lánctalpak hívei.  Az a magyar politikus, aki nem kötelezi el magát a washingtoni demokrata párti és brüsszeli befolyás ellen, azt Kádár-fiókának nevezi. Abszurd, hogy a lyukas zászlóra mer hivatkozni ma az, aki ha ma szembe találná magát a pesti srácokkal, nem is értené, mit akarnak. Mi értjük. Mi ugyanazok vagyunk. Tegnap, ma, holnap, örökké. 

1956 tehát nem valami halott kép. Nem csak golyónyomok a falon, hanem élő emlék, amit egy élő nemzet hordoz magával és csak azé, aki magával hordozza. Egyúttal élő tanulság, melyből mi kell tanuljunk, minket illet. 56 nem az övék, hanem a miénk, és nem engedünk belőle. A mi ötvenhatunk, akik a nemzetközi globalista hatalmakkal és utópiákkal szemben a nemzetünket választjuk, origónkká az önrendelkezést tesszük. És identitásunkban életre-halálra összekötjük magunkat az előző generációkkal, az ezeréves nemzettel és örök szabadságharcával. 

Ha pedig mindezzel tisztában vagyunk, akkor a Manfred Weber vezette Európai Néppárt is hiába akarja aktuálpolitikai célból meghamisítani, miről is szólt az 1956-os magyar forradalom. A mi forradalmunk a valódi függetlenségről szólt. Ez az örök szabadságharc.