Önazonosság

Van egy régi megfigyelés, amely szerint a nagy társadalmi viták soha nem úgy dőlnek el, hogy az egyik fél meggyőzi a másikat, hanem úgy, hogy az egyik fél kihal. Amikor okos emberek először megfogalmazták ezt a tételt, valószínűleg átvitt értelemben gondolták: aki valamely meggyőződésre jut, azon nem szokott változtatni, de az új hívek utánpótlásának elapadásával az adott meggyőződést vallók elfogynak. Mára azonban szó szerint értendővé vált a folyamat: akiknek nem születnek gyerekeik, azoknak a nézetei velük együtt bizony a sírba szállnak.

Ismerősöm Amszterdamban járt. Gyönyörű, színes, gazdag, laza, liberális város, pezseg a kultúra, száll a fűillat, rengeteg a bicikli, az emberek műveltek, jókedvűek, élvezik az életet, és kevés gyerekük születik. Ezért aztán a taxis, a kebabos, a repülőtéri rakodó, a szállodai portás, egyáltalán, a nem izgalmas, nem színes, nem laza munkákat végzők legtöbbje bevándorló.

Amszterdam ebben a legkevésbé sem lóg ki a többi európai nagyváros sorából. Az élet egész Nyugat-Európában színes, gazdag, laza, liberális, pezseg a kultúra, és egyre kevesebb az őshonos gyerek. Színes, jómódú, laza, liberális emberek formálják az életideált, menő ilyennek lenni, és ebbe az életformába a gyerek nem igazán fér bele.

Igen ám, de a jövő kizárólag azoké, akik megszületnek. Ha a bevándorló taxis, kebabos, repülőtéri rakodó, szállodai portás családjában születnek a gyerekek, akkor bizony a színes, laza, liberális európai világ a saját világnézetével együtt kihal, átadja a helyét az újonnan jövőknek.

Be kell vallanunk, hogy egy ideje mi, magyarok sem állunk fényesen gyerekszám dolgában. A helyzet javul, de lassabban, mint kellene. Mégis, ha megfogyva bár, de megmaradunk önazonosnak, ha az óvodában megmarad a magyar szó és a magyar dal, az iskolában a János vitéz és a Duna-parton a Szent István napi tűzijáték, akkor jó reményekkel várhatjuk a jobb, gyerekvállalóbb időket. Önazonosnak megmaradni – ez dönti el Európa népeinek jövőjét.