Előzmény: az elmúlt 18 évben kiderült: annyi mindenben tévedtem, és önöknek annyi mindenben igazuk volt. Legsúlyosabban abban, hogy míg önök mindenhol, az ENSZ-től a Helsinki Egyezményig a jogok közül a gazdasági jogokra akarták fektetni a hangsúlyt, fel ültem nemcsak a Nyugat ideológiájának, de saját magam késztetésének is, és azt hittem, az embereknek a jogok legfontosabbika valóban az emberi és polgári jogok.

Azóta már Magyarországtól Szingapúrig első kézből is tapasztalhatom, hogy mennyire igazuk volt önöknek, és mekkorát tévedtem én.

Alig vannak ma nálunk is olyanok, akik életszínvonaluk jelentős megemeléséért ne bocsátkoznának egy fausti alkuba, és ne fogadnának el érte – ha ez lenne az ára – akár egy olyan jobboldali vagy baloldali tekintélyelvű kormányt, de diktatúrát is, amely valóban a nép életszínvonalának emeléséért és a nemzet érdekeiért dolgozik. És megfordítva, Szingapúrban, Katarban, Ománban sincs olyan, aki felcserélné ottani életét a magyarországi „szabadságért” és „demokráciáért”. De még a csehért sem.

A másik tévedésem az volt – és ezt a Szabad Európa Rádiónál egyöntetűen vallottuk –, hogy a rádióadások zavarása is a (kommunista) diktatúra egyik ismérve.

Nos, e meggyőződésem ment füstbe a múlt héten, és ezért kérek önöktől ismét bocsánatot.

A demokratikus berendezkedésű, szabad Németország betiltotta az Al-Manar libanoni televíziós állomást. Nem zavarni fogja. Nem. Betiltotta, és vételét lehetetlenné tette azzal, hogy a kábeltévé-társaságok nem vehetik fel kínálatukba.

A Hezbollah – Libanon egyik teljesen legális pártja – csatornáját az Egyesült Államokban egyébként már 2004-ben betiltották.

Mint ismeretes, az Al-Manar nem kedveli Izraelt, amiért az évtizedek óta megszállva tart palesztin területeket és emberi kísérletet folytat milliókkal. A szándék szerint kipusztításukig vagy addig, ameddig mérhetetlen szenvedésük miatt fel nem kerekednek. A nyugati közfelfogás szerint az Egyesült Államok és Németország demokrácia.

Vagyis ha tévéállomásokat nemhogy zavarni, de be lehet tiltani demokráciákban, akkor önök nem lettek volna bírálhatóak azért, mert zavarták a külföldi adásokat. Ami még fontosabb: most e nyugati demokráciák bebizonyították: nemhogy médiumok zavarása, de betiltása nem tekinthető kommunista diktatúrák sajátos bűnének.

Bocsánat, bocsánat.

Ha maliciózusabb akarnék lenni, akkor persze mondhatnám, hátha mégis csak akkor hirdettük helyesen az igét, és a ma az ENSZ egyetemes emberjogi kartája 19. cikkelyét megsértők (információk akadálytalan áramlása határokon át, amely cikkely szövege a müncheni SZER bejáratán volt olvasható) nem is valódi, csupán látszatdemokráciák.

Azt is tudjuk, hogy az Al-Dzsazíra televíziót miként tiltották be nem egy nyugati demokráciában. Nemcsak az adást, de tudósítóit se engedik már be sok országba.

Azt is tudjuk, hogy az Egyesült Államok Kabulban és Bagdadban bombázta és lőtte e pánarab tévé irodáit, mielőtt bezáratták volna őket, több halálos áldozatot is szedve újságírók és operatőrök között. A sajtószabadság legnagyobb dicsőségére. És még egy.

A múlt héten e helyütt Bloombergnek, New York polgármesterének és a vele azonos nevű üzleti hírszolgálat, illetve tévécsatorna tulajdonosának írtam, amelyre Amerikából érkezett egy olyan olvasói levél, amelyből most idézek.

Az olvasónak egyébként a Demokrata múlt heti számát egy rokona vitte ki.

„A Bloomberg-csatornát – amelyet itt se néz senki, akit ismerek – nálunk a 353-ason lehet fogni. Felhívtam kábeltársaságunkat, a Directv-t és megkérdeztem, foghatnám-e a BBC World Service-t úgy is, ha külön fizetek érte. Azt felelték, hogy az Egyesült Államokban csak a BBC America engedélyezett. Ami csapnivaló. Arra a kérdésemre, hogy miért nem lehet, a válasz az volt, az FCC [a magyar ORTT megfelelője – L. I.] nem engedélyezte. Írtam az FCC-nek, és ők azt válaszolták, hogy nincs rá igény, ami persze hazugság. Az Al-Dzsazíra angol nyelvű adását sem engedélyezik, mert a CNN-en elhangzott hivatalos nyilatkozat szerint »az amerikai közvélemény nincs felkészülve az Al-Dzsazíra által sugárzott propaganda megértésére«. Az érdekessége a dolognak az, hogy ez a nyilatkozat az azt követő napon hangzott el, amikor ez az adó megkezdte angol adását. Ugye milyen gyorsan meg tudták állapítani az amerikai nép felkészületlenségét? Nem egészen egy nap alatt! Az NBC-n pedig azt mondták, hogy az amerikai nézők nem eléggé érettek, hogy kihámozzák az Al-Dzsazíra híreiből a megfelelő információt.”

Régi kommunisták, bocsánat, bocsánat.

Nógrádi Gergely

Göd SZDSZ-es képviselője

Ön egy igazán szeretetre méltó ember. Akár pártja.

Egyesek még emlékeznek arra, hogy egyszer kigúnyolta fogyatékos képviselőtársát.

Kijelentését nem bánta meg, bocsánatot nem kért. Sőt, a fogyatékos képviselő érdekében felszólaló jelnyelvi tolmácsot is helyreutasította.

Olyan ön, mint pártja elnöke, Fodor Gábor, az „áladjunktus” (ezzel a hamis táblával hirdette magát korábban az ELTE-n), aki egy sokgyermekes hajléktalannak ígérte be a nagy pofonokat. Noha sajnáltam a szerencsétlent, különösen azért, mert a hatalom képviseletében ígért be neki pofonokat, de legalább a pártvezérnek ez a tette is bemutatta pártja retorikája és valódi lényege között azt a hatalmas különbséget, amelyet már csak a társadalom talán 1 százaléka nem vesz észre. (Ugye, ennyi a támogatottságuk?)

Ön most elsősorban a politikai fogalomrendszer szerinti jobboldalon kavart nagy vihart azzal, hogy rövidített formában átírta Gárdonyi és Jókai klasszikus műveit.

Ellentétben a kritikus hangokkal, nekem – ultratoleráns embernek – ezzel semmi bajom nincs. Ha könyveit nem az adófizetők pénzét is igénybe véve terjesztik, és ön egyetlen közfillért nem vett fel könyve megírásához, önnek ez jogában áll. Mint ahogy másoknak is álljon jogában minden, hangsúlyozom, minden megjelentetése.

Ön a Kulturpart.hu internetes portálnak interjúban magyarázta indítékait is. Az inerjúvoló megkérdezte, hogy „pár évtized múlva viszont akár már a Harry Potter is” sorra kerülhet?

Ön így kezdte válaszát (jelzem, ellentétben pártja tagjaival és holdudvarával, én nem hamisítok idézeteket): „Sorra kerülhet akármelyik könyv, amely megérdemli, hogy fennmaradjon. Tehát csak nagyon fontos és maradandó értékét [sic!] érdemes újramesélni. Erre utalt Tarján Tamás, amikor azt írta, hogy megtiszteltetés az átdolgozás egy szerző számára… Már most is mellettünk áll a pedagógusszakma jelentős része, de meggyőződésem: hamarosan azok is felismerik az újramesélés jelentőségét, akik ma – politikai vagy egzisztenciális okokból, netán egyszerű irigységből – még »szellemi kőzáport« zúdítanak ránk.”

Azt ne vitassuk, hogy ön az érzésére vagy közvélemény-kutatásra támaszkodva állította a pedagógusszakma „jelentős része” támogatását. Azt sem, hogy a bírálók valódi indítéka egzisztenciális és irigység.

Csakhogy – és ha van terület, ahol mindenfajta toleranciám megszűnik, az a kettős mérce – miként védik meg majd önöket az azonos mérce szerelmesei, ha valakiknek, az önöket nem igazán kedvelő oldalról, szintén eszébe jut zanzásítani, az ön szavait idézve, „akármelyik könyv(et)”, amely önök szerint megérdemli, hogy fennmaradjon?

És ki állapítja meg a tömörítés elviselhetőségének határvonalát? Mi legyen az? Az eredeti egytizede? Öt oldal? Öt mondat?

Mi lesz például, ha valakinek eszébe jut Kertész Imre Sorstalanságát egyszer szórakoztatóbbá, olvasmányosabbá és közérthetővé tenni és így átírni, illetve ennyire tömöríteni: „Nagy gáz volt.”?

Ugye, Nógrádi úr, ön, ha megéli e pillanatot, nem lesz a tiltakozók között? Ez persze álnaiv kérdés volt.

Nyilvánvaló, hogy ott lesz. Sőt, akkor már zanzásítási szakértőként fog tiltakozni és rendőrséget hívni.

Ismerem önöket.

Haszonért úgy és oly gyakran hagyják el korábbi „egyetemesség” igényével kimondott elveiket és érveiket, mint csótány a petetokját.

De akkorra már az ilyen tiltakozásokat a kutya se veszi számba.

Hacsak, hogy étvágygerjesztőbbé tegyék számára, disznósajtot nem tesznek alá.

Bába Iván

főszerkesztő, Budapest Analyses

VI. rész

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A képemről ég le a bőr ön és az olvasók előtt, hogy nem tudom végre befejezni önhöz írt levelemet.

Ígérem, beszélni fogok a lap vezetésével, hátha ismét sikerül netán a jövő hétre több helyet kapnom.

Ha nem, akkor is visszavonhatatlanul megígérem: legyen bármilyen esemény, essen akár az ég a földre, a jövő héten folytatom, illetve befejezem az önhöz írt levelet.

Lovas István