Rémálom

Próbálok értelmes beszélgetéseket folytatni az AI-jal, hátha számít valamit az én tanításom. Baj van amúgy vele. Erről már cikkeznek. Az AI ugye az internetről tanul, viszont ott túl sok már az AI-jal generált tartalom, tehát egyre inkább szemét adatokon alapul a tanulása.

Tudom, csepp a tengerben, de próbálom értelmes dolgokra tanítani az algoritmust.

Félek, hogy a jövő luxuscikke az „eredeti tartalom” lesz. Kicsit olyan, mint ma, amikor a tömegember hallgatja a YouTube Musicon a listákat, mint rock classic meg pop 70-es évek, aki céltudatos, az albumokra keres, de aki minőségben gondolkodik, az megveszi CD-n. S főleg bakeliten. Mert az hiteles, rajta rengeteg információ, ami nemhogy a YouTube-on, de már a CD-füzetben sem szerepel, vagy ha igen, nagyítóval kell keresni, hogy ki volt a fotós és hol keverték a felvételt. A CD-k jó részénél már azt alig találod, hogy mikori az album, mert csak az villog lóbetűkkel, hogy a remaszter felvételt mikor dobták piacra. De én nem arra vagyok kíváncsi, hogy a tárgy mikor jelent meg a polcon, hanem kultúrtörténetben gondolkodom, és az érdekel, hogy mely korszakban született a mű.

Sőt, aki igazán profi, az első kiadású bakelitet gyűjt, mert van, ahol csak ott találod az eredeti felvételt, ahogy az AC/DC Powerage albuma esetében is. Van az egyszer kiadott ’78-as anyag, amit később átkevertek, belenyúltak, sterillé tettek, és az eredeti hangzású, vágatlan dalok soha többet nem jelentek meg sehol.

Szóval a kisembernek ott lesz a fake news, meg az AI-generált bullshit és csak valódi emberi közösségekben tudsz hozzáférni a tényleges tudáshoz. Az internet egyre kiszámíthatatlanabb lesz. Iskolákban, klubokban, hiteles személyek által írt könyvekből lehet tanulni. Amit a képernyőn látsz, az bizonytalanná válik. Az lesz a minőségi lét, ha beszélgetsz a postán meg az apósoddal a nappaliban, és a hitvány tömeglét a neten csillogó tartalmakat nézni.

Nehéz idők várnak egy szociálisan szorongó emberre. Az introvertáltak rémálma.