Örök élet

Ha az ember nyitva tartja szemét, akkor meglát dolgokat. Nem is kell okvetlen keresnie. Olyan ez, mint amikor valaki utazik a vonaton, nézelődik kifelé, és tanúja lesz egy építkezésnek, egy fáról leeső macskának vagy egy szakításnak a pályaudvaron.

Így jártam én is, amikor görgettem a telefont, és két Trump meg Zelenszkij közt felvillant: ötvenöt éves fennállását ünnepli az Apostol együttes.

– Tessék? – pislogtam. – Hogy mi? Majd elszántan olvasni kezdtem: „A jeles jubileumot egy »díszelőadás«, azaz egy nagykoncert keretében 2025. április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában tartják, ahol egyedi hangszereléssel, az alkalomhoz illő, eddig még sohasem hallott dalokkal és természetesen a nagy Apostol-slágerekkel készülnek egy zenei cirkusz keretében.”

Ezernyi emlék rajzott fel lelkemben. Ott állok első gimnáziumban, kezemben Sebők János klasszikus könyve, a Magyar-rock, s benne egy fotó, mely egy kissé őszülő hajú bácsit ábrázol: „Meződi József, az Apostol énekese.” Ez körülbelül 1985-ben lehetett. Igen, amikor gyerek voltam, ezek már bácsik voltak. Megkérdeztem a feleségemet és állítja, hogy emlékei szerint amikor ő volt ugyanannyi, akkor is. S ha most, egy mai Z generációs megnézi a képet, ugyanazt tapasztalja. Az Apostol ugyanazt a benyomást kelti most, mint 1985-ben vagy a 2000-es évek végén. Ezt hogy csinálják?

Ha valaha visszavonulnak, szerintem csak azért teszik majd, mert feltűnő lesz, hogy voltaképp robotok. S majd elhajóznak egy szigetre, ahol Elvis lakik, aki néha felhívja Keith Richardsot, hogy mizu és megkérdi, jön-e már, de az azt mondja, hogy picit még marad.

Esküszöm, el kéne menni a bulira, mert soha többet nem mehet az ember 55 éves Apostol-koncertre, maximum a 60 vagy 70 évesre. Ha megérjük! De inkább most kellene, mert a 70-es idején az este nyolc utáni koncerteket én már nem fogom bírni.

Ha valaha piacra dobnak örökélet-elixírt, a palack címkéjére szerintem őket kéne tenni. Éljen az Apostol, ami példát mutat örökkévalóságból, és elhozza a generációk közti békét.