Kevés ember akad a történelemben, aki annyi jelzőt és megnevezést kiérdemelt volna, mint Soros György.

Volt már sátáni pénzember, ördögi tőzsdespekuláns, nagy emberbarát, zseniális hálózatépítő. Ő maga azonban legszívesebben filozófusként tekint önmagára.

A filozófiához ugyan kicsit egysíkú a gondolkodása, ám ideológusként tagadhatatlanul maradandót alkotott. Karl Popper osztrák származású filozófus nyomán ő fejtette ki legpontosabban, miként kell értelmezni a nyílt társadalom fogalmát, miben áll pontosan a liberális demokrácia.

Hirdetés

Könyveiből megtudhatjuk, hogy a nyílt társadalom nem más, mint a társadalmi szerveződés legmagasabb foka, amelyben semmiféle korlát nincs a pénztőke előtt, a nemzetek megszabadulnak kormányuktól és országuk határaitól, javaik működtetését átengedik az NGO-k arra érdemes vezetőinek, tulajdonjogát pedig a háttérben munkálkodó pénzembereknek. A termőföldjüktől, vizüktől, ásványkincseiktől így megfosztott népek azután már örömmel mondanak le iparukról és mezőgazdaságukról is. Cserébe megkapják a teljes szabadságot, függetlenedhetnek hitüktől, világlátásuktól, korábbi közösségeiktől, a család béklyójától, saját nemüktől és a csak terhet jelentő, meg sem születő utódaiktól. Ebben a végtelenül szabad világban Soros szerint nem lesznek háborúk, hiszen a háború túlságosan nagy kárt tesz az anyagi javakban, ami árt az üzletnek. E nézetével kiérdemelte a nagy pacifista elnevezést is.

Ám Soros elmélete nem arra a sorsra jutott, mint annyi más valaha megszületett disztópia. Művei nem a könyvtárak hátsó polcain porosodnak. Ez lett a vezérlő ideológiája a Szovjetunió összeomlása után megszületett egypólusú, az USA által uralt világrendnek, a globális újgyarmatosításnak. Soros a gyakorlatban is kipróbálta, hogyan működnek az általa hirdetettek. A sikerhez persze kellettek azok a komprádor elitek Kelet- és Közép-Európában, amelyek boldogan kiszolgáltatták népüket a pénzvilágnak némi aprópénzért és azért, ha visszamászhatnak a hatalomba. Soros pedig joggal mondhatta magáról 1992-ben, hogy a volt szovjet birodalom immár Soros-birodalom lett, és joggal nevezhették őt mások úgy, hogy állam nélküli államférfi, aki százmilliók életét befolyásolja.

A gyakorlati megvalósítás a 2008-as nagy pénzügyi válság nyomán még szélesebb horizontot kapott. A spekuláns bevásárolta magát az olyan nemzetközi szervezetekbe, mint az ENSZ vagy az Európai Bizottság és Európai Parlament, kormányokat és egyetemi professzorokat, sőt világhírű egyetemeket tett lekötelezettjeivé, sajtó-világbirodalma pedig ontotta magából a nagy filantróp eszmerendszerét. És persze dollármilliárdokkal támogatta közvetítői szervezeteit. Felragyogott a nap az LMBT-mozgalmak, a woke-ideológia követői fölött, és nem múlt el úgy egyetlen sportrendezvény sem, hogy a nyugati sportolók ne térdepeltek volna. A renitens államok pedig, mint Lengyelország vagy Magyarország, küzdhettek a rájuk nehezedő politikai, pénzügyi és gazdasági nyomással.

Ám a 2020-as évekre rosszra fordultak a dolgok Soros szempontjából. Kiderült, hogy a fő ellenfél nem egy-két ideológiailag renitens állam. Nem is azok az országok, amelyek kormánya lázas aranyvásárlásba kezdett, hogy szabadulni tudjon a Fed által tonnaszámra nyomott fedezetlen dollártól. A nagy ellenség Kína, amelynek lendületet adott a 2008-as pénzügyi válság, és mára az USA hegemóniáját veszélyezteti a tengereken, a világkereskedelemben, sőt támadja a dollárérdekeket is. És persze ellenség a nyersanyagkincsben dúskáló Oroszország, amely Kínához hasonlóan része a BRICS névre hallgató országcsoportnak, és amelynek egyre nagyobb a befolyása Ázsia és Afrika országaiban, valamint Közép- és Kelet-Európában. Ráadásul e két állam olyan távol tartja magától a liberális demokráciát, amennyire csak lehet.

A fenyegető veszély láttán Soros revideálta elméletének háborúra vonatkozó részeit. Az orosz–ukrán konfliktus kitörésének pillanatától elszánt háborúpárti lett. Segítségére van ebben fia, Alexander, akire az a feladat hárul, hogy megüzenje az uniós vezetőknek, mit kíván tőlük a család, vagyis hogy pénzt, fegyvert és eszmei támogatást várnak el a nyugati országoktól. És persze azt, hogy elvágják gazdaságukat az éltető orosz energiaforrásoktól. Térdre kényszerítve ezzel a nyugati középosztályt is.

Ám úgy tűnik, Soros ezúttal túllőtt a célon. Nem csak azért, mert egyre nyilvánvalóbb lett, ő csak egy proxyszemély, nem önmagát képviseli, hanem azokat az arctalan és névtelen bankárcsaládokat, amelyek pénzelik, és a Fed tulajdonosaiként rászabadították a világra a fedezetlen dollártengert, és amelyek már korábban kiszívták a pénzt és az életerőt az amerikai középosztályból, és amelyeknek az érdekében folyik az ukrajnai proxyháború is. Azért is elszámította magát, mert mohósága miatt minden ízében recseg-ropog a liberális birodalom. Amerikában felemelik a szülők szavukat gyerekeik védelmében, és fegyverkeznek a farmerek a csőcselék ellen. Európában hol a holland gazdák küzdenek államosításra szánt földjükért, hol az olaszok, franciák, spanyolok és svédek tüntetnek a rájuk szabadított migránshadak ellen, és már a németek is lázadástól tartanak, ha beköszöntenek a téli hidegek.

Egyvalamiben azonban igaza lett Sorosnak. Ha ezzel a háborúval nem sikerül végzetesen meggyengíteni Oroszországot, nem lehet sikeres háborút vívni Kína ellen. Ezzel pedig, mint a pénzember belekiabálta az online térbe, végveszélybe kerül a nyílt társadalom eszméje és a liberális világrend, amelyet annyi évtizeden át építgetett álszentségből, kapzsiságból, korrupcióból és embertelenségből.

Korábban írtuk