Miért vonult ki, kis fazék?

Történt, hogy az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága saját színe elé szólította a miniszterelnök kabinetfőnökét, ugyan számolna már be az egész éves munkájáról, azt követően pedig szíveskedne a bizottságban helyet foglaló képviselők kérdéseire válaszolni. Rogán Antal oda is ült a plénum elé, ahogy szokás és ahogy illik, majd elmondta, mit végzett az idén, különös tekintettel a digitális állampolgárság témakörére, amit frissiben éppen most vezetnek be. Aztán jöttek a kérdések az autópálya koncessziótól a Szerencsejáték Zrt. adakozási kedvéig mindenről, míg nem Ferenc, ezúttal a Gelencsér, sorra került.  

Miután a momentumos honatya szót kapott, amolyan fehérvári huszárok vágással, kérdés helyett – vélhetően az nem volt neki – inkább arról beszélt, szerinte „naiv gondolat” a bizottsági tagok részéről abban reménykedni, hogy Rogánnal szakmai vitába lehet bonyolódni, mert a miniszter ugyancsak híján van az efféle ismereteknek. Aztán némi hatáscsendet magára erőltetve hozzátette: számára annyira nyomasztó egy légtérben ülni a kabinet vezetőjével, hogy a saját lelki békéje érdekében inkább kivonul az ülésről. Úgy is lett! A Feri kivonult.

És azonnal benne is lett a tévében, meg a nyilvánosságban, mert az nem lenne szenzációs hír, csak természetes reakció, ha Rogán és a kormánypárti bizottsági tagok vonultak volna ki onnan a teremből a Feri látásától. Én megértem a változás (a Momentum) hamis füttyű pacsirtáját, amiért nem hiányzik neki az újabb gutaütés. A lassan mögénk kerülő esztendőben ugyanis bőven kijutott szegény fejecskéjének a gutaütésekből. Emlékezzünk vissza mindjárt januárra, amikor is kénytelen volt lemondani pártja elnöki tisztségéről, mert amit addig tett és amihez nyúlt, az mind kihullott a rostán. Olyannyira kihullott és szemetelte tele izmos, mindössze néhány tucatnyi tagságú pártja körül a nagy nyilvánosságot, hogy a frakció éléről már ideje sem maradt lemondani, onnan képviselőtársai rúgták ki nyílegyenesen.

Győzelmi zászlóként való röptetését megelőzően, számos esetben tűnt fel és ki kordont festő vagy éppen bontó amolyan kerítésiparosként, karácsonyi ajándéknak szánt szánkókat rugdosó zsiványként a Kossuth téren, vagy a bicskei kegyelmi ügyre ráforduló a parlamenti üléstermet plüss állatokkal teletűzdelő erkölcslovagként. Robin Hood alkata csak akkor roggyant meg kissé, amikor a rádió szocreál épületének bontása elleni tüntikézésük közben az egyik teherautó túlságosan közel ment hozzájuk a sittrakáshoz. Akkor ő meg a Szikrás Jámbor András hangos jajveszékelésbe törtek ki, tudniillik, hogy őket szándékosan el akarta ütni az a csúnya sofőr bácsi. Még rendőrt is hívtak a Pollack Mihály térre.

Amiért talán ennél is nyomasztóbb számára egy légtérben ücsörögni Rogánnal, meg cakli-pakli az egész jobboldallal, az annak a történetnek lehet a következménye, amikor a Tranzit elnevezésű fesztiválon szerényen benyögte, hogy ő tulajdonképpen egy igazi államférfi, aki Szent István, Nagy Lajos, Mátyás király és Kossuth nyomdokaiba lépett. Képzeljük csak el, amint ez a Gelencsér – a vezetékneve az ószláv grncs, magyarul kisfazék szóból ered –, szóval képzeljük csak el, amint ez a vörös kisfazék Szent István, Mátyás Király meg Kossuth nyomdokaiban bucskázik födőstől. Tündökletes szerénységét és politikusi rátermettségét megsüvegelendő, havonta még csaknem 2 millió forintos fizetéssel is kedveskedünk ennek a tekintetes, sőt nagyságos parlamenti hazafinak, mi, szegény, csak szavazni meg adózni jó választópolgárok. Az anyja keservét!

Nem csoda hát, ha ilyenkor csak lenézően hüledezünk Gelencsér Kisfazék Ferenc „lelkibékés” kivonulása láttán, ami az előzmények ismeretében akár szenzációs hírnek tűnhet, annyira pofátlan. Ennél szenzációsabb momentum és hír már csak az lenne, ha többet a büdös életben vissza sem menne (mehetne) a parlamentbe.

Egy vörös kisfazéknak semmi helye az ország nagy házában! Legfeljebb a konyha kredencében.