„A mocsok, az emberi méltóságot sértő verbális támadások uralják a közbeszédet. A határok tűrhetetlenül kitolódtak. Amit tegnap még csak útszéli kocsmákban mondtak, azt ma már egy négy százalékon álló párt elnökétől halljuk, hogy azután annál több útszéli kocsma és szeriőz szalon közönsége tegye magáévá. […] Mind többen érezzük úgy, szabadságszerető, normális polgárok, hogy idegenként, ellenségnek kezelnek minket a hazánkban. S nem kell ehhez feltétlenül romának, zsidónak, melegnek lenni, elég, ha látni vélik rajtunk, hogy iszonyodunk tőlük. […] Amikor egy neonáci magánhadsereg masírozik az ország legkülönbözőbb pontjain, a romák pedig valódi fenyegetettségben élnek, akkor meg kell tudnunk mutatni, és tudom, az ország polgárainak többsége szeretné is megmutatni, hogy nem tűrhetjük el a kirekesztést.” (Horn Gábor: „Rohadt hattyúk…” Népszabadság, 2009. május 12.)

* * *

„T. Á.: – Tett mást is, amivel fel akarta rázni a baloldalt: elmondta az őszödi beszédet.

L. M.: – Őszöd megrázó volt. Máig ambivalensek az érzéseim, hiszen az a világkép, amit itt a miniszterelnök felvázolt, természetesen baloldali és vállalható volt. Én viszont ott először érzékeltem azt a hatalmi technikát, amely odáig juttatott bennünket, hogy ezt a beszédet elmondja.

T. Á.: – Nem mondja komolyan, hogy először érezte, hiszen az első Gyurcsány-kormány megalakulásakor el akarta önt távolítani a belügyminiszteri posztról.

L. M.: – Ez igaz, de ezt sem hatalmi technikaként fogtam föl, sokkal inkább annak, hogy a miniszterelnök még nem tudta, ki mire képes és alkalmas, és sztereotípiák alapján próbált dönteni. Ez káros volt, és utóbb, szerintem, ő is belátta. Visszatérve Őszödre: azt hiszem, ott romlott el minden. Mert meglehet, hogy mindaz, amit Gyurcsány ott mondott, igaz volt, akkor azért, ha pedig nem volt igaz, akkor pedig azért kellett volna legalább egy embernek fölállnia, hogy eddig és ne tovább, mi ezzel így nem voltunk tisztában, mi becsülettel dolgoztunk, végrehajtottunk mindent, amit kért, a száz lépésektől kezdve bármit, mert hittünk benne, és velünk nem lehet így beszélni. Legalább egy embernek föl kellett volna állnia. Én is lehettem volna az. De nem állt föl senki sem, én sem.” (Valakinek föl kellett volna állnia, Tóth Ákos interjúja Lamperth Mónikával, Népszabadság, 2009. május 22.)

* * *

„Az antiszemitizmus mindenütt létezik zsidóság nélkül is. Ausztriában sincsenek zsidók, és ott még erősebb az antiszemitizmus, sőt: Japánban is van antiszemitizmus. Ez nem a zsidóktól függ. A hatást úgy értem, hogy Anglián kívül Magyarország volt az egyetlen ország, amely ennek a vadregényes kóbor népnek a fantáziáját igazán megfogta. Az asszimiláció szenvedélye, amelyet mi ismerünk a magyar történelemből, egyáltalán nem volt jellemző más országokban. […] a zsidók rendkívül vadregényesek, a zsidók rendkívül romantikusak. Ez is volt a vesztük többek között. […] én azt hiszem, hogy az antiszemitizmus soha nem fog elmúlni. Ez egy olyan középponti mítosza az európai civilizációnak, hogy bármilyen tartalommal megtölthető, bármi rávetíthető, és ennek csak egyetlen föloldása van. […] Egy dolog segíthet csak a zsidókon: hogyha divatba jönnek, és a zsidókat szeretik, kifejezetten szeretik. Ez föloldhatja a dolgot, mint ahogy Amerikában történt meg, hogy a zsidók divatban vannak…” (Itt bennünket zsidóznak, Jöjjenek divatba! László József interjúja Tamás Gáspár Miklóssal, 168 óra, 1989. szeptember 12.)

* * *

„Vagyis többet fogyasztunk, és miközben úgy érezzük, hogy borzasztó körülmények között élünk, valójában és alapvetően mégiscsak jobban, mint hét-nyolc éve. A helyzetet rosszabbnak éljük meg, mint amilyen, mert megszűnt a folyamatos javulás, a föllendülés, miközben a visszaesés, a visszacsúszás megijeszti, megrendíti és reménytelenségbe löki a társadalmat. A félelem, a tehetetlenség és a düh állapotába. de jutottunk. Persze, ha nem jön közbe a világválság, akkor mostanra talán már látszana valamilyen kiút, bár valószínűleg nem olyan egyenes és fölfelé ívelő, mint amilyet jobb politikával megtalálhattunk volna, ám most még a kiúthoz is előbb tovább kell süllyednünk. […] Gyurcsányék hagyták, hogy Orbán és a szélsőjobb kisajátítsa a nemzetet mint mozgósító erőt, holott tudták, hogy jobboldali kezekben ez az erő könnyen elszabadulhat. Új baloldali és liberális mozgósító erőt és racionális társadalmi érzelmeket kell találni, amíg nem késő.” (Bolgár György: Hogyan jutottunk idáig? Népszava, 2009. május 22.)

Tóth Gy. László