Mihelyt az ember megszületik, rögtön megkeresi az ellenségeit. Legtöbbször keresni sem kell, az ellenség azonnal megtalál minket. Ezt a természetfilmekben látni döbbenetes és valósághű módon. Amikor az újszülött lényt világra jötte után tíz másodperccel már támadja az univerzum. Támadja a lét, a létezés. Az élet ilyenkor mindig döbbenetesen valósághű. Mi, városi emberek – nem akartam megsérteni a falusiakat, de az ember elsősorban önmagáról beszél – nagyon elszoktunk már a valóságtól. Távfűtés, orvosi ellátás, hideg-meleg víz, éjjel-nappali üzlet, polgári erkölcs és polgári törvénykönyv segít abban, hogy elszokjunk tőle, és elkényelmesedjünk. És mi bizony el is kényelmesedünk. A városi ember már nem tudná elvágni egy csirke nyakát, míg nagyanyáinknál ez még napi természetesség volt, az élet velejárója.

S mivel ők még látták, hogy az élet harc, és a természet nem holmi jóságos anyuka, hát nem is vártak mást, és épp ezért életképesebbek voltak.

Miért is mondom ezt? Olvasom, hogy a libsiknél – pontosabban egyes amerikai egyetemeken – van egy haladó szellemű agybaj, az úgynevezett safe place. Magyar jelentése: biztonságos hely vagy zóna, ahová ha valaki bevonul, ott tilos neki ellentmondani, bármit képvisel, mert az ellentétes vélemény „félelemkeltő”. Sőt ott az ellenkező vélemény szélsőséges. A nemzeti oldal bizonyos szubkultúráiban meg van egy olyan divatos nézet, miszerint ne küldjük a gyereket iskolába, hanem csak az ige kell, meg a szeretet, és az iskolában a gyerek úgyis csak libsizmust kap, a nő meg csak maradjon otthon, atyai szeretet tömje a fejébe a matematikát meg az informatikát. Nem beszélve a történelemről.

Ez valahol nem ugyanaz?

Micsoda marhaság! Az élet harc, és igenis a kölyköt ki kell küldeni a hülyék közé, mert kint a valóságban rengeteg van belőlük, szokja csak meg. Legyen csak ellenálló. Különben kikerül az életbe, felszáll egy buszra vagy villamosra, és fél óra múltán főbe lövi magát.

Örök tapasztalás. Az elmekórtani szélsőségek a végüknél összeérnek.