Non plus ultra
Hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök levélben értesítette Angela Merkel német kancellárt, Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét arról, hogy a magyar kormány megvétózza az EU hétéves költségvetésével és a helyreállítási alappal kapcsolatos jogalkotást.
Mivel a lengyelek is bejelentették a vétót (bár egy ország vétója is elég), tudható lett, hogy ezzel az Európai Unió fejlődésének egy szakasza véget ért.
Mivel a mai napig nincs és nem is lehet az uniós értelmezésű jogállamiságnak egyetlen, mindenki által elfogadott meghatározása (ugyanis az Európai Unió nem állam, ezzel szemben létezik számos történelmi alapokon nyugvó nemzetállami értelmezés, amelyet az egyes nemzetek alkotmánya rögzít és védelmez), valójában nem arról van szó, hogy jogos-e az uniós komisszárok által bűnösnek kikiáltott nemzeteket pénzelvonással sújtani, ha nem nyitnak teret mondjuk a homoszexuális-lobbik és a balliberális agymosógépezetek terjeszkedésének, hanem arról, hogy van-e joga egy nemzetállami felhatalmazással nem bíró gazdasági, jogi, kulturális és hatalmi szövetkezésnek magát államnak (birodalomnak) tekinteni. Azaz, legitim hatalmi centrum-e az uniós komisszárok székháza, a magyarul szemérmesen Európai Bizottságnak nevezett intézmény (angolul: European Commission, franciául: Commission européenne, németül: Europäische Kommission)?
A lopakodó V. Birodalom (Adolf Hitler és Joszif Sztálin után) vágya ugyanis meglepő erővel alakítja a brüsszeli hatalmi gépezet működését. Itt tehát nem azt kell szemügyre vennünk, hogy van-e alapjuk a magyarokat és lengyeleket érő vádaknak, hanem hogy van-e joga és eszmei bázisa egy, a nemzetállamok feletti szinten értelmezett – bár soha sehol életbe nem léptetett – jogállamiságot bárkinek is rajtuk számon kérni.
A válasz magától értetődik: nem. És mivel ezt a senki által nem kívánt, soha sehol be nem jelentett, erre semmiféle kollektív társadalmi felhatalmazást nem szerzett államfelfogást, vagyis egy földrészállam megalapítását csak az európai nemzetállami létezés felszámolásával lehet elérni, tekintve hogy a több száz vagy akár több ezer éves európai nemzetek maguktól soha nem lesznek hajlandók saját entitásukról végleg lemondani, a magyar és a lengyel vétó valójában lezár egy fejezetet, és megnyit egy újat.
Nem reménykedhetünk abban, hogy az V. Birodalom megszállottjai lemondanak terveikről, ezúttal azonban ők is megállni kényszerülnek. A vétó azt jelenti, hogy amíg nem lesz az európai költségvetésben teljes egyetértés, addig az unió gazdasági gépezete nem működhet tovább. Ez pedig ad absurdum az Európai Unió bukását eredményezi, hiszen közös költségvetés híján az Európai Unió már csak egy délibáb.
A magyar és a lengyel akarat megmásíthatatlan, mert a lopakodó birodalmisták magát a nemzeti szuverenitást támadták meg, olyan dolgok elfogadására akarván kényszeríteni az ellenálló országokat, amelyek révén nemzeti tartásuk megroppan. Velük szemben az unió erős szereplői eddig abban a hitben voltak, hogy e két ország az erőnek nem lesz képes sokáig ellenállni, feladják állásaikat és behódolnak.
És ha nem? Akkor két dolog lehetséges. Vagy enged az unió, és legalább időlegesen feladja a lopakodó államalakítás tervét, vagy erőt demonstrál – és megbukik. Mert ha a magyarok és a lengyelek is kilépésre kényszerülnek az EU-ból, akkor az unió erózióját már nem lehet megállítani.