Kuncze – aki kapásból imádta az ellenzék megszólalásának alapvető demokratikus jogának általad a családon belüli erőszakkal való egy sorba állítását és e joggyakorlás fölötti elszörnyülködésedet – így felelt: „Ez egy jó sor volt, de valóban így van, hát a dolgok történnek, sokszor ugye a politika vitatkozik valamiről, és hát az életben meg egészen más dolgok azok, amik fontosak lehetnek.”

Hogy ezt az aljassággal keveredő kapitális laposságot és ostobaságot csak a balliberális média nem láttatná annak, ha elemzésre kényszerítenék, azt most hagyjuk. Kuncze válaszát csupán azért idéztem (nyugi, szó szerint), hogy lásd, partnerek vagytok.

Ezután ezt a zavaros kérdést tetted fel Kunczénak: „Ennek ellenére pártelnök, kormányon lévő pártelnökhöz szólok, és egy ilyen… megengedő stílusra buzdítanám, hogy, hogy semmiben nem volt igaza?” Kérdezted Orbánról, és a kipontozott helyen a „laissez faire” helyett olyan dolgot mondtál, hogy nem merem leírni.

Mire a neked ismét hálás Miska-kancsó azt felelte a te rettenthetetlen feltételezésedre, hogy Orbánnak országértékelő beszédében nullaszor volt igaza: „Voltak olyan pontjai, amelyekben igaza volt, de hát az ugye azt jelenti, hogy mások is beszélnek róla, azonban a beszédnek sokkal több volt az az eleme, ahol egyszerűen valótlanságot állított a volt miniszterelnök. A saját mondandója alátámasztása érdekében csúsztatott, elferdítette a valóságot”.

Harmonikus beszélgetésetekben azután ismét rád került a sor:

„Mi a tapasztalata, hogy ilyenkor, amikor egy politikus ilyen jellegű beszédet mond, akkor ahogy az, ahogy Kuncze elnök úr mondja, hogy, hogy saját érdekében csúsztat és viszi tovább a csúsztatást, tudja pontosan hogy csúsztat, és, és úgy teszi ezt, vagy hiszi is azt, amit mond?”

Karesz, emlékszel, amikor Orbán Viktor miniszterelnöksége idején egy ellenszenves kövér nő (akit ha kifacsarnál, úgy csöpögne belőle az SZDSZ minden tulajdonsága, mint citromból a lé) azt írta le hetente, hogy a hatalom százszázalékosan lenyúlta a közszolgálati televíziót? Tudod, amikor Vámos, Kende, Medgyessy nevelt lánya is dolgozott benne.

Most én mi a fenét mondjak a kettősötökre, Karesz?

De kommentár helyett inkább idézem Kuncze dadogását a te újabb rőfössegédi kézdörzsölgetésedre:

„Én úgy látom, hogy amikor olyan jó nagyokat csúsztatott, akkor kellett, hogy tudja, ugye amikor azt mondja hogy meg, hogy mindent lebontanak, lerombolnak, ugye még a párkányi hidat is arrébb akarják vinni, és akkor elkezdi sorolni, hogy ugye Nemzeti Színház, hát történetesen a Nemzeti Színház- ügyben ugyebár talán még emlékszünk…”

Ezután megint te jöttél: „Számomra az egy nagyon tanulságos dolog volt, hogy a péntek esti Sajtóklub, amely aztán igazán nem vádolható azzal hogy Orbán Viktor ellensége, most a legutóbbi beszélgetésben kifejezetten minden résztvevő az önkritikát kérte számon Orbán Viktortól. Tehát tulajdonképpen a saját hívei is azt mondják, hogy valamit mondani kéne a vereségről meg a választási, választáson történtekről.”

Karesz, te hüje (kedves korrektor: kérem a „hüjét” benne hagyni és kérem ezt a kérést szintén benne hagyni az anyagban – L. I.), péntek este már rég nincs Sajtóklub, amióta Kuncze kormányzótársai Kuncze nyilvánvalóan elégedett, befelé irányuló röfögése mellett betiltották a Sajtóklubot. Azt pedig, hogy Debreczeniék mik, arról most inkább nem nyilatkozom. Szóval ezután Kuncze mondja a magáét egészen addig, amikor felkéred őt országértékelésre. Így: „Lehet hogy most azt mondja hogy ez nem az én feladatom, mármint Kuncze Gáboré, de ha egy örkényi egypercesbe kéne összefoglalni, és az Ön feladata lenne, és Ön abszolút alkalmas arra hogy néha örkényi egyperceseket mondjon, az ország helyzetét és értékelését, mit mondana most?” Erre Kuncze, zavarodottan ettől a kolosszális baromságtól: „Egyperces?”

Mire te: „Mondjuk hát, mert egy országértékelés az egy óra szokott lenni, nekünk meg van az egész beszélgetésből másfél perc.”

Innen azután nem állom meg, hogy dialógusotokat megszakítás nélkül ne pergessem le ismét:

Kuncze: „Az ország nagyon nagy lehetőségek előtt áll, de ezeket a lehetőséget megragadni a mi kötelességünk, és az utódainkkal szembeni felelősségünk. Az igazi nagy kérdés most éppen az, hogy fel tudunk-e nőni ehhez a feladathoz, a politikusok képesek-e rá.”

Te: „Ez kérdés lehet?”

Kuncze: „Ahogy elnézem…”

Te: „Mert hogyha ezt így felteszi, akkor a sajátjaiban sem bízik.”

Kuncze: „Ahogy elnézem, ez a kérdés még feltehető, és erre a helyes válasz persze az, hogy muszáj.”

Te: „Miután nem használta ki a rendelkezésére álló három percet, egy utolsó kérdést azért még feltennék.”

(Közbevetés: Kareszkám, néhány másodperccel korábban még másfél percet mondtál.)

Kuncze: „Most ugye ad egy percet, hogy számon kérje a három percet, akkor Ön is besorolható…”

Te: „Na jó, az az egy, az örkényi egyperces sem volt pont egy perc, lehetett volna három is. Na szóval a lényeg az, hogy a Fidesz rendkívüli választmányi ülése után mintegy visszadobva a labdát, mert Kovács László mondta először, hogy most már döntse el a Fidesz egyértelműen hogy, hogy mit akar háborúügyben, most ők dobták vissza, nem háborúügyben, csatlakozásügyben, most ők dobták vissza a labdát, hogy döntse már el végre Kovács László, hogy mit akar csatlakozásügyben.”

Ezután Kuncze jön, majd ismét te, aki így summáztad a dolgokat: „Elnök úr, ha kétszer egy percbe, egypercesben is, de kitöltöttük ezt a műfajt. Nagyon szépen köszönjük, hogy itt volt”.

Kareszom, mi is köszönjük, hogy ott vagy. Ami önmagában véve nem érdekes, de legalább egyszer az utókornak dokumentálni akartam, hogy mi folyik 2003 elején a magyar közszolgálati televízióban a kommunisták volt D-209-ese miniszterelnöksége idején. Ugyanis, ha nincs leírva, már négy év múlva sem fogják elhinni. Hogy ekkora kretének kormányoztak ma egy országot, és hogy a kreténeknek adekvát lovat tolnak a fenekük alá televízió formájában és a te formádban.

A rémálmokat ugyanis elhessegeti magától az ember. Tragédia azonban, hogy e jobb sorsra érdemes Magyarországot folyamatosan lehúzzátok a kádári restik vécéjének szintjére.

Ölellek.