„Különösen a mi régiónkban újra hódíthat az ún. »szocinaci«: az Európa-ellenes, modernizációellenes nacionalista-szocialista kevercs, ami némi ígérgetős populizmussal ízesítve még kapós is lehet a politikai piacon. Csak éppen mérgező. A »szocinaci« zavaros eszmerendszeréből nálunk inkább az egyszerre balról és jobbról előző Fidesz válogat. Balosabb a balosnál, ha bankárkormányt emleget, átkozza az offshore-ozókat és a milliárdosokat (kivéve persze a sajátjait), de bezápult jobboldali nosztalgiákat ápol, amikor szinte hadat üzenne a szomszédoknak, zsigerből utálná az oroszokat, testével védi a turult és játssza a kiskakast az IMF és Európa előtt.” (Lendvai Ildikó: Évforduló – sorsforduló, Népszabadság, 2009. október 7.)

* * *

„Egy olyan világban, amelyet a Fidesz előkészíteni kíván, különösen a baloldal összefogására és az igenis létező, büszkeségre okot adó eredmények bemutatására lenne szükség. Már látszik, mit tervez a Fidesz. Hazug elszámoltatást, a forint árfolyamának gyengítésével a devizahitelesek terheinek növelését, a pénzügyi hitelesség lerombolását, a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány nemzetközileg elismert válságkezelési eredményeinek felszámolását, a hiány növelését, élő privatizációs szerződések felrúgását, nyilas eszméket hirdető képviselőtársaik mentegetését.” (Gréczy Zsolt: Öncsonkítás helyett, Népszava, 2009. október 19.)

* * *

„Varga a fiaskó ellenére (közvetlenül az elsőfokú Kulcsár-döntés után) a Legfelsőbb Bíróság tagjává avanzsálhatott; mindezt úgy, hogy fő támasza a nyilvánosságban Bárándy Gergely MSZP-s parlamenti képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási tanács tagja volt. A „minden mindennel összefügg” szabálya azonban itt is érvényes. Varga fia a Bárándy Ügyvédi Irodában alapozta meg karrierjét. Ha pedig az ítélőtáblán a Tóth Éva által vezetett tanács kapja meg a Kulcsár-pert (amire van esély), és nem helyezi hatályon kívül az első fokú döntést, újabb párhuzammal gazdagodhat a magyar büntetőjog történet: merthogy anno Tóth hagyta jóvá Varga móri ítéletének Kaiserre vonatkozó részeit.” (Szemüveget a bírónak! Heti Válasz, 2009. október 15.)

* * *

„Gönczcel az első választás után elváltak útjaink, bár én hat évig az általa vezetett Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője, majd Göncz szárnysegédje voltam. Ő az Elnöki Tanács munkatársait örökölte meg, akik rögtön felfedezték az új, nyalható ülepet. Egymásra találtak. Göncz abban a pillanatban már hasonult. Elfelejtette, hogy ezek akarták kétszer is felakasztani. Engem pedig ez idő alatt kirekesztettek, majd az első adandó alkalommal nyugdíjaztak. Mécs is elvált önmagától, meghasadt személyiség lett, úgy, ahogy Kádár, akin ez egyébként látszott is. Haláláig küszködött Nagy Imrével, a »ködalakkal«, akit meg sem mert nevezni.” (Európa kelet felé lejt, Interjú Regéczy-Nagy Lászlóval, Magyar Hírlap, 2009. október 28.)

* * *

„Azt, akit a neoliberális-neokonzervatív publicisztika segélyfüggő, »kádárista kisembernek « nevez, a posztfasiszta újságírás »cigánynak« nevezi, azt, akit a neoliberális-neokonzervatív közírás állami stallumra, biztonságra vágyó, egyben függetlenséget óhajtó »posztkádári értelmiségnek« gúnyol, azt a posztfasiszta zsurnalisztika »zsidónak« titulálja. A kádározás olykor igen szellemes művelői ugyanakkor nem veszik észre, hogy osztoznak a valóságosan létező (létezett) kádárizmus fontos – mellesleg: antimarxista – előítéletében: a »kemény munka«, az erőfeszítés kultuszában (mintha ettől függenének a társadalmi pozíciók és élethelyzetek, ami önevidens marhaság; ezt csak akkor hihetjük, ha Mrs. Thatcherrel együtt valljuk, hogy társadalom nem létezik). De persze ezt kell prédikálni az alattvalóknak, hadd érezzék magukat hibásnak, hadd tudják meg, hogy a szegénység bűn.” (Tamás Gáspár Miklós: Kádározás, Népszabadság, 2009. október 14.)