Ma az egyik nagy elektronikai áruház küldeményét vártam egy futárszolgálat igénybevételével. (Olykor meghirdetnek akciókat, s én élvezettel turkálok a CD-kínálatukban, mert mindig találni csemegét. Csemege alatt azt értem, hogy a tizenöt éve beszállított készleteikből maradnak elfekvő példányok, amik még az akkori árakon futnak, és ha a kosárba teszed, lejön 15 százalék kedvezmény, plusz ingyenes kiszállítás, miáltal ha ügyes vagy, a CD maga olcsóbb, mint a szállítási díj lenne eredetileg.)

Hirdetés

Azt mondta a fickó, amikor tegnap hívott, hogy itt áll az ajtóm előtt – nem tudom, miből gondolta, hogy én pont az ajtó másik oldalán ácsorgok és várok rá –, de ígérte, hogy holnap majd ismét kihozza, és előtte félórával telefonál.

Lelkes szabálykövető révén – a rosseb akar elmenni valahová a küldeményért – otthon kuksolok, nézem az órámat, fickó csak nem jön, csak nem jön, pedig fél tízkor még e-mailt is küldtek, hogy nyolc és tizenegy között érkezik.

Ülök, nézem az órám, dobolok az ujjammal, pénz kikészítve, tele jóindulattal felkerekítve az összeg, majd tizenegy előtt pár perccel csak felhívtam. Mindjárt jön – szól unottan, majd tényleg jött is, hívott, és közölte, jöjjek le, nincs kedve feljönni a lifttel.

Elborult bennem a vármegyei virtus meg az eb ura fakó. Elő a tárcát, kikerestem az összes aprót és a markomba szórtam – nem kapsz te egy fillér jattot se, öregfiú! –, azzal leballagtam.

Amíg jöttem vissza, elgondolkodtam. Végül is így a legjobb! Bennem megvolt a szándék, az akarat, hogy nemes legyek, nagylelkű, gavallér, úriember, dzsentelmanus meg minden. Én akartam. Ha úgy vesszük, spirituálisan fel tudom mutatni, hogy önzetlen voltam, emelkedett, az anyagi világ síkjától elrugaszkodott, mert hiszen akartam adni, de mindez nem került egy vasamba sem. Felülemelkedtem az anyagi hívságokon, a matérián, és jó emberként nézhettem a tükörbe – ingyen. Köszönet és hála a futárcégnek, hogy link és megbízhatatlan alakokat alkalmaz, és így hozzájárul takarékos spirituális fejlődésemhez.

Korábban írtuk