Minden észszerű számítás szerint legközelebb tizenöt hónap múlva ország­gyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Korainak tűnhet még erről értekezni, pedig nem nehéz belátni, hogy már most minden a jövő évi választásokról szól az ellenzéki oldalon: stratégia- és taktikaalkotásról beszélnek, és az indulási és együttműködési koreográfiát is mintha már egyeztetnék a felek.

Hirdetés

Látszólag stabil és kiegyensúlyozott a baloldali pártok együttműködése, de a politikai érdekházasság minimum hat fél között tartogathat még negatív meglepetéseket. Például azt, hogy a közös lista összeállításakor ki hány embernek tud befutónak tűnő helyet biztosítani…

Összenőtt, ami összetartozik. Ki gon­dolta volna, hogy Gyurcsány Ferenc – akinek pártja a 2018-as országgyűlési választásokon épphogy bekerült a törvényhozásba – két és fél év alatt maga alá gyűri a teljes baloldali ellenzéket Magyarországon? Nem hiszem, hogy sokan fogadtak volna arra, hogy a volt miniszterelnök által 2020 év elején meghirdetett összefogás év végére meg is valósul szimbolikus és gyakorlati értelemben is. A közös indulás ugyanakkor csak eszköz, de nem a megoldás. Eszköz, hiszen az egyes baloldali pártok népszerűtlenségét tökéletesen elfedi a szimpatizánsok előtt. Ezt még meg lehet erősíteni egy-két jól időzített közvélemény-kutatás idevágó eredményével is, ezekből tavaly év végén – a közös indulás rögzítése után – meg is jelent néhány a „megfelelő” cégektől.

Az eszköz tehát megvan, a megoldás azonban továbbra sincs – de erről a baloldalon nyilván nem fognak beszélni. Hiszen ha megoldásról lenne szó, nem volna szükség arra, hogy bízzanak egy negatív trendfordulóban, ami a kormány megítélését, a Fidesz–KDNP népszerűségét megingathatná. Arra pedig főleg nem lenne szükségük, hogy „összegyurcsányozzák” magukat. De a pillanatnyi érdek ismét felülírt mindent: a baloldalon rájöttek ugyanis, hogy népszerűséget növelni nem tudnak, csakis egymás kárára, hiszen mindannyiuk felett ott van az a bizonyos üvegplafon, amit képtelenek áttörni. Ne feledjük: 2018-ban a Jobbik volt a legerősebb ellenzéki párt a választáson, miután listán 19 százalékot szerzett. Az MSZP–Párbeszéd nem egész 12 százalékot, az LMP kicsivel több mint hetet, a DK kis híján be sem került a törvényhozásba a maga öt százalékával. Nagyot fordult a világ, ugye?

Korábban írtuk

„Sereghajtókból lesznek az elsők” – szokták mondani, és ez a szeretet nyelvén politizálni próbáló, 2006 őszén még egészen máshogy gondolkodó Gyurcsánynak sikerült is – legalábbis az ellenzék házi versenyét tekintve. Ma a DK a legerősebb párt a másik térfélen, olyannyira, hogy a volt kormányfő akaratát egy év leforgása alatt csaknem végre is hajtotta. A mesterterv kész van, a megvalósítás folyamatban: Fekete-Győr András, Jakab Péter és csaknem mindenki beállt a sorba Gyurcsányék mögé. Arra pedig biztos sokan emlékeznek, hogy a két említett pártelnök többször is elhatárolódott a volt miniszterelnöktől, mondván, ők sosem fognak Gyurcsánnyal egy listán indulni. Szavahihetőség és hitelesség egyik baloldali pártnak sem erénye, ebben nincs semmi meglepő.

Abban viszont van némi hasonlóság az ellenzéki erők között, ahogy 2020-ban a politikai napirendre igyekeztek felkerülni. Egyvalamit lehet megemlíteni, ami közös pont volt tavaly ebben az érdekközösségben: a gyűlöletet. Számos közéleti mintájával találkozhatott már az olvasó az ellenzék gyűlölködésének az elmúlt években: ennek „legtermészetesebb” formája részükről a kormánypárti szavazótábor becsmérlése. Bangóné Borbély Ildikó emlékezetes patkányozása vagy Niedermüller „Bitcoin” Péter rémisztő képződmény(e) óta tudhatjuk, ez belefér az egyik oldalnak. Mintha azon menne a verseny, hogy ki tudja előbb meghaladni Gyurcsány Ferenc házi bolondjának (Homonnay G.) közösségi platformokon bemutatott gyalázkodásait.

Még a fentinél is meglepőbb azonban az ellenzék kormánnyal szembeni gyűlöletének azon megnyilvánulási formája, amely a koronavírus-járvány alatt nehezíteni, ellehetetleníteni, akadályozni próbálta a kabinet minden emberi élet megóvására tett intézkedését csupán azért, hogy rövid távú hasznot hozzon egyik vagy másik ellenzéki pártnak. Korózs „Kamuvideós” Lajos annak ellenére képviselő és a népjóléti bizottság vezetője a mai napig, hogy őhozzá köthető az egyik ilyen emlékezetes ellenzéki manőver Németh Athinával karöltve. Miután pedig minden releváns baloldali párt vezetője elköteleződött a közös indulás mellett 2022-ben, így onnantól ezek már nem MSZP-s, DK-s, momentumos, LMP-s vagy jobbikos botrányok, hanem az összeeszkábált közös ellenzékéi. Ezzel a felelősséggel annak ellenére sem tudtak még szembenézni a baloldali stratégák, hogy a szerencsi időközi választás kormánykritikus szavazóitól bekaptak egy jelentős jobb horgot.

Mindez a lényegen mit sem változtat: 2022-ben egy baloldali listára kell és lehet számítani. Azt, hogy mindez mire lesz elég, egyelőre nehéz megmondani, és csak részben múlik az ellenzéken. Bár ők igyekeznek azt sugallni, hogy a mostani helyzet kedvezőbb számukra, mint a három vagy hét évvel ezelőtti, ez korántsem igaz. Elsősorban azért nem, mert a Fidesz–KDNP népszerűsége az elmúlt egy évben érdemben nem változott: magas volt, ami összefügg a kormányzás minőségével és megítélésével is. Egy azonban biztos: 2002 óta tudja minden jobboldali szavazó és politikus, hogy a jó kormányzás önmagában nem elég ahhoz, hogy egy kabinet újabb négy évre megkapja a munkájának folytatásához szükséges felhatalmazást.

A Gyurcsány-koalíció győzelmi esélyeit mindenesetre növelheti, ha az összefogásuk stabil lesz 2022-ig, és egyetlenegy alkalommal sem kérdőjeleződik meg a szükségessége egyik fél részéről sem. Bár az előválasztás lebonyolításáról, a közös programról és Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltségéről is várhatók még viták, Gyurcsányék szurkolhatnak ezek mellett azért is, hogy a gazdasági válság időben kitolódjon, és a konjunktúra-előrejelzések hosszú távon nézve kedvezőtlenek legyenek. Sőt, még tovább gondolva, számukra az lenne a legjobb, ha a 2006-os praktikák kerülnének ismét elő: adóemelés, forráselvonás kormányzati támogatás és adócsökkentés helyett. Persze ez az ellenszurkolás sem lehet könnyű: még most, 2021 év elején is legalább 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010 előtt, a magyar GDP-arányos növekedés idén visszatérhet a korábbi 3,5-4 százalékos szinthez, és a korábban elvett 13. havi nyugdíj visszaépítése is megvalósul, válság ide vagy oda.

A kormánypárti oldalnak egy dolgot nem szabad tennie: lebecsülni a másik oldal eszközhasználatában rejlő potenciált és a képességet arra, hogy a verseny állását bármi áron megfordítsa. Aktivizálni, közösséget szervezni, válságot jól kezelni és kanyarban előzni kell ahhoz, hogy a korábban felvázolt, 2030-ra vonatkozó miniszterelnöki vízió megvalósulhasson. Fontos év lesz az idei, és e tekintetben rövid, ráadásul „csupán” jól kormányozni nem elég, jól kell tudni tematizálni is. A baloldal előválasztással, negatív kampánnyal, sőt, korábban elképzelhetetlennek hitt érdekházassággal fut neki a következő tizenöt hónapnak. Hat nap telt még csak el 2021-ből, de már most 2022-ben érezhetjük picit magunkat.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.