Mi legyen 2006 emlékműve?

Kisebb médiavihart kavart az ötlet, hogy közösségi adakozásból szobrot állítsanak a 2006-os rendőrterror egyik áldozatának. A baloldali Népszava cikkírója ment a legmesszebb. „Ha a 2006-ban megsérült tüntetők szobrot kapnak, minimum ott kell állnia mellette a szolgálatteljesítés közben megsérült rendőrök emlékművének is. Akik életük kockáztatásával is megvédték a város népét a szervezetten fellépő szélsőjobbos utcai harcosok pogromjától.” Egy balosnak így kell hazudnia: célratörően, nagy magabiztossággal, a valóságot arcátlanul megtagadva.

A valóság ugyanis az, hogy egy tudatosan fölépített provokációval, a Gyurcsány-beszéd legdühítőbb részletének társadalmi sokkot kiváltó nyilvánosságra hozásával valakik az utcára csődítették az embereket (mert olyan volt ez a beszéd, mintha a 2006-os választást megnyerő Gyurcsány Ferenc – stílusosan mondva – pofán vert volna minden választót), majd az utcára tódult tömeg egy részét odacsalták a Magyar Televízió Szabadság téri székháza elé, hogy statisztáljon egy előre eltervezett kamuforradalomban, aminek egyetlen célja az volt, hogy Gyurcsány összes disznóságát és egy ebből következő államcsőd fenyegetését ráverje egy addig és azóta sem létező politikai szereplőre, az agresszív szélsőjobbra.

Két héttel az október elsejei önkormányzati választások előtt, szeptember 17-én robbant az őszödi bomba. Az önkormányzati választáson a jobboldal az egész országban elsöprő győzelmet aratott, kivéve Budapestet, amelynek népe megrémült a már két hete zajló utcai harcoktól, és hatalomban tartotta a balliberálisokat, akik eközben az évszázad korrupciós üzletét kötötték meg a négyes metró építése kapcsán, amit a Magyar Demokrata derített fel.

Feltűnő, hogy a szeptember 17-ei sokkot követően egészen október 23-áig, vagyis több mint egy hónapig a szervezők életben tudták tartani az úgynevezett „csuklyások” közreműködésével az „a rendőrség harca a szélsőjobbos zavargókkal” című kamu rendezvénysorozatot, ami esténként zajlott a pesti utcákon. Ennek célja és értelme október 23-án vált világossá, amikor a nemzeti ünnepen a Fidesz–KDNP bejelentett gyűlésére a rendőrökkel már egy hónapja együttműködő „csuklyások” és más szélsőségesek az aznap órákkal korábban elkezdett utcai csetepatéval az előre felkészített rendőrséget módszeresen ráhúzták a Fidesz-gyűlés résztvevőire. A többit tudjuk.

A 2006-os rendőrterror azonban nem érte el célját, mert Nietzsche szavaival élve, mivel nem ölte meg, megerősítette a politikai jobboldalt. A több mint egy hónapon át a rendőrökkel szisztematikus macska-egér játékot játszó „csuklyások” pedig október 24. reggelére úgy oszlottak el a semmibe, mint szellentés a szélben. Szerepüket betöltötték, nem volt szükség rájuk. Eredmény? A bűnösök megúszták a büntetést, az ártatlanok kegyelmet kaptak, az áldozatok kárát megtérítették. A jobboldal pedig berendezkedett a sorozatos kétharmadokra.

Kinek, minek kéne emlékművet állítani? Nehéz a kérdés, még nehezebb a válasz. Amire a leginkább rá kellene irányítani a közfigyelmet, az a hazugságok ma is működő sátáni gépezete, de talán mégse állítsunk a sátánnak szobrot. Bár együttérzek az áldozatokkal, hiszen engem is meglőttek, mégsem állítanék szobrot nekik. Inkább a túlélőknek állítanék emlékművet, akik a szeretet és az összefogás erejével nem csupán megmentették, de naggyá is tették a nemzetet. És mi lehetne szebb emlékmű ennél: Magyarország!