Hirdetés

Ekkor pediglen nem szakadt le az ég:

„Hátrányos nemi megkülönböztetéssel vádolnak Németországban egy több mint ötszáz éves fiúkórust, amiért nem akarnak felvenni egy lányt maguk közé. Egy berlini anya perre megy, mert annyira felháborodott azon, hogy a kilencéves lányát nem vették fel.

Döntését azzal indokolta a nő, hogy a zenei intézet nem követi a modern világ történéseit, és felháborítja, hogy egy fiúkórusnak nem lehet női tagja. A szülő szerint az énekescsoport vezetése által hozott döntések, melyek szerint csak fiúk lehetnek a kórus tagjai, megsértik a német alkotmányt, a lányát pedig hátrányosan megkülönböztették. Így nem teljesülnek a nemi egyenlőség feltételei”… És így tovább, adta hírül a 888.hu.

Hirtelenjében a legendás bécsi fiúkórus, a Wiener Sängerknaben jut az ember eszébe. A fiú­kórus kereken négyszáz, tíz és tizennégy év közötti tagja évente világszerte 300 koncerten lép fel, közel félmillió néző előtt. Az angyalhangú kórust szintén több mint ötszáz éve, 1498-ban alapította meg I. Miksa császár a Wiener Hofmusikkapelle részeként. Föl sem vetődött a felséges császárban, hogy majdan egy több mint ötszáz éves fiúkórusban, lett légyen bécsi avagy berlini, lány is énekelni akarjon. Miért is akarna? Elvégre, így okoskodhatott őfelsége, egy fiúkórusban ugyebár fiúk énekelnek, ellenben egy lánykórusban lányok.

Rég volt, ismerjük el, több mint ötszáz év alatt rengeteg víz lefolyt a Spreen és a Dunán. Sokat változott a világ, a hülye szülők számára alighanem most már pompás világbajnokságokat lehetne rendezni, akkora a társadalmi haladás, olyan hatalmas léptekkel rohan előre az emberi nem – a politikailag korrekt elmebaj elfogadtatásán túlmenően a politikailag kötelező hülyeség elfogadtatásáig.

Mert mit gondolunk vajon, az 554 éves berlini fiúkórus vezetője mit válaszolt a hülye anyának? Azt mondta talán, hogy kedves anyuka, az a helyzet, hogy az ön kislánya, már megbocsásson, de leány, míg ellenben ebben a kórusban fiúk énekelnek? Nem, ilyen válasz ma Németországban állásvesztéssel, visszaesőknél akár szabadságvesztéssel járhat.

A kórus igazgatója ezért ekképpen válaszolt: nem teljesen amiatt utasították el a lányt, mert a gyengébbik nemhez tartozik. Ha kimagasló tehetség lett volna, és nagyon szorgalmasnak tűnik, akkor még az is lehet, hogy befogadják. És – hogy visszatérjünk a kezdőmondathoz – ekkor sem szakadt le az ég, bár őfelsége, I. Miksa császár a sírjában aggasztó tempóban kezdett forogni. Szóval énekelhetett volna a lány a fiúkórusban, elvégre kinek van joga eldönteni, hogy ez a lány a végtelen genderállapotok melyik fiókjába tartozik, ha nem saját magának és anyukájának?

Ne ítéljük el mégsem a kórusigazgató urat, ugyanis összeszedve minden bátorságát, még ezt fűzte hozzá: „A művészi szabadság lehetővé teszi, hogy azt vegyünk fel, akit akarunk. El kell fogadni azonban, hogy a férfiak és a nők hangja különbözik, ez színtiszta anatómia.” Színtiszta anatómia. Hátborzongatóan kirekesztő szavak. Lehet még ebből baj. Lesz is. Ugyanis Susann Bracklein német ügyvédnő a Berlini Művészeti Egyetem elutasítását és annak úgymond mögöttes érvelését „nagyon furcsának” nevezte, tekintettel arra, hogy az egyetem egy másik elit zeneiskolát ajánlott a kilencéves lány számára. Az ügyvédnő szerint a nemek közötti eltérés volt az egyetlen magyarázat a lány elutasítására a történelmi kórusból. Bakker! Ezt hogy eltalálta!