Sütiháborgás

Gyűlölöm a lopást! A tolvajlás hagyományos formái is felháborítanak, de most nem arról beszélek, amikor a piacon kiveszik a Piri farzsebéből a mobiltelefont vagy a Béla bácsi kerékpárját eltolják a villanyoszlop mellől. Annak van értelme. Elítélem, felháborít, de értem.

Azt is értem, amikor százgrammos csokoládéra ráírják, hogy kilencven gramm, de az ár ugyanaz, vagy az internetszolgáltatás fél órára kimarad. Népies formában emlegetem az édesanyjukat, de értem. De amikor az összes oldal, amire kattintok, azzal rabolja az időmet – és az életemet –, hogy megkérdi, elfogadom-e a sütiket, és még külön rá kell kattintanom, miközben semmi más lehetőségem nincs, mint elfogadni, na, az már bicskanyitogató!

Ez a tolvajlás csúcsa. Ez ellen hozni kéne már valami törvényt!

Valahogy így képzelem el: „INTERNETSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS, amely létrejött Ön meg a szolgáltató között. Vevő jogosult internetelérésre, és ezzel kötelezettséget is vállal arra, hogy az összes rohadt honlapon elfogadja és böngészője zsebébe teszi az ott tartózkodó sütőipari termékeket.” Kész. Ne kelljen már ezt minden honlapon egyesével megtennem! Agyrém, hogy ez egyáltalán ki tudott így alakulni. Én emiatt sokszor már inkább lemondok a hírről! Jól van, tartsák meg maguknak a nyamvadt hírüket. Az ő érdekük, hogy a hírüket megnézzem, ők élnek abból, hogy a híreket tálalják, magyarázzák, gusztusossá tegyék vagy rémisztővé, amitől úgy megijedek, hogy azon nyomban ismét hozzájuk menekülök, hogy hátha írnak valami ellentétes előjelű hírt másnap. Hátha megadják a megnyugtató és görcsoldó híremet, vagyis hírdózisomat. Akkor meg tegyék egyszerűvé, a kutya életbe is!

Vajon ha visszatérnénk a postagalambhoz meg a kisbíróhoz, aki kidobolja a főtéren, hogy mi van, akkor is engedélyeztetni kéne? Bár van egy olyan gyanúm, hogy a kisbíró meg a botos ispán nem kérne engedélyt és nem tolna elém papirosokat, hogy kitöltögessem. Fene vigye, az sem tetszene. Elpuhult már az emberiség, azt kell hogy mondjam. Elpuhult már rég.