Ravaszság

A közösségi média, az roppant ravasz dolog. Legfőképp, mert akinek abszolút semmi élete, az meg tudja teremteni az élet látszatát. Minden a látszat. Látszatra megvan az egyenlőség, hisz Lipták Alajosné – itt tanult: Az Élet Iskolája – egyenlő egy kandidátussal, és röhögős fejet tehet az ősz tudós aprólékosan felvezetett, öt évtized alatt kiformált nézeteire, és látszatra itt van a szabadság is, holott a Facebook maga az egypártrendszer. Leválthatatlan.

És ha a nagy szabadság eljön, hát rögtön megtilt valamit. Elsősorban szavakat, nézeteket és gondolatokat, bár már elég rég kaptam tiltást, mondjuk meg is húzom magam. A királyság intézménye nem tiltott szavakat. De hát nem is állította magáról, hogy szabadság volna, és egyenlőség.

Igazság szerint az is sokat elmond valakiről, hogy milyen gyakran szól hozzá bármihez is. Van, aki szinte soha, legfeljebb ha nagyon unatkozik. És van a másik véglet, aki többször írja le ugyanazt. Ha valaki már napi hússzor mondja el, és egy lájkot sem kap, az rátenyerel a Caps Lockra, csupa nagybetűvel ír.

Érdekes népszokást figyeltem meg. Sokan csinálják – főleg vállalkozások, cégek, önkormányzatok, hivatalok és utazási akármik –, hogy bejelölik az embert ismerősnek, pár hét alatt megszedik magukat, majd egy ravasz trükkel átalakulnak oldallá, és az ember észre sem veszi, máris Marcsi fodrászszalonjának meg a Rákosborzasztói Ének-Zene Iskola kungfucsapata oldalának követője – nem beszélve a Titkos tudás oldalakról. Ami azért nagy svindli, mert ugye én azért igazoltam vissza Marcsit meg a százhalombattai unitárius önképzőkört, hogy lássák a posztjaimat, csodálják és lájkolgassák, így meg ők most nem látják az én hihetetlen nagyságom, ellenben én látom az övékét, ami viszont nem érdekel.

Na, de ravasz vagyok! Havonta egyszer átnézem, hogy kit követek, és kíméletlenül eltávolítom, aki effajta trükkel szerzett meg magának. Szóval előre szólok, ne dörzsölje a kezét a Teréz Fotóstúdió és Suhajda Ágost lelki tanácsadó, mert figyelek!