A direkt és indirekt népirtás fogalmának világos megkülönböztetése egyébként nem csak Susan George érdeme, Fekete Gyula szerint az első publikáció dr. Bene Évától származik, aki 2005-ben megjelent Megdőlt az életfa című könyvében részletesen leírja, hogy az indirekt népirtás álcázott, vértelen és önkezű folyamat, mely csak demográfiai adatokkal igazolható, s mint ilyen lassúbb, de nagyobb arányú és veszélyesebb.

Az abortusz és a sterilizáció bátorítása. A gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése. Talán még emlékszünk rá, hiszen nem olyan nagyon régi ügyről van szó: azt akarták elérni, hogy 18 éves kortól lehessen sterilizáltatni magukat a nőknek. Szerencsére olyan fórumok elé került az ügy, amelyek ezt meg tudták akadályozni. Az abortuszt felügyelő bizottságot azonban ma igen könnyű kikerülni. Elég csupán annyit mondani, hogy „krízishelyzetben vagyok”, és a beavatkozás ingyenessé válik.

Anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket. Itt sincs nehéz dolgunk a bizonyítással. Hogy egy házaspár felkészülten induljon neki a gyerekvállalásnak, az ma legalább 150-200 ezer forintba kerül. A kisbaba igényei is komoly pénzt tesznek ki, majd ezt követik a bölcsődei, óvodai beíratás terhei. Jelentős összegre rúg a beiskolázás, ami évről évre egyre növekszik. Sok család csak segítséggel képes ennek az államilag kötelező feladatnak eleget tenni. Az iskolákban ma már nem számítanak ritkának azok a gyerekek, akik szabályosan éheznek, mert a szülők ezeket az alapvető szükségleteket sem tudják számukra biztosítani. Ez a tendencia különösen a pusztuló vidéken érhető tetten.

Ezzel szemben komoly és drága kampány folyik Magyarországon a szingli életforma népszerűsítésére. A sztármagazinok, kereskedelmi tévécsatornák, a kábítószeres, életet nagy kanállal habzsoló, hűségről, erkölcsről semmit sem tudó figurák, akiket példaként állítanak az ifjúság elé, javarészt a családban megtestesülő társadalmi értékekkel szemben álló életformát képviselik. Ha a következő nemzedék az állandó szerzés templomában nő fel, háttérbe szorul majd minden más érték, úgymint a tudatos családtervezés és gyerekvállalás, erkölcsös, másokért tenni akaró élet. Jelenleg a diplomás nők gyerekvállalási esélyei a legnehezebbek hazánkban, nekik ugyanis általában választaniuk kell a munka és a karrier, illetve a gyerek között. Az anyagi ösztönzés helyett, inkább a létbizonytalanság, és az állandó stresszben tartás a jutalmuk.

A gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben anyagi hátrányainak hangsúlyozása. Az értékválság mellett a csökkenő születésszám másik fő oka az egyre romló gazdasági helyzet. Ezért a párok kétszer is meggondolják, hogy akarjanak-e gyereket. Hogyan vállaljak gyereket, ha magamat sem tudom eltartani? Szociológiai felmérések igazolják, hogy a magyar társadalom minimum kettő, de inkább három, vagy több gyereket tart ideálisnak. Hogy a valóság mégsem ilyen, egyértelműen politikai felelősséget jelent.

Érdemes kitérnünk egy pillanatra a bevezetőben említett Megdőlt az életfa című munkára. Dr. Bene Éva a könyv szerzője szintén az indirekt népirtás témáját járja körbe a magyarság szemszögéből vizsgálva. A szerző nem pusztán az adott hatalom felelősségét firtatja, hanem hibásnak tartja a közéletben közönyös, értékvesztett társadalmat is. Közli, hogy 1956-tól napjainkig több mint 7 millió abortusz történt. Ez a megdöbbentő adat nem írható csupán a kormány számlájára. Bene Éva és Susan George kutatásai ijesztően megegyeznek, de a magyar szerző egyéb népirtási technikákra is felhívja a figyelmet. Ide tartozik még a honvédség visszafejlesztése, a családi kötelékek széthullása, a nemzeti öntudat elsorvasztása, a jövőkép elsötétítése.

Rendkívül fontos felismerése az, hogy hazánkban olyan politikai rendszer és fogyasztói társadalom épült ki, ami az emberek természetes ösztönvilágát jelentősen eltorzította. Az ösztönök elnyomásán kívül a hatalom olyan helyzetet hozott létre, amely elősegíti az elvándorlást, és mivel a napi 8 óra munka nem elegendő a létfenntartáshoz, ezért az önfenntartás ösztöne kerül előtérbe a fajfenntartás ösztönével szemben. Ennek köszönhetően a születések száma folyamatosan csökken. Ezek az ösztöntorzulások ráadásul jelentősen felerősítik a deviáns viselkedést, az erőszakos cselekedeteket, aberrációt. De ide sorolhatjuk még az emberek tájékozódási zavarait, mivel olyan gyorsan változik a világ, hogy nem tudnak benne kiigazodni. Ezt szociológiai vizsgálat igazolta és súlyosan egészségkárosítónak találta.

Bene Éva kiemeli még a territoriális védelem gyengülését, az életmódtorzulásokat, a felismerés és az ítélőképesség zűrzavarát. Nem elhanyagolható módon párhuzamot von a jelenlegi hatalom agresszív, bűnöző magatartása és a társadalom hasonló viselkedése közt. Egyértelműen utal arra, hogy a társadalom hajlamos követni gátlástalan vezetőinek a viselkedését. Amíg azonban a politikai elit a hatalom megtartása céljából tesz így, addig az állampolgár a túlélését próbálja ezen a módon biztosítani. A hatalmat birtokló jelenlegi kormányzattól pedig az erőszakosság és a fenyegetés felerősödése várható, mert a bukás lehetősége félelemmel tölti el őket amiatt, hogy hatalmuk elvesztése esetén komoly felelősségre vonásra számíthatnak.

A megoldás? Globalizáció helyett lokalizáció. Az eddig felvázolt kép igen sötét. Nagyon nehéz változtatnunk, de lehetséges. A globalizáció magától nem fog leállni. A nemzetek feletti multinacionális nagyvállalatok nem fognak lemondani busás hasznukról és hatalmukról. Hiábavaló szelíden kérni őket a felelősségteljesebb viselkedésre. Aki ebben hisz, súlyos hibát követ el. Viszont az idő nagyon sürget. Ezért első lépésként szövetségeseket kell keresnünk. Nem véletlenül pártolja a hatalom a széthúzást, szeparálódást, megosztottságot.

A legfontosabb feladat mindkét szerző szerint is újraszőni a társadalom szövetét, amit a neoliberalizmus szétszaggatott. Erősíteni kell a helyi kedvezményezéseket, lényegesen könnyebb ugyanis az összefogás olyan helyi ügyekben, amelyek politikai színezettől függetlenül mindenkit érintenek. Számos példa igazolja, hogy helyi szinten a közösségek képesek eredményesen fellépni a környezetet károsító külföldi cégek, a veszélyeshulladék-feldolgozók ellen.

Növelni kell a helyi fogyasztásra termelő kisvállalkozások számát, a külföldi helyett hazai terméket kell vásárolni. Helyi kisbankokat, takarékszövetkezetek kell csinálni, amelyek a helyi megtakarításokat helyi fejlesztések támogatására használják. Harcolni kell az őstermelők jogaiért, nem szabad hagyni, hogy olyan szabályokat kényszerítsenek rájuk, amelyek ellehetetlenítik őket. A lokalizáció mellett szükség van továbbá arra is, hogy az állam ne gyengüljön tovább, hanem inkább nyerje vissza erejét, lássa el hagyományos gazdaságfejlesztési és szociális feladatait, és védje meg a nemzeti érdekeket. A pénzt ne onnan vegye el, ahonnan a legjobban hiányzik: az állampolgároktól és a helyi kis- és közepes vállalkozásoktól, hanem onnan, ahol bőven van: a globális cégektől és a pénzpiac óriásaitól, azok korrekt megadóztatásával. Az ökológiai adó bevezetésével pedig meg kellene állítani a természeti környezet további károsodását. Vagyis azt kellene jobban adóztatni, amiből kevesebbet, és azt kevésbé, amiből többet akarunk. Így csökkenteni kellene a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókat, és jelentős terheket kivetni a környezetet károsító tevékenységekre, közöttük a hulladéktermelésre is.

Jelenlegi életvitelünk tovább már nem tartható fenn. A történelemben először egy generáció olyan gazdasági szintre ért fel, hogy képes a földi bioszférát tartósan károsítani. Erre eddig nem volt példa, még a huszadik század két világháborúja sem okozott kivédhetetlen környezeti katasztrófát. A második világháború óta tartó relatív béke azonban több kárt tett a környezetben, mint az elmúlt kétezer év összes háborúja együttvéve. Most először a ma élő generációnak szembe kell néznie azzal a felelősséggel, amellyel a még meg nem született, a jövő generációknak tartozik.

Váli János