Szellem a palackból

Lassan elcsitul az európai parlamenti választásokat kísérő csatazaj, és az izgalom beköltözik azokba a hátsó szobákba, ahol az unió vezető politikusai lejátsszák a pókerjátszmákat, amelyek a következő öt évre meghatározzák az államszövetség jövőjét. A partik kimenetelére kevesen mernek fogadni, hiszen a helyzet több mint zavaros. Nem tudni például, hogy a magát a liberális világrend őrzőjének tekintő Merkelnek sikerül-e túljárnia a szintén birodalomépítő terveket szövögető Macron eszén, vagy győznek a hazájában egyre népszerűtlenebb francia furfangjai. Nem látni még, hova állnak majd a kisebb pártcsaládok, amikor egymásnak esnek a fősodort megszabó nagy múltú bal- és jobboldali formációk vezetői a legfontosabb tisztségek megkaparintásáért, és mekkora számlát nyújtanak be kegyeikért a zöldek és a liberálisok. Végső soron az sem látszik még pontosan, egyben marad-e egyáltalán az EPP, a Fidesz–KDNP pártcsaládja, megszületnek-e a folytatáshoz szükséges kompromisszumok.

Csak egyetlen dolog látszik világosan: Európa-szerte megerősödtek a nemzeti szuverenitás védelmére felesküdött új jobboldali pártok, ami azt jelenti, hogy az Európai Parlament ülésterme vérre menő csaták színhelye lesz.

Vélhetően Magyarországot is keményen támadják majd, mint az új eszmék legveszedelmesebb képviselőjét. Mert a Fidesz–KDNP nem csak azért veszélyes, mert a liberális ízléshez képest túlságosan nagy a társadalmi támogatottsága. Az igazi veszélyt az jelenti, hogy szerte a világon egyre többen beszélnek magyar modellről. Neves közgazdászok találgatják, hogyan lehetséges az, hogy egy tízmilliós országnak sikerült kiszabadulni az adósságcsapdából. Ráadásul úgy, hogy közben leszorították a munkanélküliséget és az inflációt, és mellesleg felfűtötték a gazdaság motorját is. Ez ellentmond az összes liberális tankönyvnek és doktrínának! Találgatások tárgya, miként sikerült visszaszerezni az ellenőrzést az olyan természeti erőforrások fölött, mint a termőföld vagy a víz, és hogyan vette ismét a kezébe az állam a közszolgáltatásokat, az energiaellátást.

De mindez nem elég: az államadósság kamatterheinek csökkentésével megtakarított pénz tekintélyes részét Magyarországon visszaosztják a munkavállalóknak családtámogatás vagy éppen ingyentankönyvek formájában. És folyamatosan emelik a minimálbért, a szakmunkás-bérminimumot, ami egyre feljebb nyomja az átlagkeresetet is. Mindezzel megállítják a középosztály további felmorzsolódását, holott a liberális gazdaság- és társadalomfilozófia elveinek megfelelően 2010-re majdnem teljesen felszámolták ezt a társadalmi réteget. És ami végképp elfogadhatatlan: kilenc év alatt sikerült negyven százalékkal csökkenteni a szegények számát, és további felzárkóztatóprogramok indulnak, ami más társadalompolitikai eszközökkel kombinálva vélhetően beindítja a társadalmi mobilizációt egy olyan országban, amelyben a kétezres évek közepére teljesen kasztosodtak a viszonyok.

Mindez több mint veszélyes a világcégek és pénzvilág számára. Ez már bebizonyosodott a XIX. századi Amerikában is, amikor a farmerek fellázadtak a nagybankok és a nagyvállalatok uralma ellen, és nem könnyen ugyan, de győztek a magukat populista mozgalomnak nevezők: a törvényhozók kénytelenek voltak korlátokat állítani a tőkekoncentrációnak és a mohóságnak.

Ezt azonban nem akarják a magukat haladónak nevező pártok és finanszírozóik. Elvégre sok pénzt áldoztak rá, hogy létrehozzák az ellenállni képtelen kevert népességű Európát… És túl sok erőfeszítésbe került, hogy létrehozzák azt az adminisztrációt, ami lassan elszívja az erőt a nemzetállamoktól.

Csakhogy a szellem kiszabadult a palackból. Színre lépett és megerősödött az új jobboldal, amely megtörte az évtizedeken át olajozottan működő információs monopóliumot is. Persze ma még sokakat el lehet bolondítani a zöld jelszavakkal. De csak addig, amíg az emberek rá nem jönnek, hogy azzal tehetik a legtöbbet a Föld egészségért, ha korlátok közé szorítják a világ mai urait.