Száz ember

Nem volt még elég a haladó világ elmebetegségeiből? Úgy gondolja, hogy kell még? Netán azt hiszi a tisztelt olvasó, hogy már mindent látott, és újat nem tudnak mutatni? Nos, ha már feldolgoztuk, hogy a Facebook bevezette a terhesférfi-emojit, itt a legújabb.

(A Telex így vezeti fel a „hírt”: „Jön a Fidesz kedvenc új emojija: a terhes férfi.” Ami ügyes sakkhúzás, mert tudják, hogy az olvasói rétegüknek minden rossz, amit a kormány vagy Orbán jónak tart, és mindent szeret és mindenre bólogat, amire a kormány nem. Ha tehát el akarnak fogadtatni valami beteg dolgot – lásd: terhes férfit ábrázoló hangulatjel –, akkor csak azt kell mondani, hogy Orbán nem szereti. Orbán haragszik az odaégett rántottára! Juj, mi imádjuk! Égessük oda mind!)

Na, de nem is ez érdekes, hanem az, hogy a Meseország mindenkié projekt­koor­dinátora a világ száz legbefolyásosabb embere között van a Time szerint. Tudják, az a könyv, amiben homokos sárkányok és terhes császárok meg pederaszta királyfik rohangálnak tök fölöslegesen. Semmilyen történet nem lesz attól jobb, ha megbetegítjük. Ha Hófehérke féllábú vagy meleg, attól jobb bármi? Elmebaj.

Kár volt azt bedarálni, talán a Time se tudna róla. (Én pont azért nem szólok hozzá a Facebookon bizonyos posztokhoz, mert a háromlájkos vacakhoz hozzáragasztanám a saját háromszáz lájkomat, és annyi reklámot nem ér.)

„Ez tovább bátorít, hogy folytassam a munkám abban a rendkívül ellenséges politikai környezetben, amelyben most élünk” – mondta Rédai Dorottya, aki nemcsak szerkesztő, hanem a CEU Demokrácia Intézet kutatója. Ez már rang! Mint a száz ember. De tényleg, milyen lehet a többi?

A Time 1938-ban Adolf Hitlert, 1939-ben Joszif Visszarionovics Sztálint, 1940-ben pedig Winston Churchillt választotta az év emberének. 1956-ban „a magyar szabadságharcos” lett az év embere, majd 57-ben Nyikita Hruscsov, a magyar szabadságharcosokat leverő Szovjetunió képviseletében. Úgyhogy ennyit a Time-ról, a száz emberről meg erről az egész humanista üres nagyképűsködésről.