Strasbourgban ismét elvetették a sulykot

Az Európai Parlament legutóbbi plenáris ülését elnézve az embernek az az érzése támad, mintha egy bolondokházában átvették volna az irányítást a páciensek. Abban nincs vita az Európai Unióban, hogy demográfiai tél van a kontinensünkön, ez elfogadott tény. Ugyanakkor egyben ez a kiindulópontja a tagállamokat leginkább megosztó problémának is.

Egyes országok ugyanis a demográfiai válságot bevándorlással akarják kezelni és bevándorlóországgá akarnak válni, mások pedig a család­alapítást és gyermekvállalást ösztönözve orvosolnák a problémát, és megőriznék társadalmukat jelenlegi állapotában.

A kettős mérce az EU-ban szinte minden területen tetten érhető, de véleményem szerint különösen a családhoz és gyermekekhez való hozzáállás terén ordító az alaptalan különbségtétel. Míg a hagyományos családmodellt ósdinak, meghaladottnak tartják, az alternatív együttélési formákat, a „szivárványcsaládot” piedesztálra emelik. Jusson eszünkbe a végül visszavont bizottsági iránymutatás, amelyben kiemelték, hogy nem üdvös a heteroszexuális kapcsolatok bemutatása a kommunikációs anyagokban. Miközben rá akarják erőltetni Európa népeire az illegális bevándorlók befogadását (valamint a családegyesítés révén ide jövő feleségeket és gyermekeket is), nem támogatják az európai gyermekek megszületését. Sőt, mint az most Strasbourgban is ismét megtörtént, a nők abortuszhoz való joga mellett szólalnak fel.

„A szexuális és reproduktív jogok megsértése emberi jogaik megsértésének és a nők elleni erőszaknak minősül”, jelentette ki az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős biztosa, Věra Jourová Strasbourgban. Az nem derült ki, hogy az abortusz mióta számít európai értéknek. A szexuális és reproduktív jogokról szóló vita keretében a biztos azt is kifejtette, hogy „ezen jogok szűkítése visszaveti a nemek közötti egyenlőségért folytatott harcot”. Elmondta, hogy nemcsak az abortuszhoz való jogról van szó, hanem a diszkriminációmentes, a szexuális egészséggel kapcsolatos oktatáshoz történő hozzáférésről is. Jourová szerint tehát az ártatlan életek kioltása vezet el a nemek közötti egyenlőséghez, és ha nem engedélyezett, az erőszaknak minősül. Mindezt pedig egy kalap alá veszi a szexuális oktatással, amivel egyértelműen a magyar gyermekvédelmi törvényre tett utalást.

A nemek közötti egyenlőség kérdése marxista elképzelésre épül, és csupán a társadalom megosztásának egy újabb formája. Miért állítom ezt? Azért, mert nem a férfiak és a nők egyenjogúságáról beszélnek, hiszen az – legalábbis a nyugati társadalmakban – már régen megvalósult. Ők egyenlőségről beszélnek, amely alatt annak radikális értelmezését értik. Vagyis, a genderideológia hívei szerint az egyenlőtlenség és a nemek közötti szakadék megszüntetésének egyetlen útja a politikai, gazdasági és társadalmi hatalom nemek közötti újraelosztása. A marxi osztályharc mintájára az identitáspolitika egymás ellen akarja fordítani a férfiakat és a nőket, versenyeztetni őket egymással ahelyett, hogy a két nem egymást kiegészítő tulajdonságaira építve az együttműködést szorgalmazná. Semmi sem áll távolabb a genderideológiától, mint a férfi és a nő egymást kiegészítő szerepének és természetének a felemlegetése. Az egyenlőtlenség megszüntetésének egyik eszközeként pedig a bárhol bármikor bárki számára hozzáférhető abortuszt tartják.

A strasbourgi plenáris ülés kezdetén az Emmanuel Macron francia elnök által elmondott beszédre reagálva, miszerint az abortuszhoz való jogot be kell emelni az Európai Unió Alapjogi chartájába, Clément Beaune európai ügyekért felelős francia államtitkár kijelentette, hogy az erről szóló párbeszédet még a francia elnökség idején meg kell kezdeni. Az államtitkár az Európai Unió Tanácsa francia soros elnökségének nevében kertelés nélkül kijelentette, hogy az uniós tagállamoknak támogatniuk kell azokat a civil szervezeteket, amelyek a nők szexuális és reproduktív jogait mozdítják elő. Magyarul azokat, amelyek az abortuszhoz való jog mellett állnak ki.

Beaune véleménye szerint egy uniós tagállam az Emberi jogok európai egyezménye szerint jár el, ha engedélyezi a hozzáférést a terhességmegszakításhoz. Ezzel a kijelentésével azonban vitatkoznom kell: az egyezmény ugyanis rögtön az elején, a 2. cikkben rögzíti az élethez való jogot. Pontosan idézve az első bekezdést: „A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, amennyiben a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg.” Egy szó nem szerepel a dokumentumban az abortuszhoz való jogról, ellenben az élet védelméről egy teljes cikk szól.

Jóllehet a progresszív európai politikusok rendszeresen a nemek közötti egyenlőség megvalósítása mellett érvelnek, az Európai Bizottságon kívül immár egy másik uniós intézmény élére is nőt választottak meg: a máltai Roberta Metsola, az Európai Néppárt jelöltje lett az Európai Parlament újdonsült elnöke. Megválasztása utáni nyilatkozatában többek között arról beszélt: nőként és a testület elnökeként azért akar küzdeni, hogy a nemek közötti egyenlőségért folytatott küzdelem ne csak a látszat legyen. Mondjuk nehezen lehetne látszatnak hívni, ha mindezt már az EP elnökeként mondhatta el. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az EP soha nem fogja elfogadni azokat, „akik aláássák a demokráciát, a jogállamiságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, célpontnak tekintik a nőket és marginalizálják az LMBT-közösséget”. Ez a kiszólása minden bizonnyal Lengyelországot és Magyarországot vette célba.

Metsola régi motorosnak számít az LMBT-aktivizmus terén: már 2013-ban uniós cselekvési tervet javasolt a genderideológia kérdéseit illetően (azóta már több ilyen genderstratégia is készült), nemrégiben pedig felemelte szavát a lengyelországi LMBTQ-zónákkal szemben is, követelve az uniós források megvonását az ebben érintett városoktól és régióktól (ami Helena Dallinak, a szintén máltai uniós biztosnak köszönhetően meg is történt). A migráció terén Metsola az elmúlt években többször javasolta az illegális migránsok tagállamok közötti szétosztását: nem az erős külső határvédelmet, a szuverén határok őrzését, hanem az ellenőrizetlen bevándorlást támogatja. A politikusnő új pozíciójában minden bizonnyal továbbra is folytatni fogja a migrációpárti, föderalista, a tagállami érdekekkel szembemenő politikát, mely kritikátlanul és a legnagyobb örömmel kiszolgálja a brüsszeli LMBTQ-lobbi érdekeit is.

Annak ellenére, hogy többen próbálták abortuszellenesnek beállítani a máltai politikust – Málta az utolsó olyan uniós tagállam, ahol a terhességmegszakítás még mindig illegális –, megválasztása után mindössze egy nappal már ígéretet tett arra, hogy aláírja a liberális Renew Europe EP-frakció abortuszpárti kezdeményezését. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy egy négygyermekes édesanyáról van szó. A „Simone Veil-egyezmény” célja, hogy Európa-szerte „biztosítsa az emberi méltóságot és az emberi jogokat” a nőknek azzal, hogy „biztonságos és hozzáférhető abortuszt biztosít számukra”. A magyar gyermekvédelmi törvény zavarja tehát a máltai politikusnőt, de az abortusz, az ártatlan gyermekek ellen az anyaméhben elkövetett gyilkosság nem. A kettős mércének egy tipikus, ám különösen felháborító példája ez. A múlt héten Strasbourgban ismét, többszörösen is elvetették a sulykot.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.