Öregedés

Mi is az öregedés?

Az öregedés nem életkori változás. Az valami olyasmi, amikor az ember már nem érti a világot, és a korszak kérdéseire értelmetlen válaszokat ad.

„– Józsi bácsi, hány óra? – Ó, fiam, ma fejtett babot főzünk vacsorára.”

Valami ilyesmi járt az eszemben, amikor olvastam Müller Péter Sziámi oldalán az új versét, dalszövegét; én nem tudom, minek szánja ezt az alternatív „legenda”.

Ne legyél túl magyar! Ez a címe. Okosodjunk, hogy kell követni az ukázt – akarom mondani tanítást –, s olvassuk együtt.

„Elég, hogy itt élsz, és gázos és rázós / És hiba, ha ítélsz faji vagy vallási / Alapon, mert te se tudod, milyen alapon / Állítja nagyapád, hogy Vereckénél / Szorosan Árpád nyomában nyomult. / Az ő ükapja, na bekapja ködben és homályban / Tarsolyában egyetlen lemezzel” (Eddig a szokásos üldözési mániával kevert merjünk kicsik lenni, majd jön a refrén.) „Mert teljes a zűrzavar / Hibás az identitás / És az identitászavar / Engem is, őt is, Sőt, téged is zavar / Szóval, ne legyél túl magyar! /

Te csak ne legyél túl magyar!”

Az ember meg ül feszengve, és sajnálkozik. Nem dühös, dehogy. Látott ilyet ezret. Erről szólt a 90-es meg a 2000-es évek. A Heti hetesben röhögő falkáról meg a Napkeltéről, ahová ha behívtak egy jobbos politikust, öten vágtak a szavába, vagy szegény Csurkának, aki amúgy sem tudott jól beszélni.

Csak azt nem értem, minek? Ez olyan, mint Géza bá, amikor fellázad a huligánok ellen, és elege van a villanygitárból. Öregedés a köbön. Hát, csoda, ha a nagy alternatív generációt az ember képtelen meghallgatni, és többre becsüli a Bergendyt?

A kommentszekció persze lelkes. „Mit fog ezért kapni a jobberektől… Apáti Bencus következő célpontja lesz.”

Sopánkodjatok csak, és verdessétek egymás hátát, hogy ismét rúgtunk a nemzeti érzésbe. Rettentő bátor. Ilyesmit, mondjuk, egy arab országban lenne kunszt. A buborék lájkolgatja egymást és szívecskézi a középszerűséget, a leragadtságot, a 90-es évek lábszagát, de a világ már nem itt tart.