Hirdetés

Vegyük vissza Budapestet! – harsogja a pimasz, ugyanakkor árulkodó ellenzéki jelmondat. Az éppen aktuális SZDSZ ezzel óvatlanul egyértelművé teszi valódi szándékát. Újból meg akarják szállni az arcátlanul saját városállamuknak vindikált magyar fővárost, és ott ismét ki akarják építeni a magyar haza, a magyar nemzet elleni gyűlölethadjárat hídfőállását.

Visszavenni márpedig csak olyasmit lehet, ami egyszer már valakié volt. Kétségtelen, hogy a dualizmus idején Budapest lelkében, szellemében meghasonlott, hiszen a fényes ezredéves ünnepségeket kísérő építészeti megújhodás maradandóan formálta az akkoriban a Duna királynőjeként tisztelt magyar főváros arculatát, ám a radikális liberalizmus a kommunisztikus ideológiákkal összefonódva, háttérben a szabadkőművességgel olyan politikai légkört teremtett, amelyben túl könnyen ragadták magukhoz a hatalmat 1918 országvesztő gazemberei, majd nyomukban a magyarokat akasztó Lenin-fiúk, akik bukásuk után külföldre iszkolva idegenből uszítottak hazájuk ellen (lám, nagyon is lehet ugyanabba a folyóba lépni nem kétszer, de akárhányszor). Aztán szovjet szuronyok árnyékában hazatérve rávetették magukat Budapestre, és szürke, arctalan szocreál nagyvárossá silányították, aminek becsületét 1956 dicsfénye rövid időre helyreállította ugyan, de 1990 után hatványozott indulattal a multikulti szivárványos zászlójával demonstrálták a liberális-bolsevik einstandot.

És bár az elmúlt évtizedekben az ilyképp belpestileg megszállt fővárosból nem szűnő gyűlölettel ágyúzott jobboldali és mindig csak jobboldali kormányok mindent megtettek Budapest építéséért (ne feledjük, az igazán nagyszabású fejlesztések, így a Rákóczi híd, a Terror Háza Múzeum, a Millenáris, a Nemzeti Színház, a népligeti buszpályaudvar mind állami beruházás volt az Antall-, illetve az első Orbán-kormány részéről), 1990-től 2010-ig mégis a várost lezüllesztő, minden komoly fejlesztési lehetőséget elbarmoló és végül minden idők talán legtöbb botrány övezte vállalkozásába, a négyes metróba belefulladó, manapság különösen furcsán viselkedő Demszky Gábor fémjelezte liberális-kommunista rémálom fojtogatta a dicső múltú és méltóbb jövőt érdemlő magyar fővárost.

Az áporodott sötétséget 2010-ben friss szél fújta el, és végre megkezdődhetett a szédítő fejlődés. Ennek köszönhetően a korábbi gyalázatos éra idején folyamatosan pusztuló Várkert Bazár a budai Duna-part ékköve lett; részben az eredeti arculathoz visszatérve, részben teljesen megújítva a nemzet főterévé vált az Országház előtti tér; világszínvonalú múzeumi negyeddel gazdagodik a város, megújítva egyben a kutyaürülékes-hajléktalantanyás bozótossá züllött Városligetet; rangjához, történelméhez méltóan újjászületik az építészet terén a második világháborút tovább folytató kommunisták által tönkrerombolt budai Vár, hogy csak néhány nagy jelentőségű, felszabadító fejlesztést említsünk.

A libsi-bolsi veszélyeshulladék-lerakat, az 1918–1919-esek utódai épp ezért fuldokolnak a dühtől, hogy Budapest 2010-ben felszabadult, és a korrupciógyanús ügyletek, a tudatosan szabadjára engedett züllés, a tobzódó idegenség borzalmas évtizedei után végre ismét nagy lendülettel elindult a felemelkedés, a megújulás útján. Európa-szerte vágyott turistacélpont lett, öles léptekkel zárkózik fel a közép-európai térség korábban mellettünk elhúzó fővárosaihoz, és nem utolsósorban az egyetemes magyar nemzet büszke központjává vált. Egyszerűbben fogalmazva vérgőzösen, habzó szájjal gyűlölik, hogy Buda nagyszerű történelmi visszavívásai után kilenc esztendővel ezelőtt Budapestet is visszavettük tőlük mi, jó szándékú magyarok.

Az egyszerre nevetséges és irtóztató gyűlölködőket ez a felszabadulás kényszerképzetes megszállottságukban vérig sértette. Úgy érzik, világraszóló skandalum esett meg, és most „vissza” akarnak térni – a torz zsákutcához. A multikultis szlömösödéshez, a városállami partizánharchoz, az értelmetlen, értéktelen idegenséghez.

Igen, Budapest ismét ostrom alatt áll. Az októberi ütközetben meg kell tartanunk a bástyát, megvédeni a zászlót. A piros-fehér-zöldet, amit annyi áldozat árán sikerült újra kitűzni. A hazáért előre!