Szembe kell szállnunk a brüsszeli farizeusokkal
Brüsszel olyan ügyekért kér minket számon, amikben nálunk sokkal rosszabbul teljesít. Ez pimasz, arcátlan és szemtelen visszaélés, ami ellen harcolnunk kell. Köszönöm ehhez az eddigi támogatást – mondta Orbán Viktor Kecskeméten a digitális polgári körök háborúellenes seregszemléjén.
Ez a brüsszeli pimaszság, a tenyérbemászó kettős mérce a nyugati létmód végzetes velejárója. „Elviszik az asztagot, adnak érte maszlagot”, írta Szabó Dezső a Szabó Dezső éneke című versében.
Korrupció, jogállamiság, európai értékek, emberi jogok – csupa maszlag, süket duma, aminek se füle, se farka, mert a mérce mindig más, kisarasz, nagyarasz, bakarasz, ahogy épp a zsákmányszerző gyarmatosító reflex kívánja.
Az Európai Unió nem a nemzetek Európájának kívánatos gazdasági együttműködése, éspedig, miként Fricz Tamás politológus igen helyesen rendre figyelmeztet, az első perctől nem az, hanem egy nemzeteket, kultúrákat, közösségi önazonosságokat megsemmisíteni akaró birodalmi kísérlet. Tragikomikus, hogy ez a birodalmi kísérlet ráadásul híján van minden birodalmi éthosznak, távlatosságnak, ellentmondást nem tűrő terpeszkedésében is tisztelhető nagyságnak, és ma már a valamirevaló erőnek is. Az Európai Unió nem egyesíti, hanem felszámolja Európát, ezidőtájt épp lelépteti a történelem színpadáról, közben üres hetvenkedéssel teszi röhejessé saját magát, a jövőt illetően nincs egyetlen épkézláb gondolata sem, csak azon ügyködik válogatott sunyisággal, hogyan fossza ki bosszúból az önfelszámoló idiotizmust elutasító országokat, kezdve hazánkkal.
Ezek kérnek számon korrupciót, jogállamiságot, bármit? Akik a legmagasabb brüsszeli pozíciókban szemrebbenés nélkül marnak bele a húsos fazékba, miközben fénysebességgel forgatják csipás szemüket?
Orbán Viktornak igaza van, ezt az erkölcstelen, gusztustalan képmutatást soha nem fogadhatjuk el, szembe kell szállnunk a brüsszeli farizeusokkal és az őket kiszolgáló alázatos magyarországi helytartó-jelöltekkel. Áprilisban nagyot suhinthatunk a nyomorultakra.
