Organikus maximalizmus
Idézetek, amelyeknek aligha szükséges megnevezni a szerzőjét, annyira közismertek, de ha mégis, akkor egy szóval segítünk: Tusványos. Igen, ő az… Elkezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Erdélyben, amelynek legizgalmasabb eseménye, mellesleg a hatnapos rendezvénysorozat záróakkordja hagyományosan a magyar miniszterelnök előadása.
A korábbi beszédekből származó idézetek, amelyeket a 888.hu tett most közzé, szó szerint bejárták a világsajtót.
„Ki kellett mondanunk azt, hogy egy demokrácia nem szükségképpen liberális. Az, hogy valami nem liberális, még lehet demokrácia.”
„Az európai baloldal […] a bevándorlás problémájában nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát. A baloldal mindig is gyanakvással nézett a nemzetekre és a nemzeti identitásra.”
„A következő évtizedeknek lesz egy vezérkérdése Európában, ez pedig úgy hangzik, hogy az európaiaké marad-e Európa? Úgy hangzik, hogy Magyarország a magyarok országa lesz-e, Németország a németek országa lesz-e? Franciaország a franciák országa lesz-e, vagy Olaszország az olaszok országa lesz-e, vagy sem? Kik fognak élni Európában? Ez a történelmi kérdés, amellyel ma szembe kell néznünk.”
És még egy idézet, korábbról: „Nem lesz diadalmenet Magyarország újjászervezése, mert nem egyszerű arra kérni az embereket, hogy változtassanak életmódot. […] De a változások végül a nemzet reneszánszát fogják elhozni.”
Ami a nemzeti reneszánszot illeti, bár még korai vizsgálni, hogy például a családtámogató kezdeményezések révén milyen mértékben sikerül lelassítani, esetleg meg is állítani az egész európai civilizációt végzetszerűen sújtó népességfogyást – hiszen ez a folyamat évtizedes távlatban mutat majd értékelhető eredményt –, az előjelek láttán egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy ez a csodálatos változás, ez a fantasztikus fölemelkedés az európai nemzetek nagy apálya idején önmagában is elég lesz ahhoz, hogy reneszánszról beszéljünk.
Legalább ilyen fontos, bár még kevésbé mérhető az a változás, ami a lelkekben zajlott és zajlik éppen. Az öntudatra ébredés nagyszerű folyamata; hogy egyre több honfitársunkban fogalmazódik meg különféleképpen, de a gyökerét tekintve közös tartalommal: egyre jobb magyarnak lenni, mert egy erősödő, mások elismerését, sok esetben barátságát kivívó nemzet tagjának lenni jó. A made in Hungary szlogen, amely pár évtizeddel ezelőtt még a kesernyés önirónia eszköze volt, úgymond komikus mentegetőzés a közös eredménytelenségek és tehetetlenségek láttán, lassan kezd pozitív tartalommal feltöltődni. Ma már szinte elvárt magatartás sportban, gazdaságban, közéletben a nagy teljesítményekre és nagy sikerekre való törekvés.
Az organikus maximalizmus, vagyis az a felfogás, hogy a magam területén a hétköznapokban kell tartósan csúcsteljesítményt nyújtanom, részben azért, mert a környezet, a versenytársak, a partnerek ezt el is várják tőlem, ám egyre nagyobb részben azért, mert ez a maximalizmus és az általa elért teljesítmények örömmel töltenek el, nos, ez mind több honfitársunk számára olyan életélmény, amiről már nem akar lemondani.
A nagy közös veszteségeket és fájdalmakat a nagy közös teljesítmények révén képesek lehetünk túlhaladni, és mivel az idő az erőseket szereti, okkal bízhatunk abban, hogy ha a nemzeti reneszánsz töretlenül végbemegy, visszafordíthatatlanul beteljesül, akkor nagy dolgok várnak ránk. A részleteket pedig szombaton megtudjuk.
