Hirdetés

Csendben, szinte nesztelen lépkedtünk lehorgasztott fejjel egymás sarkában, zsebünkben gyömöszölt parizeres zsömlével, valószínű az utolsó reggelivel. Csönd volt, a fekete varjak is, akár a kolibrik, egyhelyben röpködtek és a rakpart fölé magasodó bérházak ablakszemei csukva voltak, bizonyíték se maradjon utánunk.

Legelöl, akár a mazsorettcsődület karmestere, egy kezében lóbált bikacsökkel személyesen Brüsszeli Péter vezényelte a tragikus kimenetelűnek tűnő, nehézkes léptű trappot.

– Majd adok én ezeknek az újságíró köcsögöknek bulizást, belepofázást a dolgaimba, meg a f…om ki van tőle empátiát – fordult oda a menetünket felügyelő Klujber dokihoz, aki a többi tiszás, brüsszeli harcostársával együtt azért hagyta ki munkanapját az európai agorában, mert idehaza halaszthatatlan tisztogatási akcióba kellett kezdeniük, amit Péter vezérük az agyhalottaknak parancsba is adott.

A Dunába lökő alakulat összesen 7-8 párttagkönyvvel is büszkélkedő keretlánya és legénye közül egyszer csak hirtelen kivált a dérlepte orrocskájú Evelin és előre sietett a talajmenti fagytól fülcimpáját morzsikáló Tisza-komiszárhoz, hogy még az utolsó előtti pillanatban jó szívvel emlékeztesse, mit is üzent neki halálos ágyán a nagymamája: „Szelídség, elvtársak, szelídség.” Ráadásul rohadt hideg a víz is – tette még hozzá kérlelőn Evelin.

Korábban írtuk

– Ezeknek nem jár szelídség – oldotta meg derékszíját a kanyargó Tisza egyik holt ágának szúnyog csődöre, a békás berkek pákásza. – Ezek belepofáznak mindenbe, ezt velem, a politikussal nem lehet csinálni, belőlem elszánt Che Guevarát néznek ki a büdös szájúak, nem csak bulibárót. Ezentúl direktben beszélek velük és le…rom a médiát, ezt a sok köcsögöt – intett ovális buksijával szeppent menetünk felé.

Aztán a Dunába lökő Tisza-különítmény brigádja lábaihoz engedte zászlórúdjait, majd megálljt parancsoltak a köcsög-menetnek és ahelyett, hogy egyszerűen csak le…rt volna bennünket, amint először ígérte, azonnal megkezdte a számára nem kívánatos sajtómunkatársakat kiszólítani a sorból, Dunába lökés határozott céljából, az akkor már 240 százalékon álló Brüsszeli Péter.

Mi, keresztény jobboldali NER-bérencek, látva az ATV-sek, a 444-esek, a Németh Péterek, Bolgár Györgyök, Rónai Egonok, Jusztok, Havasok, Vásárhelyik, Pottyondyk és hadd ne soroljam tovább a független-objektív bértollnokok halálra sápadt fizimiskáját, igyekeztünk tőlük távolabb húzódva várni a sorunkra, mert minket akárkikkel együtt még a Dunába sem lehet belökni. Tudjuk, a köcsög az köcsög, de akkor is! Az ember, még ha újságíró is, adjon magára.

Az iskolai úszásoktatás rég volt fortélyait felidézve, a mobiltelefonjainkat gondosan hátrahagyva és a legrosszabbakra felkészülve ácsorogtunk ott a Duna-parton a cipők mellett. Vártunk a löketre, miközben az ősz vacsoráját megdézsmáló korai tél köd abroszán Péter fejére szállt a nagymama halálos ágyán született intése a „Szelídség, Elvtársak, Szelídség”. És lám, a makulátlan Tisza vezér, ha duzzogva is, de kissé megjuhászodott. Mint a mesében, nem sokon múlott, de a közös dunai sodródást sikerült szárazon megúszni. Legalábbis egyelőre.

Különben is! Szánalomra méltó lenne szemfényvesztővel fenekedni, ugyan már! Aki, ha megérintik a rögeszméit és lázálmait, dührohamot kap. Csatázni? Egészséges ember lelkileg sántával, víziójában vakkal verekedjék? Mert nyomorék, inkább jóindulattal kell közeledni hozzá. Fejlődésben visszamaradt, még értelemben is gyenge gyereknek kell tekinteni és hagyni lopott telefonokkal, kibelezett ceruza-lehallgatókkal játszadozni, esetleg papírból hajtogatott hajót úsztatni a Dunán. Hisztizni, káromkodni, hazudozni, lealacsonyodni hozzá? Isten ments! Csak legyinteni urasan, hiszen maga varrja meg méretes kényszerzubbonyát. A köcsögre valót.

Inkább köszönjük, elvtársak, köszönjük, nagymama, a nyilas tempót, meg az azt kísérő szelídséget. Erősen fogadjuk, többé nem vétkezünk, sőt, mint annyiszor, megbocsájtunk az ellenünk vétkezőnek.

De csak miután átvette a pszichiátriai beutalót és nem tudott elbújni a kiérkező mentősök elől.