Ezzel a címmel jelent meg egy terjedelmes cikk a Frankfurter Allgemeine Zeitung című jeles német újságban, amit igen alapos, mondhatni, a balliberális sajtóvilág mintapéldányaként is említhető terepmunka előzött meg a miskolci romák és nyomornegyedük, az elhíresült számozott utcák kapcsán.

A cím máris egy förtelmes lódítást sugall, mintha nem az utcáknak, hanem az embereknek lenne számuk Miskolcon. Vagyis mintha a legnyomorultabban élő miskolciaknak nem lenne nevük, hanem csak puszta számok lennének Miskolc város önkormányzata, de különösen Kriza Ákos polgármester számára. A jellegzetesen sanda címadás után nem teketóriázik a cikk szerzője, Stephan Löwenstein – na, ki más? – belecsap a közepébe: „Magyarország kormánya eljár a romák ellen. Különösen drasztikus a helyzet Miskolcon: Itt az embereket elűzik lakásaikból.”

Nem kell ide semmi felvezetés, in medias res.

De akkor máris kérdeznék: Löwenstein úr drága, mit jelent az, hogy Magyarország kormánya eljár a romák ellen? De tényleg, mit jelent ez a minden konkrétumot nélkülöző kijelentés, amelyre aztán a cikk során sem ad alapvetően semmilyen magyarázatot?

De nézzük a folytatást: „MISKOLC, márciusban. »Most bemegyünk«, mondja a behemót kopasz ember, ismertetőjeggyel a nyakában. Ő a négytagú, meglehetősen jól táplált, sárga színű láthatósági mellényt viselő helyi rendsegítőkből (polgárőrök?) álló csoport vezetője, akik az úgynevezett sorszámozott utcákon járőrözni akarnak. Ezek az utcák Miskolc, egy észak-magyarországi 160 000 lakosú város peremén alkotnak negyedet, ahol szinte kivétel nélkül csak romák élnek. Itt az utcák nem neveket, csak számokat viselnek. És úgy tűnik, hamarosan ennek is vége.

Az elmúlt év nyarán a város önkormányzata úgy döntött, hogy Miskolc »gettóit és nyomornegyedeit« megszünteti. Ez alatt a számozott utcákat kellett érteni. Ennek állítólagos oka az, hogy egy modern, Európa-kupa meccsekre is alkalmas fociaréna számára kell helyet felszabadítani, amely magába foglalja egy tágas buszparkoló kialakításának helyét is. Nem mintha a miskolci csapat a Bajnoki Liga kapujánál várna beeresztésre: a diósgyőri focicsapat jelenleg a magyar liga hatodik helyén áll. De hát soha nem lehet tudni. Valójában leginkább úgy tűnik, mintha a Miskolcon vezető Fidesz egyszerűen szeretné a települést megszabadítani a romáktól. Elköltözési prémiumot adnak, és aki a város tulajdonában lévő házacska bérleti díjának fizetésével el lenne maradva, vagy akinek lejár a szerződése, az felszólítást kap a lakás kiürítésére.”

Nos, megint csak a tényszerűségért, amit Löwenstein úr zsigerből kerül nagy ívben: Valóban, Kriza Ákos tavaly késő tavasszal látott neki nemcsak a számozott utcákon, hanem az egész városban a nyomornegyedek felszámolásához. Erről Löwenstein úr mintha nem értesült volna. A városban több helyütt kezdődött meg a telepfelszámolás a városrehabilitáció jegyében, és mindenütt a lakókörnyezet nagyfokú tetszését váltotta ki, és az érintettekkel minden esetben botrányok nélkül történt a megegyezés. E helyeken se stadion, se parkoló, nem épült, de még csak nem is Diósgyőrben voltak e bontások. Ja, erről egy szó sem esik. Értjük Löwenstein úr…

A cikk aztán a polgármester álláspontját idézi: „Kriza Ákos polgármester így magyarázza: »Azok a bérlők, akik hosszú idő óta bérletidíj-elmaradásokat halmoztak fel, és azok a lakók, akik jogosulatlanul vagy illegálisan – tehát szerződés nélkül – élnek ott, ráébredtek arra, hogy a miskolci polgárok türelme véget ért. A város nem áldoz több adóból befolyt pénzt olyan emberek lakásaira, akik a maguk részéről semmit sem hajlandóak tenni.« Azon személyeknek a száma, akik a »nyomornegyedekben« éltek, az elmúlt években állítólagosan ugrásszerűen megnövekedett, mondja a Fidesz-politikus. Mint mondja, »a város még azelőtt szeretne úrrá lenni a problémán, mielőtt az úgy kiéleződne, mint Párizsban vagy Sao Paulóban«. Ezért döntöttek úgy, hogy »még idejében cselekszenek«, még akkor is, ha ez konfliktusokkal jár együtt.”

Alapvetően ez világos, ám érdekes módon Löwenstein úr épp a polgármester legfőbb indokait és az ezekkel kapcsolatos méltányossági, szociális segítségnyújtás tényeit hallgatta el. Pedig ezek is Löwen­stein úr anyagai között szerepeltek, ugyanis Kriza Ákos részletes interjút adott a lapnak. Ebben elmondta, hogy nincs egyetlen érv sem egészségügyi, sem gyermekvédelmi, sem közbiztonsági szempontok szerint, ami a nyomornegyedek városi fenntartása mellett szólna, azonban pontosan az itt lakók többségének kiszolgáltatottsága miatt egyben nagyfokú odafigyelést, méltányosságot és szociális érzékenységet vár el munkatársaitól, pontosan azt, hogy mindenki személyes gondjai mentén a leghumánusabb eljárásban, pályáztatásban, segítségnyújtásban részesüljön a hivatal részéről.

És lám, drága jó Löwenstein úr, pont ezt a részt tartotta oly unalmasnak, hogy kihagyta a cikkéből.
Na de most jön a riport igazi terepbemutatás: „Azt a hatodik utcai házat egy idős embernek kellett elhagynia, pont tegnap. Úgy tudja, most először is egy hajléktalanszállón talált helyet magának. Időközben 36 lakás ürült ki, 38 továbbit pedig április végéig kell kiüríteni. Azt mondja, a kiürítéseket egy hónapja már nem lehet megállítani.

Krisztina elmeséli, hogy az üres nyílásokkal mi a helyzet. A festett szemöldökű, világítóan kék szemű és nagy fülbevalós asszony karjait keresztbe öltve áll házikója ajtajában. Alighogy eleget tesznek az emberek a kiürítési felszólításnak, így meséli, a város önkormányzata az ajtókat és az ablakokat kerettel együtt szedeti ki, hogy a házak így lakhatatlanná váljanak. Még hatvan család van állítólag a telepen, akiknek nincs elmaradásuk a bérleti díj fizetésében, és akiknek bérleti szerződése még nem járt le. A leghosszabb 2018-ig szól. Ezek a családok minden bizonnyal új lakásokra szóló pályázatokon vehetnek majd részt. Azt, hogy a többiek hol is maradhattak, egyáltalán nem is lehet tudni.”

Ja, csak így óvatosan, szordinóban, lecsengésképpen jönnek a tények, kifejtés nélkül, Löwenstein úr? Ja, hogy a város mindenkinek, aki nem tartozott, rendes a környezete, a gyerekeit iskolába járatta, azoknak mind biztosít pályázati lehetőséget, amelynek feltételeit pont azért enyhítette, hogy ezeknek az embereknek biztosan legyen jobb minőségű fedél a fejük felett, sőt sokaknak közmunkát ajánl, hogy a pályázat jövedelmi viszonyait teljesíteni tudják?! Ja, ez már nem érdekes, igaz Löwenstein úr? Pedig ezt is elmondta Kriza Ákos önöknek! Ja, hogy ez is dög uncsi? Hisz akkor, hogyan is kerekedhetne ki valami jó rasszista történet az egészből? Igaz, nem is, baj, hogy kimaradt a cikkből.

Csak zavaróak a tények.

„Az utcán egy rokkant férfi sántikál végig. Egy másik egy elektromos rollerrel közeledik, és hangosan szitkozódva próbálja elmesélni élete történetét. A szélsőjobbos Jobbik politikusai az elmúlt év nyarán »helyszíni szeméket« rendeztek, állítólagosan drogkereskedők letartóztatásának céljával, mivel azt a rendőrség nem teszi. Az, hogy Kriza polgármester ígéretet tett arra, itt »rendet tesz«, neki és a Fidesznek akár a többség is megszerezését is jelenthette. A közeli Ózdon, ahol szintén sok a roma, egy jobbikos férfi győzedelmeskedett. De olyan koncepció, ami túlmutatna azon, hogy a romáktól meg kell szabadulni és a számozott utcákat le kell dózerolni, Miskolcon nem ismerhető fel. A környező településeken máris polgári kezdeményezések jöttek létre arra, hogy ezeket az embereket ők sem szeretnék.

A négy rendsegítő (polgárőr?) bekanyarodik a sarkon. Az idegeneknek, akik itt kérdezősködnek, hamar hátat fordítanak. Azt mondták, hogy a munkájukról nem szabad nyilatkozniuk. Krisztina azt mondja, hogy minden héten jönni szoktak. »Semmit nem csinálnak. Nem segítenek, egyszerűen csak itt vannak«, mondja a fiatalasszony, aki mellett két siheder fiú suhan be a házba. Szarkasztikusan hozzáfűzi: »Biztosítják a helyet, hiszen minden itt élőnek féltenie kell az életét.«”

Vagyis mi az üzenete Löwenstein úrnak? A számozott utcák lakói csupa agg, vagy kisgyerekes anyuka, apuka, akikre nincs nagyon mit felügyelni, hiszen szegénységükön kívül semmi gond nincs velük.

Na, Löwenstein úr, azért jó lett volna néhány estét vagy késő délutánt kint töltenie a számozott utcákon, és talán akkor más lenne a véleménye a fel és alá sétáló szamurájkardok, baseballütős dílerek és kisebb-nagyobb tolvajbandák között, akik épp jönnek vagy mennek a település valamelyik másik részére portyázni.
Ja, hogy ezt Löwenstein úr nem látta, de még csak nem is hallott róla? Értem. Ja, hogy ez a kedves német olvasót csak felzaklatná, s netán még valami rossz rasszista gondolata támadna? Értjük. Igaza van megint, hova ez az alaptalan izgatás… Itt csakis a náci Jobbik és a rasszista polgármester masírozhat, vagy vegzálhat…

És aztán a csattanó:

„Az új reménység neve Kanada. Amióta egy ottani bíróság romákat menedékjogért folyamodóként ismert el, mindenki oda akar kivándorolni. Horváth megáll egy háznál, bekopog a még meglévő konyhaablakon, és egy kisfiúnak, aki kijön a házból, a kezébe ad egy pár papírlapot. A kivándorlással kapcsolatos hatósági értesítés. Horváth azt mondja: »Itt már nincs több remény. Mire várjanak még?«”

Ja, hogy Kanada két éve pont Miskolcon akart óriásplakát-kampányt folytatni, hogy a romákat nem fogadják, sőt mindenkit hazazsuppolnak? Löwenstein úr erről lemaradt az anyaggyűjtés során. Ja, hogy a kampányt pont azért kellett abbahagynia a kanadai nagykövetségnek, mert Kriza Ákos kiállt a miskolciak mellett, hogy Kanada bizony ne sértegesse a miskolciakat saját városukban? Erről is lemaradt Löwenstein úr.

De mindegy is, Löwenstein úr cikke viszont arra jól rávilágít, hogy mely orgánumoknak tök felesleges interjút adnia egy jobboldali politikusnak. A FAZ ezek közé tartozik.