Mi az ember?

Vannak kérdések, amelyeket értelmes korokban évszázadokig nem tesz föl az ember, mivel a válasz nyilvánvaló. De vannak korszakok, amikor a legértelmetlenebb kérdést is föl kell tenni, mert akár a túlélés múlhat rajta. Ezt tette most Orbán Viktor miniszterelnök, amikor történelmi összefüggésbe helyezte a magyar Alkotmánybíróság döntését. Idézzük: „Az Európai Bíróság ítéletével arra kötelezte Magyarországot, hogy ellentétben az Alaptörvény szabályaival engedje be azokat a migránsokat, akiket eddig a kerítés és a magyar határőrök feltartóztattak.” „A magyar kormány az Alkotmánybírósághoz fordult a kérdéssel: Mi a teendő?”

Ez a „Mi a teendő?” megfelel a címben föltett kérdésnek. Bővíthetjük is: mitől ember az ember? Az Alkotmánybíróság bölcsen válaszolt rá. Idézzük ismét a miniszterelnököt, aki Szamizdat 15. című jegyzetében ezt így rögzítette: „Az Alkotmánybíróság három döntést hozott. 1. Megerősítette, hogy a kormánynak alkotmányos identitásunkat meg kell védenie, akkor is, ha ez ellentétes az Európai Bíróság ítéletével. 2. Kimondta, hogy amennyiben az unió intézményei nem gyakorolják hatékonyan a megosztott hatásköröket, a magyar hatóságok gyakorolhatják azokat. 3. Leszögezte, hogy a migráció és az emberi méltóság kapcsolata az őslakosok szempontjából is vizsgálandó.”

A címben föltett kérdésre a harmadik válasz adott feleletet. Az emberi méltóság és a népvándorlás gyakorlata „az őslakosok szempontjából is vizsgálandó”. Akár úgy is mondhatnánk, van-e joga egy közösségnek (nemzetnek, etnikumnak, népnek) a saját hagyományai szerint a saját életterében a saját kultúrája szerint, a saját nyelvében élni, avagy felülírhatja-e ezt a jogot egy, a közösségénél nagyobb és erősebb akarat. Történelmietlenül téve föl a kérdést, vajon lett volna-e joguk az aztékoknak és a majáknak az azték és a maja életre, avagy volt-e joguk az egri hősöknek Eger várát megvédelmezni, jogos áldozatot hozott-e Zrínyi Miklós, így tovább.

Másképpen, ha Grétsy László fölfedezte nekünk az egyik legismertebb szállóige XIX. századi őseredetijét – „Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet” –, és ha tudjuk, hogy az embert par excellence a beszéd képessége emeli ki az állatvilágból, vagyis az anyanyelv valójában abból az isteni ősajándékból fakad, amelynek a Homo sapiens kiemelkedését köszönhetjük, ilyenformán emberi minőségünk és méltóságunk elengedhetetlen föltétele, hogy anyánk nyelvén beszélgethessünk, akkor a fenti okfejtés drámai jelentőségűvé válik.

Így látja ezt a miniszterelnök is idézett bejegyzésében: „(a modern európai társadalmak) kiszakították az egyént természetes nemzeti, nyelvi, kulturális, családi és vallási közösségeiből. Tagadják, hogy az ilyen közösségekhez tartozás az önazonosság és így az emberi méltóság része. Tagadják, hogy ez alapjogi védelmet érdemel. Ma már csak egyének léteznek, akik tulajdonságok nélküli emberek: élhetnek bárhol, beszélhetnek bármilyen nyelven, imádkozhatnak bármilyen istenhez.”

Az utolsó gondolatot illetően vitatkoznunk kell a miniszterelnökkel, ez a lecsupaszított, értékeit elveszített ember már nem tud imádkozni semmilyen istenhez, mert isten csak ott van, ahol bizonyosság van, és bizonyosság csak ott van, ahol önazonosság van. Ezt egyébként ő így foglalta össze, számunkra megnyugtatóan: „Az Alkotmánybíróság szerint pedig a magyaroknak joguk van saját hazájukhoz.” Igaz. Csak addig él, ameddig nyelvében él a nemzet.