Szomorú, amikor a művészek helyére túlkoros ripacsok lépnek. Amikor a kritikusok egy része odáig jut, hogy dicséri az „olcsó eszközök” bátor használatát. A vaskosságot. A szabadszájúságot. A meghökkentést. Amikor sikeresnek minősítenek minden olyan produkciót, amin a közönség röhög és tapsol. Mert röhögni jó, röhögtetni pedig kifizetődő. Színészek helyett jönnek az útszéli viccelődésekben jártas Beregi Péterek, akik sose tudták, hol a határ. Mostanában a Heti Hetes szellemi törpéi és Sas József a nagy röhögtetők. Korábban az ÁVH-ból érkező rafinált Komlós János, majd a műveletlenségéből adódó egyszerűségével szép karriert befutott Hofi Géza volt a sztár. Mentségükre legyen mondva: a nadrágjukat még ők sem tolták le. Sas József viszont már igen. Az ő köreikben gúnyolódás tárgya az a törekvés, hogy a magyar fogyasztók támogassák a magyar vállalkozókat, és ennek érdekében lehetőleg minél több magyar árut vásároljanak. Hogy magyar árut? Egyáltalán: mi az, hogy magyar? (Az árut még Sas köreiben is értik.) Aligha véletlen, hogy a Mikroszkóp Színpad öröklött szellemi színvonalán ezen csak röhögni lehet. Ami a világ más részén magától értetődően természetes, azon nálunk viccelődnek, gúnyolódnak. Félő, hogy a röhögni vágyók nagy részének sajnos eszébe sem jut: valójában milyen tudatos manipuláció áldozata. A szívesen trágárkodó szellemi törpék ugyanis mindaddig óriásnak képzelhetik magukat, amíg a nézőtéren helyet foglalók jó nagyokat röhögnek, kurjongatnak, csápolnak. És fizetnek.

* * *

„Kedves Kati! (…) Kapjon végre pártbüntetést is, ha valaki folyamatosan megsérti a párt eszmei, ideológiai, politikai és cselekvési egységét. (…) Szeretném, ha levelemet akként olvasnád s értelmeznéd, ami: vagyis nem az Osztály volt munkatársának kéretlen tanácsadásaként, beavatkozásaként, hanem egy felelősséget érző s vállaló kommunista véleményeként.” Ezt a levelet Agárdi Péter írta 1986-ban a Magyar Rádió akkori elnökhelyetteseként Radics Katalin elvtársnőnek, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztálya vezetőjének. Az elvtársi figyelmeztetés szerzője Agárdi Péter 1997-től 2000-ig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának szocialista elnöke volt. A folyamatosság bizonyítéka, hogy jelenleg sincs médiapolitika Agárdi nélkül, aki így vall múltjáról a Mozgó Világ 2000 márciusi számában: „Egypártrendszerben, de átfogó reformokban gondolkodtam: baloldalinak és kommunistának vallottam magam, bár a gondolkodásom »szociáldemokratább«, »liberálisabb« volt a pártközpontban akkor uralkodó szellemnél, kaptam is emiatt dorgálásokat.” Úgy látszik kommunistának lenni sem lehetett könnyű, hiszen bármikor dorgálásokat kaphatott a haladó baloldali. Ugyanebben az interjúban idézik Nádori Pétert, aki a HVG-ben felháborítónak találta, hogy „a demokratikus nyilvánosság egyik legfőbb őrhelyére olyan személy kerüljön, aki egész pályafutása során az állampárt céljainak megfelelően »kezelte« (vagyis korlátozta) ennek a nyilvánosságnak a puha diktatúrában kialakult kezdeményeit.” És mit mond erre főhősünk? Sértetten, de önérzetesen válaszol: „Elutasítok minden olyan számonkérést, amelyik valamiféle vezeklést követel tőlem.” Ugyanitt elmondta még, hogy napjainkban aggódik a demokráciáért: „A megfélemlítés légkörét mindennap tapasztalom. Nehéz ezt nyilvánosan bizonyítani, mert természetesen nem adom ki azoknak a rádiósoknak a nevét – éppen megfélemlítettségük miatt -, akiknek az életében jelen van.”

Az interjú utolsó mondata tiszta sirám: „De tisztában vagyok vele: a jelenlegi politikai keretek között nehéz jó munkát végezni.” (Győrffy Iván interjúja Agárdi Péterrel.)

A nosztalgia persze érthető: Agárdi Péter és elvtársai a Kádár-korszakban mégiscsak könnyebben végeztek jó munkát…

* * *

Az SZDSZ politikusai rendszeresen fanyalognak, ha az utódpártról, azaz koalíciós partnerükről esik szó. Ez alól Horn Gábor sem kivétel. De nézzük a tényeket: semmi szokatlan nincs abban, hogy Horn Miklós egykori reformkommunista ma a Magyar Szocialista Pártban politizál. Azon sem csodálkozhatunk, hogy fia, Horn Gábor az SZDSZ-ben teszi ugyanezt. És még abban sem találtunk semmi kivetnivalót, hogy Horn Miklós a kommunista időkben elhíresült egyik „pol. gazd.” könyv szerzője 2002. augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét kapta meg Magyar Bálint oktatási minisztertől, Horn Gábor párttársától. Nincs ebben semmi furcsa. Fanyalgásra semmi ok. Az előzmények ismeretében viszont az már kissé meglepő, hogy Horn Gábornak – saját bevallása szerint – nehezére esett az MSZP-re szavaznia. De ez a megnyilatkozás már erkölcsről, jellemről és stílusról szól. Csupa olyan dologról, ami az SZDSZ világában ismeretlen.

* * *

„A magyarországi zsidóságot az elmúlt hetekben is komoly politikai támadások érték. E nehéz környezetben a Mazsihisz bármely vezetőjének – így F. P. alelnöknek is – csak jól átgondolt, felelős kritikával szabad élnie, s ennek megvannak a demokratikus helyszínei.” Az idézet Heisler Andrástól, a Mazsihisz elnökétől származik. (Szombat, 2003. december)

Kérdéseink:

1. Milyen komoly támadások érték a magyarországi zsidóságot az elmúlt hetekben?

2. Mit jelent a „politikai támadás”? Mitől „nehéz” ez a környezet?

3. Miért kívánják korlátozni Feldmájer Péter alelnök alkotmányos jogait?

* * *

„Bár a Haver-csapat (a Haver Zsidó Informális Oktatási Közhasznú Alapítvány) tagjai kezdetben visszariadtak az iskolában látható Nagy-Magyarország-tablók és a Trianon-térkép láttán, de a kapcsolat mégis kialakult a zsidó fiatalok és – Lányi Eszter szavajárásával – a liberális kereszténydemokraták által vezetett diákok között.” (Beszélgetés Lányi Eszterrel és Fritz Zsuzsával, Szombat, 2003. november)

Kérdéseink:

1. Miért riadnak vissza a zsidó fiatalok Magyarország Trianon előtti térképétől?

2. Kik és miért szocializálják őket erre?

* * *

Az alábbiakban a – bértollnokokból, naiv tévelygőkből és hivatásos gyűlölködőkből álló – balliberális sajtó egyik újabb trükkjére szeretnénk felhívni a figyelmet. (Az idézet a Hit Gyülekezete Izrael-barát orgánumából, a Hetek című hetilapból való.) Ebben a sajtótermékben jobboldali politikusokról még nem írtak olyan elismerően, mint október 24-én arról a Várhegyi Attiláról, aki állítólag baloldali médiaszemélyiségeket hívott meg fideszes politikusok oktatására. Várhegyiről megtudjuk, hogy: „pragmatikus gondolkodású politikus, előadásai meglepően nem túlideologizáltak, és ráadásul jó szervező.” A Lovas István „gyámsága alatt lévő Magyar Nemzet napilapnak nem véletlenül lett céltáblája Várhegyi Attila. Ugyanis ellentét áll fenn a régi fideszesek – a pragmatikus Áder János, Szájer József, Várhegyi Attila, Deutsch Tamás – és az újsütetű Fidesz-barát Lovas István, Bencsik András – a szélsőjobboldali Demokrata főszerkesztője – és társaik között.”

Nem érdemes túlmagyarázni sem a módszert, sem a stílust. A trójaiak a saját kárukon már régen megtanulták, hogy a görögöktől akkor is óvakodni kell, ha ajándékot hoznak…

* * *

Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter olyannyira igyekszik megfelelni választott szerepének, hogy már nemi identitását is alig meri vállalni. „Én szeretek nő lenni. Mert azt hiszem, hogy igazán akkor jó az élet, ha az ember egyszerre nőként és férfiként is él. (…) Én komolyan gondolom, hogy az embernek tényleg van egy női és egy férfi identitása. Egyszerre tud ez is, és az is lenni.” (Lévai Katalin, Szombat, 2003. június) Hogy ezt a gondolatmenetet mennyire lehet komolyan venni, az a pszichiáterek kompetenciája. Mi csak azt regisztrálhatjuk, hogy Lévai Katalin nő létére esélyt kínál a benne rejtőző férfinak. Azaz a másságnak. Dicséretes, ám követésre nem ajánlott törekvés.

* * *

Az alábbi sorok szerzője évtizedekig kommunista volt a XX. században, majd – mindannyiunk közös szégyenére – Magyarország miniszterelnöke lett. Horn Gyula primitív történelemszemlélete tökéletesen illeszkedik a baloldalon folyó történelemhamisításhoz.

„A XX. század is jóformán csak veszteségeket okozott. Persze ezek között több olyan is volt, amelyekről mi nem tehettünk. Tény viszont az is, hogy Trianon vagy Párizs tragédiáinak belső okai is voltak, mindenekelőtt a szélsőségek érvényesülése a politikában. Nevezetesen az, hogy ellentétbe kerültünk Európával, annak legfontosabb erkölcsi nézeteivel.” (Gréczy Zsolt interjúja Horn Gyulával, Magyar Hírlap, 2003. december 20.)

Kommentár nélkül

Weisz Fülöp, politikai biztos, 1919: „Elvtársaim! Mert ha elvünkről van szó, egy pár száz hulla az nulla!”

„Miért nem akad olyan zsidó, aki elmagyarázza H. L.-nek, hogy ő egy ötezer-hétszáz éves kultúra örököse, ősei már régen írástudók voltak, amikor H. L. felmenői még alig jöttek le a fákról? Csak sejtéseim vannak: nagy illetlenség volna, és egy zsidó (a fentiekből következően) kultúrember, és zsigerből tudja az illemet.” (Kertész Ákos: Rend vagy szabadság, Hetek, 2003. november 21.)

„ – Ha európai politikai fórumokon Izrael mellett szólalsz föl, hogyan tekintenek rád európai politikus kollégáid?

– Színes a kép. Van, aki egyszerűen lezsidóz…

– …?

– Természetesen nem szó szerint, csupán azt mondja, hogy »megérti, ha én Izrael mellett beszélek, hiszen én is zsidó vagyok.« (…) Ha én lennék Magyarország külügyminisztere, garantálnám, hogy Magyarország más hangon beszélne.” (Beszélgetés Eörsi Mátyással, az Európa Tanács közgyűlésének képviselőjével, Szombat, 2003. december)

Georghe Funar, Kolozsvár polgármestere azt hallotta, hogy: „a magyar nők nagyon szeretik csinálni a gyerekgyártás technológiáját.”

„Hogy a kétpólusú magyar pártvilág szórakoztató értéke a maximumra fusson, gondolom, Keller László ezen a héten is felveszi az ünneplőruháját, hogy jelentős dobbantással belefejeljen az emésztőgödörbe, és akkor tényleg lehet sátrat bontani, hogy a cirkusz még a ciklus végéig meglátogasson minden falut.” (Para-Kovács Imre: Kedves magyarok, Magyar Hírlap, 2003. szeptember 18.)

„A Fidesz-Magyarország számomra a megfélemlítések időszaka volt: a központilag irányított és befolyásolt gondolkodás, az állam felnövesztésének birodalma, ahol az állami kézből etetés filozófiája volt a domináns.” (Felesleges rettegni Viktortól, Interjú Fodor Gáborral, Hetek, 2003. október 17.)

„Másfél év után messzebb vagyunk e célok megvalósításától, mint a választások megnyerése után. A kormány rossz irányba indult el. Gyökeres fordulatra van szükség.”

(Kis János, Hetek, 2003. december 19.)