Hirdetés

A fényképen Gyurcsány Ferenc látható, amint kedélyesen összekarol a körülötte álló fiúkkal. Ezek a huszonéves srácok nem sokat hallottak arról a korszakról, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, hiszen akkoriban talán még óvodába sem jártak. Állnak és mosolyogva néznek a kamerába, egyik társuk mobiltelefonjába, hogy a szelfi sikeresen elkészüljön a híres emberrel.

Részlet az Index.hu egyik tudósításából: „Ez a korosztály, akit ő most meg akar szólítani, pont az, amelyik az őszödi beszédet nem élte még át úgy, hogy fel is fogja annak jelentőségét – emelte ki Balázs azt, hogy szerinte miért tud tizenéveseket vonzani a Gyurcsány-találkozó. Szóba került az is, hogy a DK-s politikus a fiatalokhoz hasonlóan öltözött fel: menő kapucnis pulcsit húzott, és úgy hajtotta a nadrágszárát, ahogy az egy menő tornacipőhöz illik. Ráadásul azt is megértette, hogy az internet nyelvén kell kommunikálnia, élőben is. Ahogy Szabolcs fogalmazott: már saját magát mémeli a f.szi, de ezen nincs semmi meglepő, azért csinálja, mert működik.”

Működik. De még mennyire működik. Működik Czeglédy Csabánál is. Azt mondja a 888.hu híre: „…hétfőn folytatódott a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken. A bíróság négy napig tárgyal, előkészítő üléseket tart. Mint ismert, a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek…”

Ehhez képest Czeglédy Csabát Szombathely népe az ötös választókörzetben 921 szavazattal megválasztotta önkormányzati képviselőnek. Vajon mire számít a 921 szombathelyi polgár? Ennyire gazdagok volnának a szombathelyi 921-ek, hogy egy több mint hatmilliárdos költségvetési csalás meg sem kottyant nekik? Vagy ennyire idióták?

A Sajtóklub által szervezett szolidaritási gyűlésen azt mondtam, Lengyelországtól Magyarországon át Olaszországig formálódik egy hatalmas, hazáját és nemzetét féltő erő, a patrióták tábora. Velük szemben áll egy szintén erős tábor, akik Európát elárasztanák migránsokkal, akik kocának nevezik a gyermeket vállaló nőt, akik köpnek az észre és a morálra, és mindent elfelejtenek. Ők az idióták. Igen, ez a két tábor áll egymással szemben Európában és nálunk: a patrióták és az idióták.