…mely köttetett 2006. április 9-én és 23-án a Magyar Szocialista Párt által vezetett kormánykoalíció mint Megbízott és a magyar választó mint Megbízó között azon célból, hogy Megbízott az általa vállaltakat teljesítse. Megbízott kijelenti és nagy nyilvánosság előtt eskü alatt vallja, hogy a magyar gazdaság jó állapotban van, a pannon puma ugrani készül, az oktatás is, a gyógyítás is ingyenes marad, hiszen a jólét nagy és folyamatosan emelkedik, az egész unió ezért Megbízót irigyli és itt szeretne élni, melyből következően Megbízott kijelenti, hogy az ellenzék galád híreszteléseivel szemben nem készül megszorításokra, sőt éppen ellenkezőleg, a szerződés aláírását követően a Kínai Népköztársaságból nagy tömegű mézet óhajt vámmentesen behozni, mellyel Megbízó madzagját vastagon be fogja kenni… És így tovább. De most nem erről a színlelt szerződésről, vagyis nem csak erről van szó. Jelképnek azonban a kifejezés tökéletes. Hiánytalanul leírja a korszakot, éppen olyan szellemes tömörséggel, mint ahogy egy korábbi korszakot írt le hasonló tökéllyel a gulyáskommunizmus vagy a legvidámabb barakk kifejezés. Színlelt szerződés. Azt jelenti, hogy a szerződő felek nem gondolták komolyan, amit szerződésbe foglaltak. Most, amikor az adóhivatal lekaszabolni készül szerencsétlen kisvállalkozók és kisvállalkozások ezreit, szükséges felhívni a joghoz és az erkölcshöz értő gondolkodó emberek figyelmét arra, hogy az idézett kifejezés nem jelenthet mást, csak amit jelent. Az tehát a színlelt szerződés, amikor csak úgy teszünk, mintha szerződnénk, közben eszünk ágában sincs a szerződésben foglaltakat teljesíteni. Az azonban nem színlelt szerződés, hanem nagyon is valóságos, amikor egy orvos, egy ügyvéd, egy színművész vagy bármilyen más szakmában tevékenykedő vállalkozó a gyilkosan nagy adó- és járulékterhek alól a törvény lehetőségeivel élve, saját jelene és jövője kizsákmányolásával bújik ki. Magyarán, munkaerejét, tudását, szorgalmát nem munkabér fejében adja át, hanem vállalkozói díj ellenében. Ettől a szerződés szerződés, a munka munka, a szolgáltatás szolgáltatás. A vállalkozó a tudatosan kizsákmányoló bérszabályozás következtében a most elérhető valamivel magasabb jövedelem érdekében lemond majdani öregsége legfontosabb támaszáról, a nagyobb nyugdíjról. Ezt könnyen teszi, mert tudja, hogy Magyarországon tragikusan alacsony az elérhető átlagéletkor, többek között azért is, mert a hozzá hasonlók egészségét alattomosan ássa alá a kor Magyarországának legpusztítóbb népbetegsége, a hazugságokkal terhelt bizonytalanság okozta növekvő stressz. Ebből fakadóan lehet, hogy jogszerű, de minden szempontból erkölcstelen utóbb egy harmadik félnek egy ilyen szerződést kívülről színleltnek minősíteni és beleavatkozni a két fél ügyébe. Akkor is erkölcstelen, ha ez a harmadik fél a parlamenti kormánytöbbség, amely vérebként uszítja az adóellenőröket azon szerencsétlen vállalkozókra – orvosokra, ügyvédekre, írókra, festőkre, énekesekre, mérnökökre, éjjeliőrökre, napszámosokra és egyebekre -, akiknek az a bűnük, hogy szeretnének munkásságukból emberi módon megélni. Jogosan elvárható, hogy a társadalom elítélje azon kollaboránsokat, legyenek egyetemi rektorok, kórházigazgatók vagy állami tisztviselők, akik vastag járulékokkal terhelt állami fizetésük biztonságában ezen emberek ellen támadásba lendülnek, ahelyett hogy a kormány árulása ellen lépnének fel. Arról nem is szólva, hogy senkinek sincs erkölcsi alapja a más szemében szálkát keresni, aki a sajátjában a gerendát sem veszi észre. Aki nem tiltakozik a balliberális koalíció színlelt szerződése ellen, amely mellesleg a társadalom egészét sújtván őt is bünteti, annak nincs erkölcsi alapja a hatalom által kiszemelt áldozatok vadászatában akár csak hajtóként részt venni. A csalárd Hajdú-Bét által cserbenhagyott libatenyésztők ezrei tudnának mesélni arról, hogy mi a színlelt szerződés. A Postabank és a K&H bank kiemelt ügyfelei, az egész odakozmált rendszerváltoztatás nyer-tesei, a vidám magyar multimilliárdosok még inkább tudnának mesélni arról, hogy mi a színlelt szerződés. Ideje is volna egy alapos beszélgetésnek, mert a kánikulában még mindig bénultan pihegő magyar jobboldalnak lassan föl kellene eszmélnie, így a labdarúgó-világbajnokság elmúltával, és szembe kellene néznie azzal a kíméletlen ténnyel, hogy a színlelt szerződés fogalma a gyakorlatban azt jelenti, az erősebb kiirtja a gyengébbet.