Szív és ész
A világpolitika végső soron éppolyan, mint bármely emberi kapcsolat. Az előbbiben kevesebb szerep jut az érzelmeknek, de tévedés azt gondolni, hogy teljesen hiányoznának a nagypolitikából. Érdekek, érzelmek, ambíciók, félelmek, törekvések mozgatják valamennyit. Közös szabály, hogy a szív, azaz a jó elérésére törekvés és az ész, a ráció, a lehetségeshez alkalmazkodás összehangolása adja a legjobb eredményt. Ahol a szív, politikai értelemben az eszme érvényesülése az egyedüli cél, ott a politika éppúgy, mint a magánemberi kapcsolat, vagy megbukik, vagy kényszerré fajul. Ahol csak az ész, a ráció érvényesül, ott elvész a szabadság és az emberhez méltó élet.
Mint annyi más esetben, itt is az arányok a mérvadók. Oroszország ukrajnai háborúját illetően a nyugat-európai politikusok legtöbbje ezt az arányosságot téveszti el. Mindenáron az eszme győzelemre vitelét követelik, ragaszkodnak ahhoz, hogy Ukrajna legalább jogilag megőrizhesse az 1992-es határait, és az örök igazság árulóinak bélyegzik azokat, akik ezt kétségbe vonni merészelik. A mérce persze kettős, Koszovó elszakadását Szerbiától magától értetődőnek veszik, pedig ott is az egyezményekben rögzített határok egyoldalú megváltoztatásáról van szó. Ukrajna esetében ugyanezt elfogadhatatlannak nevezik. Csakhogy a realitás az, hogy nincs erő, amely a harmadik világháború kockáztatása nélkül a nyugat-európai követelést érvényesíteni tudná. A földrészünknek immár nincs hatalma Oroszországot elszigetelni a világtól, csak önmagát tudja elszigetelni Oroszországtól, ami nekünk jobban fáj, mint az oroszoknak. A háború az igazság nevében egy ideig még folytatható, de ugyan milyen igazság az, amelyik úgy követeli naponta vétlen emberek ezreinek életét, hogy a végén biztosan nem érvényesül?
Ma az Egyesült Államok elnöke az egyetlen ember a Földön, aki ebben a konfliktusban a szív és az ész működőképes egyensúlyát képes érvényre juttatni. A szívnek most az egész világon azért kell dobognia, hogy legyen ereje meg is valósítani.
