Őrzők

Ferenc pápa budapesti látogatása újra felszínre hozott egy régi vitát: nem túlzó-e az a támogatás, amelyet a kormány a történelmi egyházaknak nyújt. Még egyházi körökben is megjelenik az a vélemény, hogy ez az egyházakat elkötelezi a világi hatalom irányában, és a nekik juttatott javak kezelése elvonja a papok figyelmét a hivatásuktól, a lelkek szolgálatától.

Az ellenzéki sajtó természetesen lelkesen üdvözli ezeket a hangokat, és igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha a kormány politikai érdekből az elanyagiasodás irányába tolná a vallásfelekezeteket.

A gondolatmenet több szempontból is hamis. Először is a magyar egyházak a töredékét sem kapták vissza azoknak a javaknak, amelyeket a kommunista vezetés elvett tőlük. Ami történik, csupán részleges kárpótlás. A jövőben sem fognak mindent visszakapni, ez lehetetlen, és nem is bírnának vele. Az azonban kétségtelen, hogy 2010 óta bőségesebb a támogatás, mint azt megelőzően.

Ennek pedig komoly oka van. A jobboldali kormány, a választók többségének az egyetértésével, valójában nem támogatja az egyházakat, hanem terhet ró rájuk: evangéliumi küldetésük mellett legyenek őrzői, védelmezői, terjesztői a keresztény európai értékeknek. Ezért vannak a templomfelújítások, sőt -építések, az egyházi iskolák, intézmények, mint olyan szellemi központok, amelyek hatása szétsugárzik a környezetükben. A korábbiaknál nagyobb támogatás azért van, hogy az egyházak hitéleti tevékenységük mellett vagy éppen azáltal képesek legyenek megfelelni ennek a társadalmi szolgálatnak.

A felbolydult, utat tévesztő világban az egyházak nem adományokban részesülnek, hanem többletfeladatokat kaptak: a kormány őrzőknek hívja a történelmi egyházak papjait és híveit, természetesen ideértve a zsidó felekezeteket is. Ha sikerrel járnak – és ne kételkedjünk abban, hogy így lesz –, minden egyházi célra elköltött forint többszörösen megtérül egész Magyarországnak, minden lakosának, közéjük számítva a hitetleneket is.