Svájci farkas

Egy Svájcban jeladóval ellátott fiatal farkas nemrégiben vándorútra indult kelet felé. A farkasok területhez, úgynevezett territóriumhoz kötődő életmódot folytatnak, ennek a fiatal állatnak azonban, kinőve a saját falkájából, ahogy vándorolt, csak nem sikerült területet foglalnia.

Talán ahol járt, azt más farkasok már lefoglalták, talán túl sok volt a zavaró tényező, az emberi tevékenység, így hát egyre csak ment, át Ausztrián, végig Magyarországon, Budapest fölött még a Dunán is átúszott. Mivel jeladót viselt, a megfigyelők pontosan követték az útját, bekerült a nemzetközi hírfolyamba, tudta nélkül híres lett. Ment, ment, amíg egy magyarországi vadász, a hatályos jogot durván megsértve, le nem lőtte.

Az illető, ismétlem, törvényt sértett. Törvényt sajnos rengetegen sértenek, nem lehetséges olyan ideális állapot, amelyben a törvénysértés megszűnik. A világon renge­teg engedélyes vadász és rapsic lő le ren­geteg olyan állatot, amit nem volna szabad, és senkinek eszébe nem jut, hogy ebből nemzetkarektorológiai következtetéseket vonjon le. Most viszont mintha éppen ez történne. Sokan hovatovább nemzeti gyalázattá fújják föl a szerencsétlen jószág lelövését. Az a legkevesebb, hogy sokan minden vadászt lelőlének és betiltatnák a vadászatot. „Tipikusan hazai történés”, „ég az arcom a farkas miatt”, „ha tetszik, ha nem, ez mindnyájunk szégyene”, „bunkók vagyunk, na” – csak pár idézet a világhálóról.

Álságos szövegek ezek. Aki arról beszél, hogy milyen borzasztóak vagyunk mi, magyarok, valójában azt mondja, hogy ti, többi magyarok milyen borzasztóak vagytok – mert hiszen ő nyilván nem olyan, ő nem lőné le a farkast. Ehhez képest csupán egyszerű ostobaság nem fölfogni, hogy ha megszűnne a vadászat, legföljebb tíz éven belül élhetetlenné válna Európa, a vadállatok túlszaporodva letarolnák a mezőgazdasági területeket, aztán beköltöznének a városba. Nemcsak a nyuszika, hanem a medve meg a farkas meg a vaddisznó is.

Na, az tényleg cudar világ volna.