Pressman kimiskárolta magából az igazmondást

Úgy gondolom, amikor például meleg vacsorával egybekötött rendezvényt hirdet a rezidencián, akkor minden bizonnyal Pressman asszony (családfő I.) a helyes megszólítás, hiszen olyan férfi ő, akinek férje van, különben háziasszony nélkül maradhatna a rendezvény. Ugyanakkor nagykövetként már ismét férfiként (családfő II.) Pressman úrnak illik titulálni, hacsak ki nem kéri magának.

Nos miután ezt az apró nemi kérdést törlőgumi kötelező használata nélkül sikerült kitisztázni, következzen Pressman nagykövet úr legújabb teljes magyarságunkat kétségbeejtő dörgedelme, amit a hir24 így interpretált: „A budapesti amerikai nagykövet arról tájékoztatta a magyar külügyminisztérium illetékeseit, hogy az USA két magyarországi entitásra is szankciókat vetett ki.” Mielőtt az ijedtségtől Szijjártóval az élen, a honi külügy a mélybe ugrana, szögezzük le: az egyik kipécézett (szankcionált) kis cég különösebb jelentőség nélkül működött együtt állítólag az orosz energiaszektorral és reménykedik a Paks II. építkezésben történő részvételben, míg a másik hasonlóan jelentős, áramköröket gyártó cég egy józsefvárosi bérházba van bejelentve, a vezetője litván állampolgár, ráadásul a társaság felszámolás alatt áll. A veszély tehát mindkettőjük esetében nagyfokú.

Akkor mégis miért és miben ködösít, gurít, csúsztat, sőt hazudik folyamatosan a mi úr Pressmanunk? Jelesül és elsőként abban, hogy miközben két jelentéktelen entitás állítólag oroszokhoz fűződő filléres együttműködését hányja a szemünkre, azközben 100 millió dolláros tételekben virágzik az orosz-amerikai atombiznisz. Azzal hazudja a legnagyobbat, amit elhallgat. Különösen hányingert keltő a nagykövet úr azon kijelentése, miszerint „Továbbra is aggodalommal tölt el bennünket a magyar kormány Kremlhez fűződő kapcsolatainak mélyítése és Magyarország orosz energiafüggőségének fenntartására irányuló döntése.”  

Ki függ, aggódik itten és kitől, amikor például tavaly tavasszal az USA, évek óta nem látott mennyiséget, azaz 416 tonna uránt vásárolt a „szankció” alá vont Oroszországtól, nem kevesebb, mint 700 millió dollárért. Ennél valamivel többet csak 2005-ben igényelt, akkor 418 tonnát. Ezek a valós számok és pénzösszegek pedig azt bizonyítják, hogy a világ legnagyobb gazdaságának hasadóanyag szükségletét, több, mint 30 százalékban Oroszország elégíti ki. Mi történne, ha Moszkva intene be és vonná szankció alá sz USA-t vagy Európát, például Franciaországot, Finnországot, Csehországot Magyarországgal együtt. Egyelőre hál Istennek még nem ez a helyzet.

Egyelőre az a helyzet, hogy miközben elsötétített tárgyalókban tonnaszámra vásárolja Amerika a hasadó anyagot Moszkvától, minket a szőnyeg szélére állítva, aközben mintegy példát mutatva azzal kérkedik, hogy törvényes úton szakad le az orosz uránról. Csakhogy a szankcionálni született törvény is részben hazugság, hiszen szövegében kristálytisztán az is benne foglaltatik, hogy törvény ide vagy oda, ha kell, annak ellenére is történhet behozatal. Hát ez meg hogy? Úgy, hogy amennyiben a mindenkori energiaügyi miniszter egyszer csak azt mondja, elfogyott az urán és nincs több, csak az orosznak van, különben leállnak az amerikai atomreaktorok, akkor a törvény azonnal mehet a szemeteskosárba. De akkor is a kukában landol, ha az USA vezetése úgy dönt egy adott helyzetben, hogy az orosz uránszállítmányok nemzeti érdekeket szolgálnak. Nesze neked, nekünk Európának szigorú büntető szankciók.

Viszonyításképpen az USA tavalyi áramtermelésének 18 százalékát tette ki a nukleáris energia, ami például a paksi atomerőmű termelésének nagyjából az ötvenszerese. És akkor nekünk, meg miattunk tetszik itten sipákolni, hogy mi bratyizunk, meg koccintunk az oroszokkal. Hát hozzánk képest Önök, a fentiek ismeretében, évente többször is az asztal alá vodkázzák magukat Moszkvával. Nagykövet úr! Ha az értelem nincs mindig kéznél (fejben), legalább a józanságra tessék ügyelni.

Ne előttünk vitézkedjen fakarddal hadonászva, helyette a saját hazájában tessék szíves lenni dörgedelmes szankciókkal meg fenyegetésekkel előállni egy új Manhattan-terv hajnalán, ne pedig a pesti Szabadság tér 12. számú rezidencia ablakából öklöt rázni és hazudozni. Már csak azért sem, mert azon ablakok függönyei mögül 1956 vérbe fojtása után az odamenekült Mindszenty József bíboros úr imádkozott nem felszabadított, hanem szuronnyal megszállt keresztény nemzetünk megmaradásáért.

Nos, Ön az eddig elénk tárt magánéleti körülményei és szokásai, de elsősorban politikusi viselkedése, tisztessége, illetve igazmondása okán nem méltó azon ablakok mögött még elsétálni sem. Ráadásul onnan, legalábbis nyíltan azóta sem fenyegettek meg bennünket.

Tanácsolom, önszántából vitesse ki magát a ferihegyi VIP váróba.