Padcsata

Kitört a háború! Ezt nem onnan tudta meg a világ, hogy Boka kiáltványt függesztett a grundra, hanem hogy a Baranyi-féle vezetés a Ferencvárosban egy köztéri padot szivárványszínűre pingált. Ami ugye a nemi aberráció szimbóluma. Vagyis dehogy. Nem a nemi aberrációé, hanem a nemi aberrációt hivatalossá és kötelezővé tenni szándékozó politikai lobbié.

A nemzeti oldal felhördült. „Most mindenkinek talpon kell lenni! Birodalmunkat nagy veszedelem fenyegeti, és ha nem leszünk bátrak, az egész területet elveszik tőlünk!”

Ami mellesleg igaz; ha csírájában nem fojtjuk el, az lesz, mint Hollandiában, hogy férfi nyeri a női szépségversenyt, és ha nem vigyorogsz kényszeredetten, oda a karriered meg az életed.

Az a legszörnyűbb, hogy a progresszió ideológiát csempész az élet mindennapjaiba.

„Nyitott – szabad – boldog.” Ezt pingálták a pad támlájára, és ez olyan, mint a francia forradalom. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Jól hangzó lózung, ami után balhé és véres kellemetlenség következik.

Ez a hármas jelszó amúgy kizárja egymást, mert ha szabadság van, akkor nincs egyenlőség, lévén az emberi természet lényege, hogy előre akar jutni. Győzni akar. Sport, vállalkozás, Kossuth-díj, szépségverseny, tanulmányi verseny és így tovább. „Győzzön a jobb!” Aztán persze nem mindig a jobb győz, és a sztahanovisták keze alá is dolgozott valaki, de ez is része az emberi természetnek.

Most is, lám, felröppent a nagy és magasztos jelszó, és jött a balhé. Megjegyzem, ha „szabad”, akkor én szabadon mondhatom, hogy nekem nem tetszik, de a lózungok nem a józan észről szólnak, hanem a beetetésről. Kitesz a gazda a kertbe egy cukros löttyöt, mennek rá a legyek meg a darazsak, ott ragadnak, majd végük.

Szóval átfestették zöld-fehérre, a lobbi visszafestette, jelen pillanatban volt már minden; amikor ezeket a sorokat írom, valaki éppen sima barnára kente, ami a legjobb megoldás, de a Telex már megírta, hogy „már csak a barna festékes középen állók hiányoztak”. Igen, a szokásos. Aki nem hisz a szivárvány padban, az náci.