Az ember mindennap találkozik valami olyasmivel, ami előző nap még nem volt. A szomszédos építkezés ajtajában egy macska issza kis tálkából a vizet – szerintem odaköltözött, vélhetően nyolc csipás gyerekével –, a buszmegálló hirdetőtábláján pedig új transzparens ékeskedik.

„Biztonságban együtt. Az egészségetek védelmében mi fertőtlenítjük a járműveket. Kérjük, ti továbbra is maszkban utazzatok!”

Hirdetés

Szép lila hátterű felirat, egy stilizált figura is látható, amint valami eszközzel fröcsköli egy járaton a kapaszkodókat.

Az ablakból nézem. A 133-as busz ablakából. Akkor vettem észre, amikor már felszálltam, s némi szemrevételezés után kiválasztottam a legtisztább ülőhelyet. Tisztán látom. Közvetlenül előttem van, várakozó utas sem takarja el. Majd miután másodszor olvastam végig, a fejem kissé elfordítom, mert bántó inger ér valahonnan. Először nem is tudatosul bennem, csak annyi, hogy valami zavaró, valami taszító van az aurámban, valami, aminek nem kéne ott lennie.

Bűz. Igen. Elviselhetetlen büdösség. Ez az, ami fejem forgatására késztetett, és a hajléktalan vagy csöves – ki tudja, mi a pontos neve, a homelesst, remélem, még nem vettük át – látványa.

„Mi fertőtlenítjük a járműveket. Kérjük, ti továbbra is maszkban utazzatok!”

Tegnap is láttam egy ilyet, igaz, akkor a hirdetményt még nem. Meg tegnapelőtt is. De azért így mindjárt jobb. Mármint a tudat. Hogy állítólag fertőtlenítenek. Igaz, az ülések egy része olyan szutykos, hogy egyes járatokon nem merek ráülni, különösen mióta tavaly egy BKV-utazás – és merész helyet foglalás – után két hétig vakarództam, és randa kiütéseim voltak.

Visszafordítom a fejem az emberhez. Persze, a maszk, az ott van rajta. Olyan szutykos és olyan büdös, hogy némi töprengés után átszállok egy másik kocsiba, de a maszk, az rajta van. Épp ezért fel is engedik a buszra. „Kérjük, ti továbbra is maszkban utazzatok!”

Mert hát, ugyebár, rend a lelke mindennek.

Korábban írtuk