Történelmünkben volt jó néhány népfölkelés, szabadságharc, forradalom, amelyet a balítélet, a közhiedelem mind kudarcnak nyugtáz utólag. Közülük ezúttal kettőt emelnék ki, amely minden téveszme ellenére erkölcsi és anyagi haszonnal járt a magyarság számára – annak ellenére, hogy katonailag mind a kettő vereséget szenvedett. Az egyik a Rákóczi-féle szabadságharc volt, amelyet az 1711-es szatmári béke olyan föltételekkel zárt le, mintha fényesen győzött volna a kuruc sereg. A török által kivérzett ország, a magyarok lélekszáma a Kárpát-medencében alig érte el a húsz-huszonkét százalékot; ezzel a békével megállította a népességfogyást és a XIX. század elejére megteremtette a reformkor alapjait, amely végül is 1848-hoz vezetett. 1848-49 ugyancsak elbukott katonailag, de az 1867-es kiegyezés ismét több száz éve nem látott kibontakozást hozott a nemzet számára. Mégpedig 1848 hatására, hiszen a közhelyszerű jelszó az volt, hogy 1867-en keresztül 1848-ba. Vagyis a kiegyezés-pártiak is indirekt módon Kossuth-pártiak, vagyis ’48-asok voltak.

1848-49 szerves következménye volt a népszaporulatban végbement fordulat; 1910-re a Kárpát-medence nemzetiségi öszszetétele a magyarság javára megváltozott, s 1541 óta először többségbe került, ötven százalék fölé emelkedett. Most ne szóljunk a mérhetetlen gazdasági, ipari, tudományos és művészeti fölemelkedésről. 1956 a külső elnyomás és megszállás, valamint annak belső moszkovita kiszolgálói ellen robbant ki. A fegyveres szabadságharc leverése után soha nem látott megtorlás, a nemzeti öntudat példátlanul szervezett szétzúzása, s a keresztény erkölcsrend megsemmisítése következett. A kádári politika mézesmadzag-technikája, húzd meg, ereszd meg taktikázása, a lelki és fizikai terror valamilyen formában mindmáig létező formája megtörte a társadalom gerincét, s az a szembenállás, amely megvolt 1956 októberében is, a kettészakadt ország részei között, mára látványos gyűlölködéssé fokozódott. A legsúlyosabb következménynek azonban mégiscsak a nemzetfogyást tartom. A magyar nemzet lélekszámának csökkenése a török kiverése után először most következett be. Majdnem kétszázezer emberünk tántorgott ki külföldre. Jórészt ígéretes fiatal, a jövő számára értékes gyermek, legjobb korban lévő férfi és nő, akire családalapítás várt. Arról nem is szólva, hogy többségük vállalkozó szellemű, cselekvésre alkalmas, jól képzett, de mindenképpen tehetséges ember volt. A kontraszelekció részleges változata volt ez. Ha három generációt számolunk, ama 200 ezres veszteség mára több mint egymilliót tesz ki. Legalább ekkora bajnak tartom, hogy 1956 után közösségi, nemzettudati válság uralkodott el társadalmunkban. Efféle jelenségek a korábban levert fölkelések után nem, vagy alig mutatkoztak. 1711-ben, még a labanc Pálffy tábornok is a nemzeti érdekeket tartotta szem előtt, 1849 után pedig minden változatban a magyar érdekeket szemmel tartó politikusok voltak a hangadók. Arról nem szólva, hogy olyan szólás- és sajtószabadság közepette, amely még ma sem létezik gyakorlatilag. Ezzel szemben 1956 és 1989 között a moszkovita-szovjet elnyomók érdekeit föltétlenül kiszolgáló uralkodó réteg határozta meg sorsunkat. 1989 után pedig ugyancsak a nemzeti érdekek ellen dolgozó politikai pártok, az MSZP és az SZDSZ, a hozzájuk csatlakozó alkalmi árulókkal egyetemben, ott folytatták, ahol 1989-ben abbahagyták a leváltottak. 1711 és 1867 vitathatatlan megalkuvásokkal, de a nemzet érdekeit szolgáló, fejlődést előmozdító megalkuvásokkal, kifejezett sikereket ért el az ország javára. Az 1956 után bekövetkező időszak, valamint az 1989 utáni idők, napjainkig, ennek az ellenkezőjét művelik. Lehet, hogy a statisztika kimutat gazdasági fejlődést, de nem a magyar nép, hanem annak félrevezetői, kizsákmányolói javára. És a szocialista és a neoliberális politika ugyanúgy idegen érdekeket szolgál, mint azt tette a kádári nyáladzás. A kommunistából tőkéssé vedlett funkcionáriusok, a kádári liberális szalonellenzék és a külföldi nagytőke érdekeit. A profitot vagy akár az extraprofitot pedig csak úgy tudják előállítani, ha a lakosságot kifosztják, bőrükig levetkőztetik. Az a réteg meg is érdemli, amelyik rájuk szavazott, de mi, a csöndes többség, mert mára többségben vagyunk, miért bűnhődünk mások ostobasága miatt?