Ez Magyarország. Uralkodó rendszere, a szociál-liberál-kapitalizmus hazugságra épül. Ez a hazugság áthatja a magyar valóságot a kormányzástól a hitelkölcsönzésig, a szociális gondolkodástól a kereskedelemig, a rendőrségi rendcsinálástól az úgynevezett pártatlan hírközlésig. Persze amióta a világ világ, mindig hazudtak. Legelőször a Paradicsomban a kígyó. Talán azóta az álnokság jelképe. Mindenesetre furcsa, hogy a főbűnök között a hazugság nem szerepel. Különféle változatokban 44 főbűn fordul elő, de klasszikus értelemben hét főbűnnel számolunk.

A magyar iskolai katekizmusban (még az ötvenes években is!), de az amiens-i székesegyház, Pannonhalma szobrain, a lőcsei templomban vagy Giotto festményein, Temesvári Pelbárt prédikációiban főbűnként nem szerepel a hazugság. A harag, a torkosság, a fösvénység, a kapzsiság, a bujaság igen. Mindegyik főbűnnek a középkorban megvolt a maga figurális ábrázolása és jelképe. Nem ritkán közismert, akkor élt alakról mintázta meg a főbűnt a kőfaragó vagy a piktor. Pannonhalmán, Amiens-ben vagy a milánói dómon található főbűn-alakhoz élő személy volt a minta, főúr, püspök, szerzetes. A kassai dóm rút, részegség megjelenítését – tudjuk – az egyik kőfaragómester alkoholista feleségéről mintázta meg. Ha mármost napjainkban készítenénk efféle aktuális főbűnkarikatúra-csoportot, a kultikus főalak mindenképpen Gyurcsány volna mint főhazug, s körülvennék őt „apró szentek”, Kuncze, a hazug kancsó, Lendvai Ildikó, az alhazug, Dávid Ibolya, a (pártütő) viszálykodás, Boross Péter, az állhatatlanság, Molnár Lajos, az esztelenség, a baloldali médianyaloncok mint a (pogány) bálványozás főbűn megtestesítői. Elvtársaikkal a harag és az igazságtalanság, meg a többi főbűnnel egyetemben, úgyis mint az ország és a társadalom megrontói. A hazudozás 1945 után vált uralkodó politikai eszmévé, de kultusszá Gyurcsány avatta. Ne vitassuk el tőle ezt az érdemet. Csakhogy ő voltaképpen nem szocialista, hanem liberális, mint ahogyan az kormánya többi meghatározó tagja, sőt a nyalonc média öszszes, úgynevezett „baloldali” képviselője is. Ha tovább vizsgálódunk és keressük az öszszefüggéseket a jelenségek között, azt tapasztaljuk, hogy amióta hazánkon uralkodik a hazugság-liberalizmus vagy a liberális hazudozás, egyre jobban csúszunk lefelé az élet minden területén. A volt szovjet gyarmati országok között kezdetben mi voltunk az éltanulók, most az utolsó helyen pironkodunk. Összehasonlítva egymással a versengő országokat, azt tapasztaljuk, hogy a bennünket lehajrázó országokban egyáltalán nem jut vezető szerephez a liberalizmus, vagy nem is létezik számottevő formában, úgy mint nálunk az SZDSZ, de nálunk is csak szocialista segédlettel. Aminek következtében a gyorsabban fejlődő országokban a nemzetietlenség, a kozmopolitizmus főbűn, a mi béka segge alá süllyedésünkben követendő eszme és meghatározó tényező. Tetszenek érteni, ugye? A liberalizmus veszélyeiről az 1919-es kommünből épphogy kikecmergő ország történésze, Szekfű Gyula 1920-ban megírta „liberális történetfölfogásunk alapvető hibáit”, elemezte a „katasztrófát”, amit a „liberális közelmúlt tévelygései” idéztek elő, „melyből csak szerves munkával, a valódi nemzeti hagyományok kiépítése által emelkedünk ki”. Ennek most éppen az ellenkezőjét műveli a szocialista-liberális koalíció. Szekfű szerint Széchenyit is liberálisnak hazudták, holott a „liberális tanok ellensége” volt. Korunk Széchenyije, a liberalizmus és a kommunizmus legádázabb ellensége Hamvas Béla volt. A gyilkos kezű kommunista esztéta, Lukács György egy vidéki vállalat raktárába üldözte segédmunkásnak. A klasszikafilológus bölcselőt! Jelenlegi közoktatásunkat talán jellemzi, hogy a véreskezű esztéta tanítványai, Radnóti Sándor és György Péter (hogy csak e kettőt említsem), egyetemi tanárként és médianyaloncként is pártállam-irányítással hülyítik az ifjúságot és a népet. Hamvas Béla 1968-ban meghalt, belepusztult az őt sújtó lukácsgyörgyi megkülönböztetett figyelembe, de prófétaként előrelátta azt, mi történik ma Magyarországon liberál-bolsevik módszerekkel. Látta a liberalizmus, a kommunizmus, a fasizmus összefüggésit, prófétaként!, de legpesszimistább prófétálása közben sem merte volna elképzelni azt a valóságot, ami mára ránk szakadt.