Percemberke

Nagy Blanka tavaly belépett a politikai küzdőtérre. A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákja tavaly december 20-án Kecskeméten egy ellenzéki tüntetésen így szónokolt: „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz. (…) Ez az undorító tolvajbanda, ez a mocskos oligarchakormány bezsebeli magát (…) Amit ez a tolvaj és undorító banda csinál, kleptokráciának hívják. Hirdetik a demokráciát, de még magából a demokrácia szóból is képesek lennének kilopni a betűket.”

A kisasszonyból végül, feltehetően Áder János köztársasági elnökre vagy tán Kövér Lászlóra, esetleg valaki másra célozva ez böffent elő: „Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos f…nak és az összes fideszes képviselőnek, legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan, hogy álljon hátrébb eggyel, és b…a arcon magát.”

Nagy Blanka – ahogy mondani szokták – ütős belépővel szökkent be a ring közepére, és ott kihívóan, vadul öklözni kezdett. Közszereplővé vált: ellenzéki hergelődések visszatérő agitátora, a Magyar Narancs címlaplánya, aki a nevezett szélsőséges sajtótermék által biztosított rövid lejáratú nyilvánosságban fürdőzve maga is azt mondja, hogy „nekem tulajdonképpen a közélet tölti ki a hétköznap­jaimat”.

Április közepén a magát Demokratikus Koalíciónak nevező, Magyarország megsemmisítését nyíltan szorgalmazó szekta kampánynyitóján is fellépett. E nyilvános rendezvényen a fényképészek őt is lencsevégre kapták, és mivel igencsak kurta szoknyában, ráadásul kissé esetlenül üldögélt, alsóneműje kikandikált. Az épületes látványt pikírten kommentálta a PestiSrácok.hu újságírója, Pilhál Tamás, mondván: „Trágárka villantott.”

Hogy ízléses-e, szükséges-e efféle suta külsőségeken élcelődni, arról lehet vitatkozni. Nagy Blanka mérhetetlen felháborodása azonban nevetséges és hajmeresztő egyszerre, hiszen szabad elhatározásából vett fel olyan ruhát, amelyből kilátszott ez-az. Ennek ellenére a felettébb öntudatos kiskunfélegyházi diáklány a Face­bookon Pilhál kollégának címzett nyílt levelében szemrehányólag megosztott egy képet, amin négyéves kishúgával látható. Ezt pedig azzal indokolta (az idézetben a történeti hűség kedvéért benne hagyott nyelvi hibákkal tűzdelve), hogy „amikor ő tinilány lesz (én meg valószínűleg boldog anyuka) akkor a hozzád hasonló tahó parasztok, ne alázhassák meg (amúgy jelentem nem sikerült) csak mert más véleménnyel bír a kormányról és nem szeretne egy olyan országban élni ahol az emberek liszt helyett gyűlöletet tesznek a kenyérbe”.

Mármost aki verekedést provokál, ne csodálkozzon, ha maga is pofonokat kap. Nem lehet ugyanis egyszerre bunyósnak lenni és sértetlennek maradni. (Ezt egyébként a kocsmanyelv másképp fogalmazza meg.)

Nagy Blanka mindenesetre szemforgató, mert habzó gyűlölettől izzó hordószónok létére van képe a gyűlölet ellen papolni. Gátlástalan, mert nem átallja saját négyéves húgát kilökni a nyilvánosság elé, és gyáva, mert az adok-kapok elől kis testvére mögé bújna. Itt van tehát egy, a kettős mércét ifjú kora ellenére már bicskanyitogató magabiztossággal alkalmazó nagyszájú csitri, aki tenyérbemászó farizeuskodással azt gondolja, hogy neki egyfelől joga van másokat útszéli kifejezésekkel mocskolni, másfelől ő maga érinthetetlen és védett személy. Hát nem az. Ezért is sajnálatos, hogy Pilhál Tamás visszavonulót fújt, és bocsánatot kért; igazán nem volt miért. Nagy Blanka közszereplő, életkora, női mivolta nem mentség semmire, tűrnie kell a mégoly erőteljes negatív minősítéseket, el kell viselnie az ellenvéleményeket.

Például azt, amit lapunk főszerkesztője tett közzé a Facebookon Nagy Blanka ama decemberi trágár fröcsögéséhez és az azt követő indulatos reakciókhoz hozzászólva. Bencsik András január 19-én a felhorgadt kishölgynek címezve ezt írta: „Ami beszéde utolsó mondatait illeti, engedje meg, hogy közöljem, aki úgy beszél, mint egy útszéli ribanc, az ne csodálkozzon azon, ha mások úgy beszélnek vele, mint egy útszéli ribanccal.” A figyelmeztetést a Zuckerberg-galaxis cenzúrája eltüntette, Nagy Blanka pedig nem szívlelte meg, helyette becsületsértés címén citálta bíróságra a Demokrata főszerkesztőjét.

A múlt heti személyes meghallgatáson a békülés elmaradt, következik tehát a tárgyalás, ahol, ha van Magyarországon értelmezhető jog és józan ész, és egy leírt mondat megítélésében érvényesülnek a magyar nyelv szabályai és logikája, csakis felmentő ítélet születhet, hiszen a kishölgy által sérelmezettekkel ellentétben Bencsik András nem minősítette ribancnak Nagy Blankát, pusztán azon vélekedésének adott hangot, hogy aki méltatlanul nyilvánul meg, az maga sem számíthat emelkedett válaszokra.

Az ellenzéki népfront új üdvöskéje, a kormánypártot és ebből kifolyólag az azt megszemélyesítő összes tagot és szimpatizánst különböző vírusokhoz hasonlító, tehát emberi mivoltukat megkérdőjelező Nagy Blanka mentségére szólhatna persze, hogy még nem kiforrott személyiség, csak egy hirtelenkedő pubertáskorú. Akiből hiányzik az önkritika és az önmérséklet, és határtalanul pimasz.

A kiskunfélegyházi gimnazistalány most épp élvezi az Andy Warhol szerint mindenkinek járó tizenöt perc hírnevet. Önképe hízik, ellenzéki népfrontos megmondóemberek, súgók, politikai ügynökök biztatgatják, tolják előre, ő pedig lubickol a csalóka rivaldafényben. Valakinek látja magát, pedig csak tünékeny kellemetlenség. Emlékszik még valaki a fekete ruhás nővérre vagy Pukli Istvánra, esetleg az Árok Kornél, Kónya Péter párosra, a titokzatos zöld dossziét lengető exadóellenőrre és a többiekre?