Hirdetés

Minden megváltozott, de mégsem változik semmi – így foglalható össze röviden a vasárnap megtartott német tartományi választások eredménye. Minden megváltozott, mert a történelemben először nyert ilyen fontos választást a radikális jobboldali AfD. S mégis, az elit pártjai továbbra is mindent megtesznek majd, hogy semmi befolyása ne legyen e pártnak a politikai életre. Kormányra továbbra sem fog kerülni, sőt: a kereszténydemokrata CDU mindkét érintett tartományban, Szászországban és Türingiában is inkább a szélsőbaloldallal fog összefogni, hogy megkerülhessék a jobboldalt.

Aki az elmúlt években követte a német politikát, azt kevéssé lepik meg ezek a fejlemények. Sem az AfD jó szereplése, sem az ellene létrehozott politikai karantén nem újdonság. Az évtizedek óta zajló és 2015 óta turbófokozatra kapcsolt migráció lassan végérvényesen megváltoztatta Németország arcát, átírva a politika korábbi szabályait is. A bevándorlás ugyanis központi témája volt ennek a két választásnak, amit tovább fokozott a közelmúltbeli solingeni késes merénylet. Romlik a közbiztonság az országban, a hatóságok egyelőre tehetetlenek, és a politika is inkább a szavak szintjén lép fel, a valódi tettek egyelőre elmaradnak.

Tény azonban, hogy változik a közbeszéd hangvétele a bevándorlás kapcsán. Azok a mondatok, amelyeket néhány éve csak az AfD-től, esetleg egyes bajor CSU-s politikusoktól hallottunk, ma a szociáldemokrata kancellár és egykori párttársa, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök szájából hangzanak el. Az egykor Angela Merkel által vezetett CDU pontokba szedett szigorítási csomaggal állt elő. Sőt, még a szélsőbaloldal is megtalálta migrációkritikus oldalát az újonnan létrehozott BSW nevű párt képében. Vannak azonban, akik továbbra sem értenek semmit a bevándorlás káros hatásaiból. A Zöldek és a kommunista utódpárt Die Linke pontosan ugyanúgy beszélnek, ahogy 2015-ben, és továbbra is a korlátlan bevándorlás mellett állnak ki. A németek pechjére közülük előbbi kormányon is van, és meg is tesz mindent a valódi intézkedések megakadályozására. No nem mintha a szociáldemokraták és a liberálisok versenyt futnának a valódi intézkedések előterjesztéséért: hiába jelentette be Olaf Scholz kancellár, hogy már Szíriába és Afganisztánba is engedélyezik a visszatoloncolást, a gyakorlatban ez alig valósul meg. A solingeni késelőt is rég ki kellett volna toloncolni, de az állam képtelen volt érvényt szerezni saját határozatának. A berlini kormánykoalíció ráadásul még rontott is a helyzeten, amikor megkönnyítette, hogy a migránsok állampolgárokká váljanak.

Korábban írtuk

Na de vissza Szászországba és Türingiába: a migráció mellett a gazdasági helyzet és az ukrajnai háborúhoz való kormányzati hozzáállás is fontos témái voltak ennek a kampánynak. A két tartomány lakói meg is mutatták, hogy igazán elégedetlenek a Scholz-kormánnyal, hiszen a három kormánypárt együttes eredménye mindkét helyen alig haladta meg a tíz százalékot. Ez katasztrofális vereség a jelzőlámpa-koalíciónak, ráadásul a Zöldek az egyik, a liberális FDP pedig mindkét tartományi gyűlésből kiesett. Türingiában egyértelműen az AfD nyerte a választást, Szászországban pedig épphogy második lett a CDU után. Jól szerepelt még a BSW, amely igen fura szerzet: a kommunista politikát vegyíti a bevándorlásellenességgel. E párt ráadásul királycsináló szerepbe is került, ugyanis szükség van a képviselőire az AfD-mentes többséghez. Ez Szászországban még csak-csak összejöhet, de Türingiában a kormányozhatatlanság réme fenyeget. Itt ugyanis az NDK kommunista állampártjának utódja, a Die Linke is kell a többséghez, amellyel a CDU az AfD-hez hasonlóan nem hajlandó együttműködni.

A megoldás jó eséllyel egy olyan kisebbségi kormány lesz, amely a kereszténydemokratákból, a szociáldemokratákból és a BSW-ből áll, a Die Linke pedig kívülről támogatja. Kaotikus, de így összejöhet az akrobatamutatvány, amely a győztest kihagyja a kormányalakításból. Már persze ha a BSW hajlandó kisegíteni a többieket. A párt alapítója és társelnöke, egyben névadója, Sahra Wagenknecht ugyanis olyan külpolitikai feltételeket szabott támogatása fejében, amelyekhez a tartományi kormányoknak semmi közük, ráadásul a CDU számára elfogadhatatlanok. A fegyverszállítás leállítását és az ukrajnai háború diplomáciai úton való rendezésének szorgalmazását kéri ugyanis Wagenknecht cserébe a szavazataiért, és figyelembe véve királycsináló szerepét, van is alapja a követelésekre. Ez ugyanakkor csapdahelyzet is számára: ha kompromisszumot köt és részt vesz a kormányalakításban, akkor saját szavazóival megy szembe. Ha ellenzékbe vonul a két tartományban, akkor pedig vállalja a felelősséget azért, hogy kormányozhatatlanná válik Drezda és Erfurt. Mindezt pedig tetézi, hogy az AfD mindkét tartományi gyűlésben túllépte az egyharmados mandátumarányt, azaz a kétharmados többséget igénylő döntésekből már nem lehet őket kihagyni.

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
Björn Höcke, az AfD politikusa Lada Nivával érkezik voksolni

A lecke tehát fel van adva a német politika szereplőinek. Látható, hogy történelmi jelentőségű eredmény született, hiszen az AfD korábban sosem győzött tartományi választáson. Ez politikai földrengés, amely csak a többi párt vezetőinek lidérces rémálmaiban fordult elő eddig. Mégis, jelen tudásunk szerint semmi nem fog változni. Berlinben marad az Olaf Scholz vezette balliberális koalíció, az AfD pedig továbbra is ellenzékben fog politizálni mindenhol. Szövetségi és tartományi szinten is marad tehát az eddigi irány, mert a náci múlt olyan mély sebet ejtett a német társadalmon, hogy a radikális jobboldallal való bármiféle együttműködés továbbra is elképzelhetetlen.

Megjegyzem, az AfD maga sem könnyíti meg a többiek dolgát, hiszen időről időre olyan radikális megnyilvánulásai vannak, amelyek ha másra nem is, arra biztosan jók, hogy igazolják a velük szembeni ellenérzéseket. Nem véletlen, hogy a Fidesz–KDNP vezetésével megalakított Patrióták Európáért frakció sem vette fel soraiba őket. Az AfD-nek még komoly munkát kell elvégeznie, hogy kormányképesnek és megbízható partnernek tűnjön. Azt a munkát, melyet az osztrák és holland Szabadságpártok vagy épp a francia Nemzeti Tömörülés már elvégzett. Ezek az egykor radikális erők ma tisztességes jobboldali pártként működnek, és képesek széles körben megszerezni a konzervatív szavazatokat is.

Az AfD – részben saját hibájából – erre még nem képes, így hiába szerepel jól a választásokon, kormányra nem tud kerülni. Persze mindezért joggal hibáztatható a gyáva és struccpolitikát folytató CDU is, amely jobbközép pártként előbb fog össze a radikális baloldallal, mint egy másik jobboldali párttal. Az AfD fafejűsége és a többi párt gondolat nélküli tűzfalpolitikája együtt eredményezi azt, hogy a népakarat nem tud érvényesülni ma Németországban. Hiába szavazott jobbra a két tartomány jelentős többsége, egyik helyen sem lesz jobboldali koalíció, és így az elmúlt évek már régóta népszerűtlen politikája fog folytatódni.

A valaha irigyelt stabilitású német politika teljesen felfordult, és a múlt vasárnapi választások nem tették egyszerűbbé a helyzetet. Csak remélni lehet, hogy végül képes lesz Németország kikecmeregni a gazdasági és politikai válságból, mert ha ebben kudarcot vall, egész Európát és Magyarországot is magával rántja. Ne gondoljuk, hogy semmi közünk a németországi folyamatokhoz: hazánk gazdasága olyan szorosan kapcsolódik a némethez, hogy azt is megérezzük, ha csak egyet tüsszent, hát még ha ágynak is dől. Magyar érdek is tehát, hogy Németország visszatérjen a fejlődés útjára, de ennek jeleit egyelőre nem látjuk.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője