Hirdetés

A hazai baloldal heherésző hiénái vicsorogva köröznek a döntésük következményeit vállaló Novák Katalin és Varga Judit körül. Első számú céljuk, hogy minél nagyobb pusztulást lássanak a jobboldalon, és oda-odamarhassanak ellenfeleiknek. Ennél azonban nem több. Rendkívül beszédes, hogy az a Gyurcsány Ferenc, aki az őszödi beszéd után sem látta be, hogy az ő ideje a politikában lejárt, most tüntetni invitálja híveit a Kossuth térre.

„Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek” – mondta a később megbukott miniszterelnök zárt ajtók mögött Balatonőszödön 2006. május 26-án a szocialista parlamenti képviselőknek. Így gondolkodott az az ember, aki pontosan tudta, hogy az abban az évben lezajlott választási kampányban hazudott „reggel, éjjel meg este”. Ráadásul annak is a tudatában volt, hogy amit valójában tenni fognak, abból az emberek nem kérnek, és azt a kormányfőt, aki végrehajtja az eltitkolt megszorító programot, nem akarják az ország élén látni. De hol érdekelte őt, hogy mit akarnak a választók? Mikor volt benne egy szikrányi demokratikus értelemben vett felelősségvállalás?

Gyurcsány csak akkor távozott a miniszterelnöki székből, amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy a hosszú távú politikai karrierépítés lehetőségét csak így mentheti meg. Dacolt a választókkal, és fittyet hányt a Kossuth téren tábort vert tömegre is. „Megunják, hazamennek” – 2006. szeptember 17-étől, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésétől 2009. március 21-éig, az őt időlegesen hátraléptető konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtásáig minden egyes nap ebben reménykedett. Ez idő alatt ráadásul játszott az abszolutisták minden hangszerén. Az általa irányított és kormányzati pozícióban lévő baloldal a rendőrterror eszközétől sem viszolygott, hogy tudtára adja a választóknak: abba kellene hagyni a demonstrációt, mondhatni, meg kéne már unni, haza kéne már menni. De nem mentek.

Gyurcsány nem lemondott kormányfőként, hanem konstruktív bizalmatlansági indítvány keretében a saját, megszorításokban már addig is jeleskedő miniszterének, Bajnai Gordonnak adta át a helyét egy évvel a választás előtt, nehogy végső és megsemmisítő vereséget szenvedjen, ha az emberek kezébe kerül a döntés joga. 2010 áprilisában a bukott miniszterelnök ott volt az MSZP listáján. Olyannyira nem volt az esze ágában sem a közélettől való visszavonulás gondolata, hogy még az év októberében – fél esztendővel a kormányváltás után – máris érdemi lépéseket tett a baloldal vezetésének ismételt megragadása érdekében. Megalapította a szocialista párton belül a Demokratikus Koalíció Platformot, majd egy év múlva új pártot alapított, és lám, mostanra ő a legerősebb az ellenzéki térfélen.

Korábban írtuk

Gyurcsány tehát soha nem adta fel a hatalom visszaszerzésének vágyát, noha elutasítottsága hosszú évek óta kimagasló a hazai politikai mezőnyben. 2009 óta várja a pillanatot, amikor esélye nyílik arra, hogy ezen változtasson, vagy a másik oldal is elkövessen egy olyan súlyú bűnt, amilyen az ő nevéhez kötődik. Most is abban reménykedik, hogy megtörtént az általa oly régen várt hiba. Egyvalamivel azonban nem számolt. Talán azért, mert magából indult ki. A jobboldali politikusok vállalják a felelősséget a döntéseikért. Akiket gyakran pejoratív értelemben populistáknak nevez, azok a szó nemes értelmében valóban azok: az emberek akaratához szabják a politikai döntéseiket akkor is, ha ez a politikai karrierjük lezárásával jár.

Már csak azért is így tesznek, mert pont fordítva működnek, mint ő. A képviselt ügyek érvényesülése fontosabb számukra, mint a személyes politikai karrierjük. A jobboldal ugyanis a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter személyét is érintő vita elején érzékelte, hogy kétségek merültek fel azzal a védelmi rendszerrel kapcsolatban, amelyet a gyermekek köré építettek. Volt egy kiskapu, ami nem zárt jól. A meghibásodott zárat nem kicserélték, hanem az egész nyílást befalazták alaptörvényi szinten.

A baloldal viszont rövid időn belül bebizonyította, hogy számukra az ügy tartalma egy percig sem volt fontos. Nekik az egész vita csak azért keltette fel a figyelmüket, mert politikai furkósbotként tudták alkalmazni. Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke, az ellenzéki holdudvar fontos szereplője már Novák Katalin és Varga Judit lemondása után néhány órával arról beszélt az ATV adásában, hogy az Alaptörvény gyermekek védelmét szolgáló módosítását vissza kell vonni, mert az szerinte „minden normális jogi ismeretet nélkülöz”, illetve „összezavarja a köztársasági elnök jogkörét”.

Kibújt a szög a zsákból. Kérdés persze, hogy miért fáj az Kunczénak és a baloldalnak, ha nem részesülhet kegyelemben olyan személy, aki gyermekek sérelmére követ el szándékosan bűncselekményt?

A balliberális oldal hosszú ideje letéteményese egy olyan „felszabadítási” folyamatnak, amely arra törekszik, hogy a társadalom által elutasított, sokszor bűnösnek tartott életformákat, aberrációkat elfogadottá tegye. Ez az ügymenet jelenleg ott tart, hogy a genderelmélet nevében bevetté tennék a születési nemen történő túllépést. Kimondottan támogatják is azt, hogy minél többen gondolják meg magukat ilyen téren. Mi több, számos nyugati országban ténylegesen buzdítják erre a legfiatalabb generációkat az iskolákban, sőt, az óvodákban is.

Ez a fajta gondolkodás hazánkba is begyűrűzött, és már a magyarországi baloldal is eljutott ahhoz a gondolathoz, amely szerint a pedofília nem bűn, hanem betegség, éppen ezért a pedofilok büntetés helyett megértést érdemelnek, nem velük szemben kell fellépni.

Ennek a gondolkodásnak az egyik magyarországi teoretikusa éppen Kuncze pártja, az SZDSZ alapítója és országgyűlési képviselője, egyben a Soros György által gazdagon támogatott Helsinki Bizottság korábbi elnöke, Kőszeg Ferenc. Kőszeg már 2009-ben a következőket írta a Magyar Narancsban: „Az Amerikából világszerte szétterjedt új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között.” Ebben a mondatban benne van minden, amit a témával kapcsolatban gondolhatunk és várhatunk a progresszív oldaltól.

A magyar emberek az ilyen irányú progresszióból soha nem kértek, sőt inkább vállalják, hogy a Kőszeg-félék prűdnek nevezzék őket. Nem fogadják el azt, ha valaki a gondolkodásukat, érzéseiket akarva vagy akaratlanul megsérti. Van, aki megérti ezt, és vállalja a következményeket, ám vannak olyanok is, akik nem.

A baloldalon ugyanis nem csupán a megengedő gondolkodás van jelen, de olyan politikusok sem érzik, hogy felelősséget kéne vállalniuk, mint Jámbor András. Ő az, akinek az egyik aktivistája lakásán hetvenezer gyermekpornográf felvételt találtak. A párbeszédes parlamenti képviselő nem csupán nem távozott a közéletből, de a mostani vita kapcsán is úgy érezte, hogy jó hangosan meg kell szólalnia.

Ez a baloldal próbál most felmászni valamiféle politikai magaslatra, hogy onnan indítson erkölcsinek álcázott, de valójában szigorúan politikai jellegű támadást a jobboldal ellen. n

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.