A hazai baloldal kapcsán sokszor kerül elő a címben foglalt, eredetileg a francia Bourbonokra vonatkozó történelmi idézet. „Semmit sem felejtettek.” Kétségtelen, hogy az internacionalizmus és a folyamatos leszámolási vágyuk máig velük él. „Semmit sem tanultak.” Ez is áll, hiszen semmit sem okultak az elmúlt évek kudarcaiból. Mintha mi sem történt volna, folytatják ugyanazt a nemzetellenes politikát, ami miatt tavasszal immár negyedszer is kétharmados vereséget szenvedtek.

2013-ban a Tavares-, majd 2017-ben a Sargentini-jelentés pontosan ugyan­olyan forgatókönyv alapján készült, mint a múlt héten megszavazott „Delbos-Cor­field-dolgozat”. Az Európai Parlament balos többsége konkrétumok nélküli, átlátszó politikai támadást intéz négy-öt évente a magyar jobboldali kormányzat ellen.

Hirdetés

A magyar elvtársak és a balliberális hálózati szervek – azaz NGO-k – pedig nemcsak asszisztálnak, hanem tevékenyen részt vesznek a Magyarország elleni hadjáratokban. A kilenc évvel ezelőtti „jogállami jelentéssel” a szocialisták akkori, egyik európai parlamenti képviselője, Herczog Edit saját honlapján büszkélkedett. Azt írta, hogy a Magyarországot elítélő jelentés elsősorban képviselőtársai, Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, elfogadtatásáért pedig az egész EP-frakciójuk küzdött. Lett is ebből hatalmas politikai botrány, az MSZP rögtön azzal „cáfolt”, hogy Herczog nem úgy értette, amit írt, a szövegkörnyezet a fontos. Aztán 2017-ben Judith Sargentini – ahogy most Delbos-Corfield – a hazai Soros-hálózatra támaszkodva állította össze jelentését.

De hol van már azóta Tavares, Sargentini vagy épp Herczog Edit? És hol vannak a szocialisták? Már csak Ujhelyi István maradt meg hírmondónak Brüsszelben a „nagy szocialista kompániából”. 2022-ben ott tartunk, hogy a 2013-ban még az MSZP-t hazaárulózó Jobbik is beállt a sorba, és már meg sem döbbent rajta senki, hogy a Gyurcsány-párti Rónai Sándorral, Molnár Csabával, Ara-Kovács Attilával és a momentumos Cseh Katalinnal együtt Gyöngyösi Márton is megszavazta a Delbos-Corfield-jelentést.

Más lett viszont a politikai klíma, a politikai hazaárulást ma már nyíltan vállalják a baloldalon, nem olyan finnyásak, mint kilenc éve. Immár hónapok óta egymás sarkát taposva fenyegetőznek az uniós források megvonásával.

A magát immár árnyékkormányfőnek tituláló Dobrev Klára mindennemű szégyenérzet nélkül nyilatkozta azt, hogy „amíg Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, egy fillér európai uniós támogatás nem fog érkezni az Orbán-kormány által szétosztható keretekből”. Nyílt beszéd, olyan, ahogy egykor 1948 után fenyegették a kommunisták a politikai ellenfeleiket.

Dobrev férjétől, Gyurcsány Ferenctől a politikai fenyegetések már megszokottak. Most egyáltalán nem véletlen, hogy a múlt heti európai parlamenti döntés után jelentette be több hónapos lázas háttérmunkájának eredményét, az árnyékkabinet létrehozását. Az sem véletlen, hogy Dobrev Klára múlt vasárnap negyedórával az Európai Bizottság Magyarországot érintő feltételes forrásmegvonási bejelentése után tartotta „árnyék-miniszterelnöki” székfoglalóját. Egyértelmű, hogy a bukott miniszterelnök – a magyar baloldal történelmi tradícióit folytatva – a külföldi nyomásgyakorlásban látja saját sikerének titkát. Célja az uniós pénzek szabotázsának támogatásával az ország gazdasági ellehetetlenítése, majd politikai destabilizálása. Úgy látszik azonban, hogy dugába dől a „nagy terv”. Egy demokratikusan megválasztott, hárommilliós szavazói bázissal rendelkező kormányzatot azért nehéz lenne megbuktatni, főleg úgy, hogy annak élén Orbán Viktor áll. Ő azért már kivédett néhány ehhez hasonló kísérletet a 2010-es években, hiába szőttek terveket eltávolítására Brüsszelben és a budapesti amerikai nagykövetségen az akkor ügyvivő vezetésével. Még a „demokraták” nyelvén is nehéz lenne megmagyarázni bárhol a világon, hogy a tíz százalék körüli Gyurcsány-párt miként léphetne az ötvenszázalékos támogatottságú Fidesz helyébe.

Az mindenesetre tény, hogy a többi ellenzéki erő sem bízhat másban, csak a külföldi nyomásgyakorlásban, de Gyurcsánnyal szemben ők árnyékkormány felállításában biztos nem gondolkodtak. Taktikailag ezzel ismét lépéshátrányba kerültek Gyurcsánnyal szemben. A bukott miniszterelnök azért is dörzsölheti a tenyerét, mert magára vonhatja az NGO-világ figyelmét. Amellett, hogy ellenzéken belüli helyezkedés lehet Gyurcsány fő célja, a nagy tervét, a kormánybuktatást most is el kell napolnia.

Ugyanis az Európai Bizottság (EB) úgy tűnik mégsem úgy táncol, ahogy az Európai Parlament Gyurcsányhoz hasonlóan föderációpárti, progresszív, balos, kommunista, zöld és színeváltó néppárti többsége húzza. Az EB november 19-ig hagyott időt arra a magyar törvényhozásnak és kormányzatnak, hogy az elmúlt hónapok egyeztetései során elfogadott, 17 pontból álló csomag alapján orvosolja Brüsszel aggályait. A kétharmados Fidesz–KDNP-s parlamenti többség most begyújtja a rakétákat, és a következő hetekben bizonyosan minden jogszabályi feltételt megteremt ahhoz a parlamentben, hogy az uniós kondicionalitási (jogállami) eljárás még az év vége előtt lezáruljon. Már a héten az Országgyűlés elé kerül a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó, illetve az OLAF-fal való együttműködéssel kapcsolatos törvénymódosítás. De ugyancsak benyújtják a kormánytól független, úgynevezett integritási hatóság felállításáról szóló jogszabályt. Így nem lesz akadálya, hogy az országnak járó koronavírus-járvány utáni gazdasági újjáépítési alap pénzeit és a kohéziós, felzárkóztatási forrásokat hiánytalanul megkapjuk.

A „Gyurcsány-gépezetbe” tehát porszem került, az uniós támogatások megvonására a reményeivel szemben nem építhet. Azzal most sem számolt sem ő, sem a baloldal többi pártja, hogy a Magyarország ellen az Európai Parlamentben folytatott aknamunka bumerángként fog visszaütni. Ezért is merül fel újra a kérdés, hogy az ellenzéki pártok valójában mit vártak ettől a politizálástól?

Szeptemberben pedig több bumeráng is fejbe csapta már őket: a baloldali többségű Óbudán, az I. kerületben, Zuglóban, Újbudán is megverték jelöltjeiket a Fidesz–KDNP indulói az időközi helyhatósági választásokon. Nagyon úgy tűnik, mintha csak a már említett NGO-s hálózati bekötés és az onnan érkező források érdekelnék őket, Brüsszelben is azért politizálnak Magyarország ellen, mert ez áll a parancsban. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a Delbos-Corfield-jelentés előkészítésében olyan Soros Györgyhöz köthető szervezetek segítették a jelentéstevőt, mint a Human Rights Watch, a Helsinki Bizottság, a Transparency International, az Open Society Foundation, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Amnesty International. Mintha már inkább ez a kapcsolat volna a baloldal számára a legfontosabb. Ezt támaszthatja alá az is, hogy az ellenzéki pártok kétmilliárd forintos kampánytámogatást kaptak egy ugyancsak „civil” amerikai balliberális szervezettől.

De Soros György sem most jött a reggeli 6.20-as busszal, bizonyosan ő is látja, hogy immár évek óta egy hatalmas, lyukas zsákba önti a pénzét. Miért tűrné még sokáig az ellenzéki pártok folyamatos politikai kudarcait? Nem kizárt tehát egy váltás a baloldalon; ha már annyira bíznak a Nyugatban, el kell majd viselniük, hogy onnan érkezik utasítás az ellenzékváltásra is. Sok jóra azért egy ilyen „új ellenzéktől” se számítsunk, hiszen nem fognak semmit sem felejteni a posztkommunisták és balliberálisok eszköztárából, akkor sem, ha netán még tanulnak is valamit a jelenlegi elvtársaik vergődéséből.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Korábban írtuk