Hirdetés

A jobb érzésű olaszok a magyarokkal, csehekkel és lengyelekkel küzdenek az iszlám ellen. Eközben a félholddal paktáló itáliai hatalmasságok rossz hírét keltik hazánknak. A Lajtától nyugatra az Európát védő Magyarországot ostorozzák a közkézen forgó újságlapok. Mohácsról ír a Newe Zeytung, az 1526-os oszmán–magyar csatáról. Nincs új a nap alatt.

Közel fél évszázada ránk tört a Vadkelet. Magyar csatavesztés: másfél órás küzdelem, mely másfél évszázadra iszlám igába hajtotta hazánkat. A közelmúltban kezdődött meg a régészeti feltárása a múlt században talált tömegsíroknak. Megrendítő a kusza emberi csontok látványa. Ötszáz esztendő után fognak hozzá az elesett és kivégzett keresztény katonák maradványainak feltárásához és tudományos vizsgálatához. Az évfordulón, 2026-ban méltó módon helyezik végső nyugalomra őket. Ennek okán gyűltek össze az érintettek a helyszínen 2019 decemberében. Tudatták, az évfordulóra bemutatóhely épül: megújul a tér.

„A múltat végképp eltörölni” – hirdette a szocialista világrend. Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára szerint ha nincs múlttisztelő magyar természetvédelem, akkor ma nem áll a Mohácsi Történelmi Emlékhely. Nem a nemzetköziségbe süllyedt, nemzetközömbös kommunista rendszer, hanem a szakma érdeme ez, melyre büszke az Agrárminisztérium, az államtitkársága és a nemzeti park. Tennivaló akad bőven: mintegy 3700 régészeti lelőhelyet őriznek a nemzeti parki igazgatóságok országszerte. A munka intenzitását jól érzékelteti, hogy a természetvédelmi őrszolgálat évi 50-60 eljárást kezdeményez a fosztogatók ellen. Az ott dolgozók sokat tesznek azért, hogy a tudósok felfejthessék a múlt szövedékét. A szakemberek most lehetőséget kaptak arra, hogy tovább árnyalják Mohács történelmünkben betöltött szerepét. „Nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”, hogy Kisfaludy Károlyt idézzem.

Az esemény kapcsán tartott konferencián is ez történt. A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjétől, Závoczky Szabolcstól tudom, hogy az embercsempészek nem is oly rég itt, az emlékhely előtt gyűjtötték össze Allah migránsait. Azokat, akik manapság nem karddal a kezükben, hanem demográfiai szablyával akarják meghódítani földrészünket.

Varga Szabolccsal, a Több mint egy csata: Mohács című tanulmánykötet szerkesztőjével beszélgettem a tudományos összejövetel szünetében. A történész elmondása szerint az oszmánok valószínűleg összeterelték a fegyvertelen, kifosztott és megalázott foglyokat, és csoportosan végeztek velük. Sőt, a csata után pár nappal civil férfi foglyaikkal is így tettek, hogy ne akadályozzák őket a vonulásban. Érdekes az általa is jegyzett vaskos kötet, mely 2019-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) gondozásában jelent meg. A mű bevezetőjében így fogalmaz: „Mohács gyászemlékként rögzült az újkori magyar tudatban… Pedig, ahogy jeleztük, alternatíva volt bőven, akár a devictus vincit (»legyőzetve is győztes«) gondolatot közvetítő szigeti helytállás stb., amely Mohács esetére is alkalmazható lett volna. Ám elődeink Világos, Trianon árnyékában újra és újra a vereség kultúrájára szavaztak… Ezért minden Moháccsal foglalkozó kutatónak, tudósnak és közéleti szerepet betöltő embernek komoly felelőssége van abban, hogy mire használja a csata emlékezetét és hagyományát.”

Nekünk Mohács kell – írta versében Ady Endre. Ha más értelemben is, mint a költőzseni gondolta, de nekünk tényleg Mohács kell. Nem tragikus kataklizma, hanem tanulság, megértés és régi-új szellem. Mohács, ahol összefogott Közép-Európa, mely kegyelettel őrzi a lángot. Nem a sokáig gerjesztett vereségtudat kell, hanem az erő, amely a csata hősies ellenállásának példájából fakad. Nekünk Mohács kell, hogy mindennap emlékeztessen nemzeti kötelességünkre: meg kell óvnunk kultúránkat és civilizációnk déli limesét. Az Orbán-kabinet ebben a szellemben folytatja tovább a munkát. Így ad kezet egymásnak a nemzeti zöldpolitika és a cselekvő patriotizmus.

A szerző a környezetügyi államtitkárság tanácsadója (AM)