Nehéz idők jönnek
„Megbünhödte már e nép / A multat s jövendőt!” – zárul Himnuszunk első versszaka, és valóban: ha végignézünk a magyar történelmen, akkor Kölcsey Ferenc sorait háborúk, válságok, külső hódítók támadásai és országcsonkítások igazolják. Szegény Kölcsey ráadásul még nem is tudott a XX. század megrázkódtatásairól.
Tapasztalataim szerint mi, magyarok kétféle következtetést vonunk le mindebből.
A többség hajlamos elfogadni a pesszimista megközelítést, amely szerint a magyar történelem mindig is tragédiák sorozata volt, és ez így is marad. Jómagam azonban azon kisebbséghez tartozom, amely nem hajlandó elengedni a reményt, hogy annyi szenvedés után valóban eljön a magyar történelem új aranykora, amikor végre nyugodtan tudunk fejlődni és építkezni. Ha másért nem, hát azért, mert igaza van Kölcseynek: mi már jó előre megfizettünk minden bűnünkért.
A 2010-et követő évtized ezt a reményt erősítette meg. Végre sok egymást követő éven keresztül fejlődtünk, gyarapodtunk és építkeztünk. Szinte megszűnt a munkanélküliség, érdemben nőttek a reáljövedelmek, csökkent a szegénység, stabilizálódott a költségvetés – az életünk könnyebb és kényelmesebb lett. E korszak egyik legfontosabb eredménye a rezsicsökkentés. 2013-tól hazánkban érezhetően olcsóbb lett a gáz és az áram fogyasztói ára, és infláció ide, béremelések oda, ezek az összegek azóta egy fikarcnyit sem emelkedtek. Az, hogy a magyar állam közel tíz évig képes volt teljes egészében megvédeni a családokat a piaci árak gyakori és nagy mértékű változásaitól (általában emelkedésétől), önmagában is elképesztően nagy fegyvertény. Ezen eredmény súlyát tovább növeli, hogy a piaci árak már második éve drámaian emelkednek, nagyjából hatszoros szintre nőttek az elmúlt bő év alatt.
A rezsicsökkentés miatt ezt mi, hétköznapi emberek eddig nem érzékeltük. A rezsicsökkentés lényege ugyanis az, hogy a beszerzési és a fogyasztói ár különbségét az állam átvállalja a családoktól, ugyanakkor végső soron ezt is mi fizetjük, hiszen az állam a mi pénzünket használja az érdekünkben. 2022 nyarára eljött az időpont, amikor sajnos e jól bevált rendszer nem tartható tovább teljesen. Amint említettem, az energiaárak a koronavírus-járvány ideje alatt kezdtek el növekedni, emlékezzünk csak arra, hogy a benzinárstop bevezetésére is a háború előtt, 2021 őszén került sor. Amikor azonban az orosz hadsereg erői átlépték az ukrán határt, elveszett a remény, hogy a folyamatban lévő emelkedés belátható időn belül a visszájára fordulhat.
A háború ténye önmagában is jelentősen megnövelte az áram, a kőolaj és a földgáz árát, de ha mindez nem lett volna elég, van nekünk néhány brüsszeli bürokratánk is, akik valamiért az önsorsrontásban vélik kiélni személyiségüket. Szankciókat vezettek be Oroszország ellen, amelyekről egyébként a legelső pillanatban tudni lehetett, hogy nem fognak véget vetni a harcoknak. A jó brüsszelita azonban nem arról ismerszik meg, hogy képes belátni saját döntésének helytelenségét. Inkább újabb és újabb ugyanolyan javaslatot tesz, ami már az első alkalommal sem vált be. Láthattuk ezt már a migrációs kvóták kapcsán is: amikor a közép-európai tagállamok hatékony ellenállásán elbukott a kvóta ötlete, a bürokraták előálltak legújabb megoldási javaslatukkal, ami persze nem volt más, mint a kvóta!
Ugyanez történt az energiahordozókra kivetendő szankciók ügyében is. Februárban a tagállamok megállapodtak, hogy a kőolajra és a földgázra nem vonatkozik semmilyen korlátozás, mert az nagyobb károkat okozna Európának, mint Oroszországnak. Bő egy hónappal később mégis az olajszankcióról kellett vitatkozni, és annak elfogadása után többen máris a gázszankciót kezdték követelni.
Ha már az unió szerveinél tartunk: talán az Európai Parlament sodródott legmesszebb a valóságtól minden téren. Miközben Európa az alapvető életfeltételeit veszélyeztető válság elején jár, e testület azzal foglalkozik, hogy Magyarországon mely pontokon sérül a jogállamiság. Az intézmény, amelynek semmilyen hatásköre nincs tagállamok belügyeibe való beavatkozásra, és ezer fontosabb válsággal kellene megküzdenie, most arra fecsérli idejét, hogy jelentéseket fogadjon el az elmúlt évek megszokott hamis vádjainak listáját ismételgetve. Az aktuális ügyeletes Gwendoline Delbos-Corfield, aki elődeihez, Rui Tavareshez és Judith Sargentinihez hasonlóan a zöldfrakciót erősíti, még hozzájuk képest is gyengén teljesít. Még elfogultabb Magyarországgal szemben, még kevesebbet tud hazánkról, és még kevesebb igazságot írt a jelentésébe – de legalább még Sargentininél is kisebb hatást fog elérni, mert a 2018-as jelentéshez képest az idei nem fog elindítani egyetlen eljárást sem.
A jelentés egész egyszerűen egy átlagos Telex-cikk tartalmát hozza joginak tűnő bikkfanyelven megfogalmazva, konkrétumok nélkül, látványosan politikai vádakat sorolva. Egy politikai testülettől persze nem meglepő a politikai állásfoglalás, a baj azonban az, hogy mindezt objektív jogi eljárásnak próbálják meg beállítani, no meg hogy a magyar jogállamiság helyzete az EU sokezredik problémája, amelynek kapcsán az EP-nek jogköre sincs. Akárhogy is, igen sokatmondó, hogy a baloldali képviselők a valódi európai problémák helyett ezzel foglalkoznak.
Ilyen helyzetben kell tehát nekünk, magyaroknak helytállnunk. Háborús infláció, elhibázott szankciós politika, bajt tetéző baloldali EP-képviselők – és Magyarországon még ilyen nehéz körülmények között is megmarad a rezsicsökkentés a nagy többség számára. Az Orbán-kormány a végsőkig kitartott a rendszer teljes fenntartása mellett, miközben a baloldal a kezdetektől az eltörlését követelte. Most pedig, mikor mindenképp módosításra van szükség, a kabinet csak az átlagot meghaladó fogyasztásra kéri el a piaci árat. Mindez ráadásul máshol nyereségként jelenik majd meg számunkra, ugyanis a költségvetésben kevesebbet kell majd a hatósági és a beszerzési ár különbözetére fordítani.
Európa számos országában hamarosan egészen más problémákkal fognak küzdeni, mint mi: komoly a veszély, hogy nem lesz olaj és gáz. Márpedig még mindig jobb többet fizetni a rezsiért, mint dideregni a fűtetlen lakásban – persze ettől még jogos és érthető emberi igény a minél alacsonyabb rezsiköltség. Máshol azonban ennyi rezsicsökkentés sem lesz, mint nálunk, a legtöbb országban mindenféle segítség nélkül maradnak a családok.
Ebben a válsághelyzetben az a két tény, hogy nálunk az ellátás stabil, és hogy a piaci árat csak bizonyos fogyasztási szint felett kell megfizetni, hatalmas siker. Azt mutatja, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely mindig a családok védelmét tartja szem előtt, és amely a legnehezebb helyzetben is mindent megtesz az elért eredmények és életszínvonal megőrzéséért. A 2010-es évek prosperáló időszaka véget ért tehát, és nehéz idők jönnek – erre mindannyiunknak fel kell készülni. Nem mindegy azonban, hogy miként kezeljük a válságot, és hogy milyen erősen érkezünk majd meg az újabb fejlődési szakaszba. Ne legyen kétségünk, ez el fog jönni, hiszen egyetlen válság sem tart majd örökké.
Hiszek abban, hogy újra lesz majd olyan időszak, amikor a gyarapodás és Magyarország építése lesz a fő dolgunk. Addig viszont át kell vészelni a következő időszakot, és ki más lenne képes erre, ha nem az ezer év minden kihívását túlélő magyar nemzet? Az elmúlt évek erősödésének köszönhetően ráadásul könnyebb is lesz a dolgunk, nem egy gyenge országot talált oldalba a baj, és a kormány is igen tapasztalt válságkezelésben. Együtt a legvastagabb falon is átmegyünk.
A szerző az Alapjogokért Központ elemzője
