Pünkösd, béke

Szombaton ismét megtelik zarándokokkal a Csíksomlyó két csúcsa közötti nyereg egy sok évszázados, tán évezredes szokásnak megfelelően. A környék népe időtlen idők óta Mária tiszteletére itt gyűlik össze. Tudjuk, hogy IV. Jenő pápa 1444. évi körlevelében arra buzdította az itt élőket, hogy legyenek segítségére a ferenceseknek egy templom építésében. Viszonzásul jóváhagyta a hagyományos búcsút az építőknek, elismervén ezzel a sajátosan magyar tradíciót: „Hívek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából, és gyakorta nem szűnik odagyülni, Máriát tisztelni.” Azóta is megszakítás nélkül tart a hívek nagy sokaságának zarándoklata Csíksomlyóra, a magyarok Nagyboldogasszonya tiszteletére.

Mára a csíksomlyói búcsú nemcsak a katolikusok, hanem minden keresztény-keresztyén ember közös ünnepe – határoktól függetlenül. A huszadik századi történelem és a nagyhatalmi cinizmus ördögi fordulatai következtében a legősibb magyar ünnep az abban részt vevők akaratától függetlenül lett többszörösen is nemzetközivé, de így is egy olyan rítus megélését teszi lehetővé, amely túlmutatva téren és időn, a magyarság oszthatatlanságának és a Mindenható iránti hűséges tiszteletének ünnepévé lett.

Nekünk a háború soha nem hódítást, hanem keserves védekezéseket hozott, és ha százszor megálltuk a küzdelmeket, akkor százegyedszerre kellett elbuknunk, mivel a történelem arra tanít, hogy a világ könyörtelen, az erősebb bármi áron letapossa a gyengébbet, és nem ismer sem irgalmat, sem lovagiasságot, sem becsületet. Ma sincs másként. A vesztét érző nyugati világ egy nagy háborúra készül, vagy legalábbis úgy tesz, mintha arra készülne. Fegyverkezik, fogadkozik, fenyegetőzik és nem törődik azzal, hogy a sarokba szorítani akart ellenfél egyre nyíltabban fordul szembe vele és nyilvánítja ki egyre merészebb szándékait: ha ti még több fegyverrel jöttök ellenem, én a legerősebb fegyvereimet is bevetem, ami ellen már nem tudtok védekezni…

Most, hogy a barátságos mosolyú Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke rövid látogatást tett a puskaporszagú Európában, talán nem árt emlékeztetni magunkat és még inkább vad harci lázban égő honfitársainkat egy fontos tényre. Bár már az sem biztos, hogy a NATO-országok hadereje (beleértve a lapító amerikaiakat is) a hagyományos fegyverzetek terén erősebb Oroszországénál, jó, ha tudjuk, hogy egy világháborúvá szélesedő katonai konfliktus esetén Kína Oroszország mellé áll. Márpedig Oroszország és Kína együtt már ma is legyőzhetetlenül erős: ha holnapra összeállnának és összehangolnák katonai és ipari potenciáljukat, ők volnának a legerősebbek a világon, messze megelőzve a nagyszájú Nyugatot.

Ezzel a nyugati média is tisztában van, de elhallgatja, ám a világ nem nyugati részén élő emberek mind pontosan tudják. A nyugati hegemóniának vége, a Kelet fölemelkedett és átvette az irányítást. Csak azért nem ez dől minden médiumból, csak azért nem erről papolnak a mindenre kapható politikusok, mert ellentétben a Nyugat agresszivitásával, a Kelet nem uralkodni, hanem együttműködni akar. Ám ez a nyugalom nem a gyengeség, hanem az erő jele. Ha úgy tetszik, a kínai elnök rövid európai látogatása szelíd iránymutatás volt. Európa választhatja a gátlástalanul szélesedő harcot, de abba menthetetlenül belebukik, mert az erő már odaát van. Vagy választhatja az értelmes párbeszéd felé vezető utat. Így hát nyomós oka van a közelgő Békemenetnek is.