Bár ne lett volna igazunk. Évek óta mondjuk, hogy az érzékenyítés következő foka a pedofília lesz. Voltak már erre utaló jelek: a baloldali sajtóorgánumokban 2009 óta jelennek meg olyan cikkek, amelyek a gyermekmolesztálók iránti együttérzésre szólítanak fel. Mindössze pár héttel ezelőtt írtam ebben a témában véleménycikket a Demokrata hasábjain arról, hogy Nyugaton hogyan folyik az érzékenyítés. Akkor is felhívtam rá a figyelmet: „A pedofíliát propagáló liberálisok céljaik elérése érdekében folyamatosan a szómágia eszközéhez folyamodnak, és az utóbbi években konzekvensen kiskorúakhoz vonzódó személyeknek nevezik a pedofilokat.”

Hirdetés

Erre tessék, itt van: a nemrégiben kirobbant pedofilbotrány főszereplője magára nem pedofilként, hanem „efebofilként” (magyarul ifjúszeretőként) hivatkozik. Teljesen mindegy, minek hívja magát, a tényeken nem változtat.

Először is: nem fér a fejembe, hogy ez az ember honnan vette azt az arroganciát, amivel közölte, hogy nem vele van a baj, hanem azzal, aki nem hajlandó elfogadni az ő életvitelét és szexuális kapcsolatát egy fiatalkorúval. Másodszor: hogyan történhetett meg az, hogy hónapokkal ezelőtt több szülő is kifejezte aggodalmát a pedagógiai asszisztens viselkedésével és (nem mellesleg gusztustalan) videói­val kapcsolatban, mégsem bocsátották el. Végül, de nem utolsósorban: hogyan lehetséges, hogy a baloldali dollármédia szereplői vagy hallgatnak az ügyről, vagy mentegetik Bitét?

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében kitért a pedofilbotrányra is. Úgy fogalmazott, hogy „a pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen, a felnőtteknek meg az a dolguk, hogy a gyerekeket bármi áron megvédjék”. A miniszterelnök leszögezte: „Ez itt Magyarország, és itt kell lennie Európa legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerének.”

A 2021 júniusában elfogadott gyermekvédelmi törvényt megerősítő, 2022. április 3-i referendumon korábban soha nem látott mértékben szavaztak ugyanúgy a magyarok. A hozzávetőleg 3,6 millió voks – amely pártokon átívelő támogatottságról tesz tanúbizonyságot – egyértelművé teszi, hogy hazánkban az emberek morális iránytűje jó irányba mutat. Ezt erősíti meg a Századvég felmérése is, amely alapján a magyar társadalom szigorú fellépést vár el a gyermekek és fiatalkorúak védelmében: a megkérdezettek 95 százaléka elfogadhatatlannak tartja, hogy egy felnőtt egy 15 éves fiatalkorúval tartson fenn szexuális kapcsolatot, valamint 96 százalékuk ellenzi, hogy egy tanár egy rábízott kiskorúval álljon ilyen kapcsolatban. A felháborodás természetes hogy elemi erejű, hiszen a gyermekek ártatlansága forog veszélyben. Ha egyszer elvész – jobban mondva ha egyszer elveszik –, sosem kaphatják vissza.

Az elmúlt pár évben napvilágra kerültek olyan iskolai esetek, amikor a szülők tudta és beleegyezése nélkül tartottak a diákoknak különböző LMBTQ-érzékenyítő programokat. Ilyen volt például a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, ahol a legismertebb LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztita is előadott a gimnázium tanulóinak. Mint kiderült, az intézmény a szülőket sem értesítette. Az esetet súlyosbító körülmény, hogy a gimnáziumnak hatosztályos része is van, ezért az előadásokat nemcsak a nagyobbak, hanem akár 13 éves gyerekek is hallhatták.

Az elit iskolaként ismert budapesti Eötvös József Gimnázium újságjának (Eötvös Diák) szerkesztői kérdőív segítségével próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését azzal a céllal, hogy támpontot adjanak a különböző társadalmi nemekről és nemi orientációkról azoknak, akik még nem jártasak a témában. Az intézmény vezetője szerint a kérdőív csak azt akarta bebizonyítani, hogy a fiatalokat érdekli, és többeket érint is a téma. A szerkesztők arra voltak kíváncsiak, hogy a gimnázium diákjai hogyan jellemeznék nemi identitásukat, szexuális orientációjukat és romantikus von­zal­mai­kat. Emellett arra is kitértek, hogy a kérdőívet kitöltő fiatalok milyen személyes névmással szeretnék hogy hivatkozzanak rájuk olyan nyelvekben, amelyekben az egyes szám harmadik személyű alaknak van specifikus neme (ez egyértelmű woke behatás). A felmérésben olyan kérdések is szerepeltek, hogy a diákok milyen nehézségeket éltek meg a szexualitásukkal kapcsolatban, hogyan vallották be a családtagjaiknak és a barátaiknak, hogy az azonos neműekhez vonzódnak. A gimnázium igazgatója közölte, hogy a kérdőív ügyében az újság tanár szerkesztője – aki egyben felelős vezetője is a szerkesztőségnek – járt el, hiszen a korábban kiküldött kérdőíveknél is mindig az aktuális tanár szerkesztő döntött. Mivel az iskolaújság felelős kiadója az igazgató, az elkészült cikkről a megjelenés előtt több beszélgetést folytattak a szerkesztőkkel és a mentortanárral is. Tehát nem a diákok magánakciójáról volt szó, hanem a tanári kar és az iskola vezetésének egy része is tudott a kérdőívről, és úgy gondolták, teljesen rendben van, hogy az iskolai újság ezzel foglalkozik. Hát nem tudom, az én időmben – amely annyira azért nem volt rég – a sulimagazin nem erről szólt.

A budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium diákja számolt be arról, hogy 2019-ben részt vett az intézményben egy LMBTQ-érzékenyítésen. A tanulóknak különböző szexuális orientációk fogalmait magyarázták el, nem tudjuk, hogy pontosan kik, de árulkodó, hogy a táblán a Labrisz Leszbikus Egyesület weboldala, illetve ügyfélfogadási ideje szerepel. Ezenkívül arról számolt be, hogy szituá­ciós gyakorlatokat kellett eljátszaniuk. „Tomi 16 éves, két apukájával él (Ödön és Ernő). Egy nap azzal megy haza, hogy az iskolában a többiek azzal csúfolták, hogy »homoszexuálisak a szülei«. Játsszátok el a beszélgetést a szülőkkel” – szólt az egyik jelenet leírása. A másik szituáció szerint „Magdaléna 16 éves transzlány. A tornaórához a lányöltözőben szeretne átöltözni, de vannak lányok, akik tiltakoznak ez ellen. Játsszátok el a jelenetet.” Természetesen nem voltam ott, de feltételezem, hogy mindenkinek kellőképpen érzékenynek kellett mutatkoznia a történetek szereplőinek sorsa iránt. Hiszen aki merne mást mondani, mint amit az agymosó tréninget – mert félreértés ne essék, ez az – tartó aktivisták elvárnak, azt mindenféle fóbiában szenvedőként bélyegzik meg.

A genderideológia iránti érzékenyítés, a „másságkultusz” elfogadtatása, a félreértelmezett tolerancia propagálása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Bite Zsolthoz hasonló szexuális ragadozók úgy érezzék, bármit megtehetnek. A szóban forgó pedagógiai asszisztens nem véletlenül hivatkozott arra, hogy ő védett személy, mert olyan szervezetek állnak mögötte, mint a Helsinki Bizottság, a TASZ vagy éppen a PDSZ, amelyek közül az első kettő egyébként a magyarországi érzékenyítésben is úttörő szerepet vállal különféle LMBTQ-programokkal. Ez utóbbiak révén jutottak el a genderpropagandisták rendhagyó osztályfőnöki órák, tanítás utáni foglalkozások keretében az iskolákba.

Éppen ezért van szükség a gyermekvédelmi törvényre. Nem hagyhatjuk, hogy bármilyen módon oktatási intézmények közelébe férkőzzenek az LMBTQ-aktivisták. A genderideológia és az LMBTQ-propaganda egész egyszerűen nem való a kiskorúaknak, pláne nem az oktatás keretein belül. A szülők joga eldönteni, mikor és hogyan akarnak beszélni gyermekeikkel a szexualitás érzékeny és összetett kérdéseiről. Az ellenzék ebben a kérdésben is térfelet választott, és rosszat: mi, jobboldaliak védeni, óvni akarjuk a gyermekeket, míg a baloldaliak fülük botját sem mozdítják. Szégyen.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.

Korábban írtuk